Utolsó két nap – A portugál kaland vége

porto látnivalói

Vége a portugál kalandnak, elhúzom a csíkot innen. Ahhoz képest, hogy május elején még az is kérdéses volt, hogy beengednek-e, igen sokáig sikerült maradnom. Hat hete vagyok itt. Elég volt. A túlságosan hosszúra nyúlt portugál kaland utolsó két napja várakozással telt. Oké, persze most egy csomó dolgot kellett intézni, de így szokott ez lenni, amikor az ember szállást, országot és mindent vált.
Merthogy Portugália után irány Olaszországon át Görögország, azon belül is Santorini.
Olaszországban egyetlen éjszakát leszek, konkrétan csak 8 órát, de akkor is végre kellett hajtani a teljes becsekkolási procedúrát. De elmesélem, hogyan is telt az utolsó két nap, amit így utólag úgy rendeztem volna, hogy maradok a seggemen és a repülő indulása előtt 3 órával hívok egy taxit és kihozatom magam. Sokkal egyszerűbb és kényelmesebb lett volna. De nem így történt. 

Utolsó előtti nap

Reggel az volt a feladat, hogy összepakolom a cuccom, amiről sejtettem, hogy sokkal nagyobb lesz, mint amekkorának szeretném. Valami rettenet hogy mennyire utálok sok cuccal utazni.
Rögtön el kell hessegetnem azt a gondolatot, hogy egy ruhásszekrény nagyságú bőröndöm van. Nem! Ezt a kéthónapos kalandot egy 25 literes hátizsákkal gondolom kivitelezni.

Mi a szösz van nálam?

  • Bugyi. Nem tudom hány darab, de szerintem 4-5 biztos van. Na, ennyi pont nem kéne. (Santorinin fogom hagyni a felét, nem vagyok hajlandó cipekedni!)
  • Zokni. Ebből egy pár már ment a kukába amikor megláttam hogy az aranyos férjem otthagyott nekem egy hosszút, amit én nem fogok felvenni. De könyörtelen leszek és ha valamelyik nálam lévő elkezd kilyukadni, megy a kukába.
  • Egy blézer. Tök jó, kellett, hogy meleg legyen mert az első (amúgy az összes) hetekben hideg volt mint a fene, de most meg stabilan 24 fok lesz Santorinin, az olaszoknál meg ki tudja, de addig nem fogom cipelni mert igen koszos és leharcolt lett. 6 euróért vettem évekkel ezelőtt Berlinben, amikor az egyik C-and-A-t átalakították és a teljes készletet pár hét alatt kiszórták. Szóval nem egy tragédia ha megszabadulok tőle, bár szerettem.
  • Egy hosszú nadrág. Ez kell mert a repcsin általában hideg van. Meg amúgy is, ez egy örök darab, kelleni fog még.
  • 3 rövidebb naci bio pamutból. Kettőt vettem tegnap mert végre találtam. Nyilván nem egy strapabíró darab, az egyik tuti ki fog purcanni a következő napokban, így annyival is kevesebb.
  • 3 fölső, amiből az egyik egy alvópóló. A maradék kettő közül az egyik melegebb napokra való csinos darab, a másik az egy hosszabb ujjú nyári izé. Abban szoktam utazni. Ezektől nem szeretnék megszabadulni.
  • 1 cipő van a lábamon. Az kell 🙂
  • 1 törölköző, ami épp tök koszos mert 2-3 hete kifeküdtem a partra és egy csomó kiszáradt tengeri moszat ragadt rá. De töri kell a partra, szóval nem ettől fogok megszabadulni asszem.
  • Golyós dezodor, egy csomó maszk, végszükségleti gyógyszerek, fogkrém, fogkefe, 1 deci napolaj, 2 üveg fertőtlenítő, némi arckrém, de szerintem nem fogom használni, zsepik. Asszem ennyi van benne. Sok, de mind kell. Ja, van nálam covid gyorsteszt is, hátha 🙂
  • Laptop töltővel, telefon, töltővel, egy töltőtöltő, amit véletlenül (?) hagyott itt a férjem, de nem tudhatta, hogy ezzel csak vesződséget okoz nekem mert az új telefonom (III. Lajos) igen jól bírja szuflával.
  • Jegyzetfüzet.

    Na, a fenti listából kellene szelektálnom, hogy ne szakadjak meg. Szívem szerint a törölközőtől szabadulnék meg, ezen kívül az egyik nadrágtól és a jegyzetfüzettől, de azt meg már évek óta mindig cipelem magammal.
    Szerintem 6 kiló lehet a cuccom és még vár rám 3 hét „nyaralás.”

A teendők

Először is ott kellett hagyni a szállást, elbúcsúzni az ablakom alatt folyamatosan zúgó óceántól és reggelizni. A reggeli abból állt, amit otthon a hűtőben találtam. Megettem a maradék tojást, krumplit, hagymát és gombát. Jó volt.
Aztán elbattyogtam az állomásra. Ez kemény 100 méter lehetett, de az elmúlt 2 hétben ilyen nagy távolságra nem merészkedtem otthontól.

utolsó két nap


Az állomáson beszereztem a vonatjegyet majd kinyomoztam, hogy most melyik oldalról indul és helyesnek bizonyult a gyanúm mert az ellenkező vágányon mentek Portó felé. Furcsa agymenésük ez a portugáloknak.

A vonat meglepően üres volt, szellős és tiszta. Mindenki fegyelmezett volt, maszk mindenkin volt és senki nem ment közel a másikhoz. Tök jó volt így utazni.

A végállomáson közölte a telefonom, hogy „bocsi, nincs neted, találd ki, merre kell menned” 😀 de nem estem kétségbe, inkább röhögtem rajta egyet. Már akkor is eltaláltam bárhova, amikor még nem létezett a Google Maps.

Amúgy meg volt netem, tehát semmi pánik nem volt, csak pillanatnyi elmezavar volt a hálózatban.
Ekkor már gyanúsan meleg volt a városban és nem értem, miért kellett ezzel várni az időjárásnak. Eddig szarrá tudtam fagyni mindig, bezzeg most… na mindegy. 🙁
A városban az első és legfontosabb feladatom a covid teszt készíttetése volt. Erre fejből tudtam, hová kell eljutnom, de gondoltam, közben hátha lesz egy másik hely is és akkor hamarabb túlesek a dolgon.

Persze közben csodáltam az épületeket. Eszméletlen néhol az építészet.

utolsó két nap

Találtam is a kolbászozásom közben egy helyet, de ott nem végeztek covid tesztet, viszont a nőci kedves volt és adott egy telelfonszámot, hogy hívjam fel és majd segítenek.
Oké, köszi, gondoltam magamban. Ezt már eljátszottuk 2 hete, amikor a férjem utazott Berlinbe. Ott is az volt a kekeckedés (basszus… azt nem meséltem el, pedig lenne mit!) hogy „jaj, csak előre bejelentkezve, és csak tíz hétre előre….” persze nekem a teszt azonnal kell, de úgy voltam vele, hogyha a város összes tesztcentrumába el kell mennem, akkor elmegyek, de nekem ma lesz tesztem. Remélhetőleg negatív.

Lényeg az, hogy végül azon a helyen teszteltek le, amit az első napon láttunk.
Erről a tesztről majd írok egy hosszabbat, hátha jó lesz az utókornak, hogy lássák, hogy ez a 2021-es év sem telt b@szakodás nélkül.
Két orrlukamba dugta fel a bototot csaj! 😀

Mivel a teszt előtt nem lehet sem inni, sem enni, meg különben is dél jóval elmúlt már, így a szomszédos Jeronymo nevű (kedvenc) helyre ültem be. Ettem egy Prego nevű isteni finom szendvát, aztán rájöttem, hogy kellene szereznem nadrágot, különben az ezer fokban Santorinin meg fogok rohadni a hosszú fekete nacimban. (Ezt fent már említettem)
Szerencsém volt mert találtam, ráadásul pont olyat, amilyet kerestem.

Ezt követően ücsörögtem erre-arra a városban, majd rájöttem, hogy ahh… hiszen az Ale-Hop is rajta volt a listámon, így becserkésztem.
Ez olyan lazán hangzik, de képzeld el, hogy a hátadon van a kicsi hátizsákod és 40 fokos meleget érzel (24 fok volt) és nincs árnyék sehol, ráadásul Porto dombokra épült.
Meg is lett a 20.000 lépésem, meg másnapra az izomlázam. 🙂
Igen! Gondolj bele, hogy hetek óta vagy kocsi volt a popóm alatt vagy sehova nem mentem a szemben lévő óceánparton kívül.

Kipurcantam.

A szállást délután lehetett elfoglalni. Ami olyan szar volt, hogy rögtön második helyet érdemel a szar szállások listáján. Tragédia volt! Ez annyira megviselte a lelkivilágomat, hogy nem akarok róla többet mesélni. Mondanám, egy felejtős, de ez nem az! Nagyon nem.

Annyira tré volt, hogy igyekeztem minél kevesebbet lenni ott, így elhúztam a csíkot még egy valamit bekapni mert az egy pici szendva nem elég és jó lett volna valami zöldség vagy gyümi.



A nap utolsó sugarait egy kellemes téren töltöttem az emberek figyelésével. (Lásd fönt.)

Este szállást kellett foglalni Santorinire mert az kell a görög belépéshez meg vártam a negítv leletemet. Persze az pontban éjfélkor jött meg, nem is tudom, hogy csinálták.
A negatív lelet meg ahhoz kellett, hogy becsekkoljak a Ryan barátunkhoz.

Utolsó nap

Megvan az az érzés, amikor nagyon vársz valamit és legszívesebben az órát is előbbre tekernéd? Na ilyen volt ez a nap.
Az egyetlen fontos dolog volt, hogy nyomtassam ki a negatív leletet, mert ugye a repjegy az appban van, a mindenféle országok belépési engedélye meg QR kóddal működik, de a negatív teszt az jobb papíron.

Pont a tesztcentrum mellett volt egy könyvesbolt, ahol ki is nyomtatták. Persze nem ment könnyen mert egy világoskék lapon fehérrel, pici betűvel volt feltűntetve hova a fenébe küldjék, azt meg nem látom mert tavaly Santorinin egy francia csaj rálépett a szemüvegemre és azóta nem tudtam újat csináltatni mert a Feszl optika Budapesten van, a határok zárva, én meg még nem vagyok oltott, hogy olyan kiváltságos legyek, hogy Magyarországra mehetek. Szóval ez még várat magára, de majd ha oltottak leszünk (Megvan az időpont!!!!) akkor elhúzzuk a csíkot és olyan sasszem leszek, hogy csak na!

A fenti képen láthatod a címet 😀 IQ és dizájnbajonk volt, aki ezt csinálta.

A nyomtatás után további „menjünk mááááááár” és „mikor megyünk máááááár” volt, tök szerencse hogy egyedül vagyok. Már magamtól is idegbajt kapok mert elegem van Portugáliából.
Tök jó volt itt lenni, de basszus… ez nem az én országom!



Szóval most ülök a reptéren, még van nem tudom hány (sok) órám a gép indulásáig és ….

Menjünk máááár!!!!



Holnap reggel vár az olasz cappuccino és valamilyen töltött cucc hozzá. Annyira jó lesz nekem!
Mivel éjszaka érkezem és hajnalban távozom, másra nem számítok.
És aztán vár Santorini.
Holnap végre indiait fogok enni és az végre jó lesz. 🙂

Na, ez van.