Elnézést, a lenti írás jelentős mennyiségű káromkodást tartalmaz, de jogosan. Ennél a hajónál is van rosszabb, de … ez kritikán aluli volt.
Egyáltalán mi a fenét keresünk mi egy Costa hajón?! Jogosan merült fel a kérdés bennem is. (Az előző Costás élményeket itt olvashatod, HA mered.)
Soha többet Costa!
Ennél rosszabbat nehéz elképzelni. Vagy de, amennyiben voltál gyerek a 70-es vagy a 80-as években, és álltál sorban a menzán a moslék kajáért, amit vagy megettél, vagy nem, leginkább nem. De akkoriban legalább nem tolták a képedbe, hogy azé’ ne tessék pazarolni a kaját, mer’ ők aztán annyira vigyáznak a környezetre, hogy csak na!
Hogy a f@szba vigyázna a környezetre, ha nem korszerűsíti a hajóit?! Vagy a környezetvédelem abban nyilvánul meg, hogy egy k.rva bögre forró teát (értsd: forró vizet) sem tudsz szerezni magadnak az egész kib@szott hajón, mert „há, a tellya az csak reggeli móóóóóka”.
Ebédre teát inni?! Különben is, igyá műanyagbú’.
Nesze neked környezetvédelem. Műanyag szarokat használ, amiket még csak el sem lehet rendesen mosni, a régi bögréket meg menesztette.
Undorító!
Aztán próbálkozol a pösze szobafiúval, aki közli, hogy ja, vízforralót nem tud szerezni, de menjek fel a 9. emeletre, és ott van forró víz. Aztán felhomályosítottam, hogy ott még kávé sincs, nemhogy ilyen luxus, hogy forró vííííz.
De persze van megoldás: menj le az ötödik emeletre, kérjél vizet vagy teát.
Ez mennyire életszerűtlen már?
Az a szerencse, hogy lent dolgozik egy srác, aki ingyen ad forró vizet, meg az is szerencse, hogy indulás előtt résen voltam, és hoztam magammal egy csomó teát.
Jó, ez az én dilim, mert finnyás vagyok a gyenge minőségű teákra, meg ráadásul én gyógyteákat iszom általában, feketét évente kétszer csak. Annyira levitte a teák minőségét a Costa, hogy saját zacskózású moslék minőségű teafűvel itatja a népet.
Még arra sem veszi a fáradságot és a pénzt, hogy boltban kapható teákat adjon.
Dühítő, na.
De mi a fenéért vagyok annyira rácuppanva itt a forró vízre?
Mert elkaptam valami fosókát. Én, aki literszámra használja a kézfertőtlenítőt, és nem csak napi egyszer mosom meg a kezem, hanem minden egyes alkalommal, amikor valami számomra nem biztonságosat (pl. étlap) megérintettem.
Aztán mégis elkapott.
De nem esek kétségbe, van nálam fosás elleni szer, de hogy őszinte legyek, én nem azzal akartam tölteni a tengeri napunkat, hogy a kabinban fekszem összegörnyedve és üvöltve a fájdalomtól, meg klotyón ücsörögve.
Jó, igen, tudom, erőteljesen fel vagyok b@szódva, de még nincs vége.
Elnézést, de ez itt most nagyon füstölgős lesz, de joggal.
És nem a fenti az igazán gáz. Egy hajón rengeteg ember utazik, és nagyon sok helyről jönnek, ezért fokozottan vigyázni kell a higiéniára.
Jelentem, nem sikerül.
Ez a hajóút a huszonvalahányadik (28.?) a sorban nálunk, és SOHA semmit nem kaptam el, pedig a Covid-időszakot is végighajóztam, sőt, akkor hajóztam csak igazán sokat. Erre felszállok erre a hajóra, és úgy benyalok valamit, hogy még felkelni is alig bírtam.
Hogy történhetett ez?
Főleg úgy, hogy mániákusan fürdőzök a kézfertőtlenítőben. Mivel nem csak étkezés előtt, hanem közben is mosom a kezem ezekkel a cuccokkal, képtelenségnek találom, hogy „saját magam által” kapjak el valamit.
Aztán… jobban szétnéztem a szobánkban.
Mivel tudom (értsd: úgy gondoltam), hogy a hajóstársaságok mindent megtesznek azért, hogy a vendégek nehogy elkapjanak valamit, megbízhatok a tisztaságban.
De nem.
Szimplán elfelejtettek takarítani, de még olyan alapvető dolgokat SEM cseréltek ki, mint a bekészített poharak. Konkrétan ott van valakinek a szájlenyomata a poháron.
Hát hova hányhatok?
Aztán ülök az ágy szélén, fogva a gyomromat, és azt látom, hogy… vastagon áll a por a szőnyeg szegélyén.
Fúj!
Nézem tovább, mert ugye, ha ott ilyen állapotok uralkodnak, akkor a rejtettebb zugokban sokkal gázabb lehet a helyzet.
És… tényleg az.
Így hát ne csodálkozzak, hogy sugárban fosok valamitől.
Most már tényleg soha többet Costa!
További hajós élmények itt.
