Miért épp Dániában volt az esküvőnk?
Rengeteg dolgot kellett figyelembe venni amikor kitaláltuk, mégis hol kössünk házasságot.
A versenyben volt: Magyarország, Berlin és Dánia.
Miért nem Magyarországon volt az esküvőnk?
A magyar esküvő azért esett ki, mert oda (is) utazni kell, ráadásul vélhetően nem tudtuk volna olyan egyszerűnek megtartani a dolgot, mert egész biztos lett volna, aki eljön, a másik nem jön, a harmadik meg megsértődik, hogy ha X-et elhívtuk, akkor őt miért nem. Meg két tanú is kell.
Nem egyszerű ez!
Nagyot nyomott a latban, hogy 2 hónap a várakozási idő idéntől.
De a várakozási idő, utazás, szállás, vendégeken kívül még ott volt A Bürokrácia. Az nem egyszerű ám, ha az ember külföldről akar ott házasodni!
Németország miért esett ki elsőként?
Mert itt még a magyar bürokráciánál is bonyolultabb a dolog, a németek is Dániába járnak házasodni, olyannyira, hogy Dániában komplett iparág épült az esküvőkre.
Van mindenféle szolgáltatás Dániában, a háztól-házig sofőrszolgálattól kezdve, minden amit ki lehet találni.
A legérdekesebb számomra az esküvő sziget volt, ahol egy komplett sziget foglalkozik azzal, hogy ott rendezik az esküvőket. Azt hiszem, ott kérik a legkevesebb papírt hozzá. Azon a szigeten úgy van, hogy a hajótól kezdve, az éttermek, különböző kategóriájú szállodák, a virágbolt, a minden abból él, hogy a külföldiek (többségében németek) oda járnak házasodni. Nem rossz biznisz ez szerintem a dán államnak…
Miért épp Dánia?
Mert a többihez képest jóval egyszerűbb az ügyintézés, sőt, engem nagyon meglepett, hogy minden önkormányzat más papírokat kér a dolog elindításához.
Mi azért választottuk Koppenhágát, mert oda egyszerűen ki tudtunk repülni (40 perc repülővel innen) míg a másik számunkra szimpatikus helyszín egy házasságkötő-sziget lett volna, de oda viszont csak busszal, irányonként 12 óra utazással és 3 átszállással tudtunk volna menni. Szó sem róla!
Úgyhogy Koppenhága, azon belül is a városháza volt a helyszín.
Milyen dokumentumokat kértek?
– személyi/ útlevél
– Berlinben el kellett menni a városházára és kérni egy speciális „lakcímkártyát” (ez egy A4-es papír egyébként) amin szerepelnie kellett a családi állapotunknak
– a magyar bíróságtól kapott ítéletet, miszerint elváltam, és ennek a hitelesített fordítását
– születési anyakönyvi kivonatot
– nőtlenséget igazoló papírt
Egyszóval a szokásos dolgokat. De fontos, hogy Dániában kvázi nincs megkötve, hogy mikor házasodhat az ember, nincs kötelező várakozási idő. Ha meg tudod fizetni, akár másnap, vagy pár napon belül is elintézhető a dolog.
Mivel a dán külügyminisztériumtól is be kellett szerezni az egyébként négy nyelven kiállított házassági anyakönyvi kivonatra az apostoli pecsétet, és ezt legkényelmesebben csütörtökön tudtuk megszerezni, konkrétan a cermónia után át tudtunk sétálni a városházától a Külügyminisztériumba, szóval ezért lett csütörtökön az esküvő.
Nem kellett plusz egy napot eltölteni ott, – nem mintha Koppenhágában nem lenne mit nézni, főleg kóstolni. 🙂
Kép forrása: https://www.bestdays.dk/
Egy nappal az esküvő előtt be kellett caplatni a városházára, bemutatni az eredeti dokumentumokat, azokat összevetették a pár héttel azelőtt, emailben megkapott szkennelt verziókkal, kitölteni egy cetlit, hogy hol, mikor szeretnénk házasodni és ennyi.
Hozzáteszem, hogy a városházán az esküvő nagyüzem, ahogy kiszámoltam naponta legalább 30 pár házasodik.
Mindenről kaptunk angolul leírást, még az anyakönyvvezető szövegét is megkaptuk angolul, németül 🙂
Az esküvő Dániában
Az esküvő napján 15 perccel a ceremónia előtt kellett érkezni.
A koppenhágai városháza belülről sokkal, de sokkal szebb, mint kívülről, pedig már onnan sem csúnya, különösen a házasságkötő terem gyönyörű és a lépcsőház.
Amikor megérkeztünk 4 pár várt a ceremóniára és épp egy körülbelül 10 fős násznép nevetgélt, ők már végeztek.
Két orosz pár is volt, rajtuk fehér ruha volt, de csak szolid, nem a nagy uszályos, habos, a másik két pár is csinosan fel volt öltözve, de nem fehérben, csak csinosan.
Én sem voltam fehér ruhában, de csini votlam azt hiszem.
Amikor eljött az ideje kijött az anyakönyvvezető (egy fiatal pasi!) és nevén szólítva kérte a következő párt.
Egy ceremónia nem tartott tovább 5 percnél szerintem, de inkább annyi sem volt.
A kisteremben, ahol a ceremónia zajlott, az anyakönyvvezető pasin kívül két nő volt még, ők voltak a hivatalos tanúk.
Ők azért kellettek, mert a nagy többség -úgy, ahogy mi is- kettesével érkezik, tanúk nélkül.
A fiatalabbik elkérte egyikünk telefonját, amivel végigfényképezte a teljes eseményt 🙂 Tök jó, hogy ilyenekre is gondolnak!
A teljes ceremónia angolul zajlott, elmondták, hogy segítenünk és támogatnunk kell egymást és hogy jogaink meg kötelességeink is vannak 🙂
Nagyon megható volt, kellemes élmény.
Nem volt túlzásba vive semmi, egyszerű volt, gyors és szép.
Olyan dános 🙂
Aláírtuk a dán anyakönyvet, aztán átnyújtotta egy piros borítékban a két házassági anyakönyvi kivonatot (mindkettő négynyelévű: dán, angol, német, spanyol) és egy kis könyvet a koppenhágai városháza házasságkötő termének gyönyörű freskóiról.
Ennyi 🙂
Aztán örömködtünk egymásnak, majd átsétáltunk egy negyed óra alatt a külügyminisztériumba, ahol egy pár perc várakozás után már hívták is a számunkat, kifizettük az apostoli hitelesítés díját, rátették a pecsétet, és mehettünk.
Persze a neheze még csak most jön, mert a készülődő névváltoztatásom miatt Magyarországon is intézkednünk kell, ami nem egyszerű innen, főleg meg nem gyors. Nagyon nem gyors!
A magyar nagykövetségen az ügyintéző mondta, hogy sikerült olyan bonyolultra megcsinálni a nyomtatványt, hogy azt képtelenség helyesen kitölteni, ne is próbálkozzunk vele, így egy külön szobában egy követségi alkalmazott többszöri nekifutásra vette sikeresen az akadályt. Reméljük.
Berlinben vár minket egy csomó kör a városházán, az egészségbiztosítónál, az adóhivtalnál és még ki tudja hol.
Nem fogunk unatkozni az biztos 😀
De a lényeg az, hogy teljesen biztosan tudom, hogy bárhogy legyen is, el fogjuk intézni, tök mindegy melyik hivatal mit talál ki. Egyszer készen leszünk!
Hát, ennyi. Rohadtul sok macera, eszméletlen bürokrácia amit maga után von egy esküvő errefelé. 🙂
Ui: egyébként szerintem az anyakönyvvezető srác egy ufonauta. El nem tudom képzelni, hogy bír ennyit dolgozni, ennyi párt összeadni úgy, hogy nem válik gépiessé, mert az biztos, hogy naponta sokszor elmondani ugyanazt a szöveget nem lehet túl kellemes. Még akkor sem, ha néha dánok mennek. Szóval le a kalappal előtte!
Itt egy film a városról:
