Írt nekem valaki, segítséget kért abban, hogy döntsön, hogy én mondjam meg, melyik utazást válassza. Ez már eleve egy „érdekes” kérés mert mégis hol vagyok én, mi közöm hozzá, amikor nem is ismerem az illetőt, fogalmam sincs arról, mit szeret, neki mi az érdekes. Aztán kaptam az ívet, hogy „milyen jó nekem, hogy ilyen sokat utazok”. Tényleg?
Ezen a ponton el szoktam gondolkodni mert az, hogy „ennyit” utazok az amiatt van, hogy olyan döntéseket hoztam, úgy alakítottam az életemet, hogy sokat tudjak utazni. Mármint ahhoz képest sokat, hogy Mari néni soha nem megy sehova. Mert mindig van több is meg kevesebb is.
Rengeteg olyan ember van, akihez képest én egy otthonülő ember vagyok, ami igaz is mert amikor nem vagyunk úton, akkor tényleg előfordul, hogy hetekig nem megyek ki a kapun sem. Gondoltad volna? (Nem, még a boltba sem megyek ki, azt eszem, ami itthon van.)
Mindenkinek más a prioritás és az alap. Ha nekem az lett volna az elvárás magammal szemben, hogy kifizessem a villanyszámlát és legyen mit enni, akkor eddig jutottam volna és amikor láttam volna a 400 Forintos repjegyeket, akkor legyintettem volna mert „úgysem” vagy mert „külföldön minden drága”.
Ezzel szemben mindig mentünk mert amikor megláttam az olcsó repjegyet, akkor abból vettünk és ott szálltunk meg, ahol tudtunk, de rengetegszer a reptéren aludtunk mert csak arra futotta. Hozzáteszem, hogy mostanában is előfordul igen sokszor hogy a reptéren csövezünk.
Az irigyel engem, hogy milyen sokat utazunk, aki azon töpreng, hogy mégis melyiket válassza az egymilliós, szervezett mediterrán utazások közül. Én meg csak pislogok mert eszembe nem jutna ennyi pénzt kifizetni egy útért, főleg nem egy egyhetesért. Nem is értem a dolgot, tényleg.
Borzasztóan könnyű a másikról többet gondolni, főleg a Nagy Magyar Sportot űzni, ami az irigykedés, ítélkezni ezerrel. „Milyen egyszerű a másiknak” de amikor az illető hasonló döntés előtt állt, akkor ő azt nézte, hogy mi a „biztosabb” vagy mi az ismerősebb, esetleg nem mert meglépni egy csomó mindent mert „mit fog gondolni a szomszéd” vagy a fene sem tudja ki.
Másik kedvencem, hogy sokan a szomszédot vagy az ismerőseiket próbálják lenyűgözni, ezért olyan dolgokat vásárolnak, ami valójában nem teszi őket boldogabbá, de „majd a szomszéd látja”. Ezt a saját szomszédomon is látom mert tudom, hogy egy vasa sincs, de hitele annál több, ezzel szemben olyan látható és feltűnő dolgokra költ, amire valójában sem szüksége, sem igénye nincs, soha nem használja, de „majd látják a szomszédok” és akkor mást gondolnak róluk. Értelmetlen.
És az is milyen érdekes, hogy az irigykedők soha nem azt kérdezik, hogy „Te figyelj, hogy csinálod?” vagy „Mi a titkod, hogyan szervezel meg magatoknak egy ilyen utat mindössze ennyiért?” Mert ugye az irigykedés és az ítélkezés sokkal egyszerűbb, meg kifizetni az egymilliós utat is egyszerűbb, azt legalább el lehet mesélni a szomszédnak, hogy „milyen drága volt, egymillióba került!”
Fene sem érti az embereket 😀 miért az vonyít, aki simán kifizet egy egyhetesért ennyit?
Hozzáteszem, hogy van egy kiszemelt háromhetes út (összesen 4), ami félig megkerüli Afrikát. Járnánk Dél-Afrikában, Namíbiában, Angolában, Elefántcsontparton, Gambiában és Szenegálban és ez kettőnknek lenne egymillió forint a járulékos költségekkel, de ezt sokalljuk érte és ezért egyéb megoldásokon kattogok egy hónapja. Gyorsan vessük össze ezt az egyhetes szervezett egymilliós útjával a tisztelt irigykedőnek.
Gyorsan felmerült bennem a kérdés, hogy a tisztelt irigykedő bevállalná-e, hogy a teljes ruhatára belefér egy pici hátizsákba, cipője meg csak egy darab van. (A cipőmről fogok írni hamarosan mert megérdemli. 4 éve cipeli a nem pici testemet mindenhova.) Egyébként itt van egy 6 éves poszt, amiben részletezem egy 30 napos kínai-maláj-kazah-thai körút teljes ruhaigényét és itt megint feltűnt, hogy a mai napig is azzal a hátizsákkal utazom, amit a posztban, a lenti képen láthattok. 8 éves a hátizsák és köszöni, jól van, szerintem imádja az életét, hogy a sivatagoktól a hegyekig mindent bejár, hogy ennyit utazik. Valószínűleg ezért is tartja magát jól.
Lényeg az, hogy igen, a nagy átlagnál lehet, hogy többet utazunk, de nem luxus körülmények között és valószínű, hogy a sok utazásunkért összesen nem fizetünk annyit, amennyit a tisztelt irigykedő egy egyhetesért kifizet, csak jólesik neki irigykedni, de a kényelmetlenséget már nem vállalná. Mi meg vállaljuk, így egész sok helyre eljutunk. Már ha kilépek egyáltalán a kapun.
„Egyéb” témakörben itt szoktam füstölögni.
