Santorini élménybeszámoló 2021 június

Utoljára fél éve jártam Santorinin, akkor, 2020 október-novemberben kihaltabb volt, most viszont már lézengtek a turisták. Nem azért mentem most, mert csudára körbe akartam járni a szigetet, meg hogy újra mindent lefotózzak ezerszer ötven szögből, hanem hogy ott legyek. Nagy különbség ez. 2021 június elején végül csak 10 napot töltöttem Santorinin miután 7 hétig Portugáliában henyéltem az óceán partján és meguntam.


Nyilván az is más, hogy én most ezredszerre voltam Santorinin, így túl sok újdonsággal nem szolgálhatott a pici sziget. Más ez már mint amikor valaki élete nagy vágyát valósítja meg, sőt, vágyai netovábbját, hogy eljut egyszer Santorinire.
Utóbbiról majd írok egy sokkal hosszabbat is, csak össze kell szedni a gondolataimat.

Milánóból érkeztem egy Wizzair géppel Santorinire egy vasárnap délelőtt. A gép tele volt fegyelmezetlen olaszokkal. 😱
Azon mindig meglepődöm, hogy az olaszok képtelenek gyorsan leülni a székükre, ráadásul arra, ami a sajátjuk – mert ugye konkrétan meg kellett adni, hogy pontosan hol ülnek a gépen, hogy nyomon lehessen követni, ha valaki covidos lesz. De nem, az olaszok szarnak az ilyenekre.
Leszögezem, hogy szeretem az olaszokat és a kedvenc népem itt Európában, de ha repülnek, rettenetesek.

Arra is szarnak, hogy azt a kurva maszkot fel kell venni.
Először is, én az utolsó sor, ablak melletti ülésén szeretek utazni, amiért mostanában hajlandó vagyok a jegy árához képest sokat fizetni. Ez azt jelenti, hogy néha drágább a helyem, mint a regjegy, de úgy vagyok vele, hogy kapják be.
Oké. Felszállok a gépre, a nő ül a helyemen. Mondom neki, hogy bocsesz, de az az én helyem, erre közli a banyája, hogy üljek, ahova akarok. Mire közöltem, hogy rendben, 18 eurót kérek. Ja, ez nem tetszett neki, szóval elhúzta a belét a helyemről. Majd…. leül mellém egy nő, aki csak azért ült le, hogy a barinőjével tudjon csevegni az út alatt. Ezzel nincs bajom, de a nő folyamatosan köhögött. És amit legszörnyűbb …
Basszus, ő nem látta a Bergamo főutcáján lassan haladó, halottakat szállító katonai járműveket? Nem hallott arról, hogy ebben a fosban emberek halnak meg?
Na, szóval képzeld el, hogy amikor köhögött, mindig levette a maszkját.
Értelmes?

Nem.
Szóltam, neki, hogy ez így nem oké és vegye föl, erre azt mondta, hogy ő nem pozitív.
Hát, bassza meg, ha így köhög, már csak van valami baja mert ez nem normális, hogy ilyen mélyről jövő hurutos cucc akarjon kiszabadulni a torkából.
Agyrém, na.

Oké, a repülés szép volt, az olasz Alpok mindig gyönyörű.



Érkezés Santorinire.

Az értelmetlenség foka: ezer.

Soronként lehetett kiszállni, majd betuszkolták a teljes gép utasait EGY darab buszba. Ember nem állt ilyen közel hozzám az elmúlt másfél évben.
Olyan volt, mint az ősidőkben amikor kimarad öt metró a tűzijáték után és az emberek haza akarnak jutni.
Normális?

Nem.

Aztán betereltek mindenkit egy csarnokba. Az új reptér Santorinin nagy, de nem annyira, hogy az egyszerre érkező gépek utasait simán le tudják csekkolni. Kialakult a következő tumultus.
Megnézték a PLF-et meg a negatív koronatesztet, aztán mehettünk utunkra.

Mivel nem tudtam, mégis meddig leszek a szigeten és utána merre távozom (izgi az élet!) ezért nem akartam taxizni, pedig jó lett volna. Persze nem mintha Fira olyan hatalmas távolságban lenne.

Aztán felszálltam a buszra, elmentem Firába és végre ettem egy rendes indiait. A Momo nem a világ legjobb indiai étterme, de mindig tisztességes a kaja. A naanjuk nem észveszejtő, de jó.

Kaja után csak kimentem a templom elé és bámultam ki a fejemből. Egészen negyed háromig bámultam mert akkor elindultam az első szállásomra, ami nem volt messze, de felfelé kellett menni és az a nagy melegben nem túl kellemes.
A szállodát fel kellett végül hívnom, de aztán minden rendben volt.

Este a szokott helyemen néztem végig a naplementét.

A következő napon elég lusta voltam, csak Firostefaniban mászkáltam és este elmentem fotózni, majd valamelyik nap Oiába mentem délelőtt, ahol nagyon meleg volt.
Négy napig voltam ezen a szálláson, különösebben nem volt jó, de rossz sem. Átlagos volt.


A következő hetet Kamariban töltöttem, ahol tök jó volt. Kevés ember volt és nekem volt egy hatalmas teraszom, ahol elég sokat napoztam. Napoztam és olvastam. Ez volt a módi.
Minden délben elmentem valamelyik étterembe kajálni, majd megint következett a teraszon henyélés.


Azt kifelejtettem, hogy minden reggel megnéztem a napkeltét. Az úgyis alap Santorinin.
Az utolsó előtti napomon el kellett húznom a csíkot Messáriába, hogy csináltassak PCR tesztet mert az kell a németeknek a határon. Megkapták.

Azt kifelejtettem, hogy Santorini után következett volna Nápoly és Róma, de végül úgy döntöttünk, hogy nem az olaszoknál talizunk a gyerekkel, hanem majd eljön Berlinbe. Az biztonságosabb.

Szóval voltam 10-11 napot Santorinin. Jó volt, fájt is eljönni, de majd megyek vissza, amint lehet, csak az oltásomat kapjam meg mert most is a karanténomban ülök.
De már csak 1 nap van hátra meg egy teszt.

Ez volt.

Santorini még mindig szép.