Kijevi élménybeszámoló – az első látogatás

Kijevi élménybeszámoló az első kijevi utunkról:

Ez volt az első látogatásunk, az első, mert az elmúlt évek megszámlálhatatlanul sok utazásából ez az egyetlen város, ahonnan úgy jöttünk el, hogy ide feltétlenül, sőt minél előbb vissza kell jönni, a lehető legtöbb időre.

Mi sem mutatja ezt jobban, hogy a gyerek sírva jött el, sírva hagyta ott ezt az európaian kiszámítható, mégis néha ázsiaian összevissza várost, ahol az emberek képesek mosolyogni, és nem az az első szándéka, hogy mivel nem vagyunk perfekt ukránok, de még oroszok sem, jól átbasszon minket, ahol tud.

Segítenek, néha a legváratlanabb helyeken, kedvesek, cukik!

Vagy fél órát gondolkoztam azon, hogyan is kezdjem, legyen-e szubjektív beszámoló az első útról, vagy csak írja le kábé időrendben, mi is történt. Győzött az időrendben.

Jegyet hónapokkal ezelőtt vettük a Wizz-nél, összességében 7000 Forintért, kb. Persze amint megvettük, jöttek a nyugtalanító hírek, hogy az oroszok meg az ukránok között kitört a balhé, hogy Putyin támad, hogy ez van meg az. Nem volt biztos, hogy megyünk, sőt, igazából az indulás előtti második nap dőlt el, hogy tényleg megyünk.

Olvastunk ezt-azt, hogyan is lehet bejutni a városba a reptérről, aztán úgy döntöttünk, kifizetjük a wizz transzfert, biztos ami biztos alapon.

Az út ha jól emlékszem  1 óra 25 perc volt a repülővel, kb mint Milánó, szóval még én is túléltem.

A taxis kaland

Megérkezéskor a transzfert biztosító taxis a reptéren várt minket kis táblával. Sima ügy volt. Aztán meglepetten számolták össze kis csapatunkat, hogy mi tényleg öten vagyunk, 5 nem kicsi ember, a taxi meg öt üléses. Ekkor a már lassan megszokott koreográfia fordult elő: mondták, hogy nó para, próbáljuk meg bepréselni magunkat a járműbe. (ugyanilyen jelenet volt Tbilisziben, amikor direkt a fürdőkkel szemben lévő házban foglalt szállásunkról kiderült, hogy csőtörés van és máshol fogunk lakni. Ezt a kalandot még nem írtam le mert még nem volt időm, de majd….)
Röhögtünk, kalandnak fogtuk fel, de a sofőr is. Nyilván roppantul kényelmes volt a hátsó ülésen három 100 kiló fölötti, az átlagosnál magasabb és egy átlagos testméretű utasnak… 😀 A taxinak sötétített ablakai voltak, ez azért könnyített a helyzeten.
A szállásunk egy “törpe felhőkarcolóban” volt, 20 emeletes asszem az épület, mi a 14. emeleten kaptunk egy 3 szobás apartmant 2 fürivel. (Tbiliszi szerű volt) Szép volt, jó volt, újszagú volt, tök jó helyen, az egyik metrómegállótól kb. 200 méterre, mellettünk egy pláza meg egy piac.

Lepakoltunk, aztán indultunk is felfedezni a várost. Első megállónk a Zoloti Vorota (Golden Gate – Arany kapu) nevű furcsa építmény volt. Régen ez a kapu volt a város “szája”, 1017-ben kezdték el építeni Bölcs Jaroszláv uralkodása idején. Ez a Jaroszláv jelentős szerepet töltött be a keresztény vallás terjesztésében, templomokat, kolostorokat építtetett.

Kiev - Zoloti Vorota, Golden Gate
Kiev – Zoloti Vorota, Golden Gate

A kijevi operaházban

Mivel titkolt vágyunk az volt, hogy megnézzük aznap este a Sevillai borbélyt, megkerestük az operaházat.
Kívülről nem olyan fantasztikusan nagy csoda, mint a miénk, de most őszintén, van a budapesti operánál szebb? Nincs. 🙂

Operaház Kijevben
Operaház Kijevben

Rövid séta után meg is találtuk. Így néz ki kívülről, és a mögötte lévő modern épület nem vesz el semmit a szépségéből, hanem inkább hozzáad- szerintem.

Becserkésztük a jegypénztárat, ahol bár nem beszéltük egymás nyelvét a jegyárusító nénivel, de sikerült végül egy tök jó helyet választanunk, és még azt a problémát is leküzdöttük, hogy nem volt nálunk annyi hrivnya, amennyire szükségünk lett volna és bár nem lehetett euróval fizetni, (és kártyával sem) a néni mégis elfogadta a 20 eurónkat és a nálunk lévő helyi pénzt. Aranyos, kedves és segítőkész volt a néni.

Belülről az épület visszafogottan elegáns, semmi fölösleges cicoma, semmi túlzásba vitt dolog.

Kijevi operaház belülről
Kijevi operaház belülről

 

Lepcsőház az operaházban
Lepcsőház az operaházban

Maga az előadás nagyon jó volt, szépen játszott a zenekar. Az viszont furcsa volt, hogy az emberek ki-be mászkáltak előadás közben, sőt a nézők negyede a kezdés után esett be…

Ha van kedvetek, hallgassatok bele a Sevillai borbély nyitányába:

Próbáltam kinyomozni még itthon, milyen ruházkodási elvárások vannak ott, és az jött ki, hogy érdemes egy kicsit kiöltözni, de nem kell túlzásba vinni. Meg persze arra is gondoltam, hogy itthon hány külföldi jön tök laza ruhában az operába… sok.. szóval jól tettük, hogy nem öltöztünk ki nagyon mert pl a mellettünk lévő páholyban – az első emeleten, a színpaddal szemben kaptunk helyet, 1700 Ft-nak megfelelő összegért- volt egy pasi, akinek a nyakában egy focizászló vagy mi lógott, de amúgy a többi néző sem volt teljes díszbe öltözve.
A másik meglepő dolog az volt, hogy kb félházzal ment az előadás. Itthon meg örülünk, ha kapunk jegyet…. az ukrán árak többszöröséért.

Na, szóval a kijevi operát, ha arra jártok, nem szabad kihagyni: nagyon szép, és olcsó.
Utána igyekeztünk hazavánszorogni, megkeresni a metrómegállót.

A metró, a világ legmélyebb állomásával

 

A metróról külön ódákat tudok zengeni. Nagyon tetszett a nagysága, a gyorsasága, a sűrűsége. De lehet ez máshogy egy 3 milliós városban? Nem. Kijevben a tömegközlekedés gerincét a metró adja, összesen több, mint 700 metrókocsijuk van, 3 metróvonalon.

Az első metrót még a 60-as években építették. Alapvetően nem sokban különbözik a budapesti metrótól, ugyanolyan kocsik járnak ott is, mint itt a régiek, de az állomások viszont sokkal kidolgozottabbak, monumentálisabbak, lényegesen távolabb helyezkednek el egymástól.

És a mélységük…
Például az Arsenalna metrómegálló a legmélyebb a világon, 107 méter mélyen megy ott a szerelvény, és csak az, hogy leérj a felszínről a peronra 5 percig tart, Cserében viszont két bazihosszú mozgólépcső visz le. Az állomások tükrözik azt a világot, amelyben építették őket, például van olyan, ami semmiféle említésre nem érdemes, de van olyan, ami kvázi egy múzeum, például az Universytet állomás:

Kijevi metróállomás
Kijevi metróállomás

A szerelvények igen gyakran járnak a forgalmasabb időszakokban, akár 30 másodpercenként is követhetik egymást, de ha ritkábban jár, akkor is másfél perc a követési idő, hétvégenként pedig kb 5 percenként jár- ahogy azt tapasztaltuk.
Minden mozgólépcső alsó végénél van egy bódé, ahol egy-egy nő szokott ülni, az a dolga, hogy figyelje a forgalmat és ha valamiféle fennakadás van, azt elhárítsa. Volt is, mert amikor visszafelé jöttünk már, láttunk egy vérző fejű kisgyereket akit az apja kísért. Szegény, elesett 🙁

De nem csak ő dolgozik ott, mert lent a peronon is dolgoznak emberek, sokkal többet mászkálnak, mint itthon. Hatalmas tárcsa van náluk, és először azt hittük, hogy ők indítják a szerelvényeket, de miután az egyiket követtük, kiderült hogy nem.

Mindenesetre ilyen a metró, ha kíváncsi vagy rá:

 

Másnap reggel 9 körül felkerekedtünk, először kaját akartunk szerezni, de kiderült, hogy a szomszéd pláza csak 10-kor nyit, így inkább elindultunk metróval a Szent András templom felé. Mire odaértünk már majdnem nyitva voltak a boltok, és majdnem megvártuk az egyik étterem nyitását, de egy kedves járókelő mondta, hogy inkább menjünk a Puzata Hata-ba, ami onnan nem messze van. Itt össze kellett szedni az összes (nem annyira létező) orosz tudásomat, de megértettem amit magyarázott, sőt még oda is találtunk.
Puzata Hata-s reggeli után elindultunk a templomhoz, közben váltottunk egy cipőboltban (!) pénzt. Betévedtünk egy valamilyen utcába ahol volt egy-két szép villa, és pont megláttunk egy hatalmas csernobilita mókust ugrándozni az ágakon, így legalább öt percig követtük meg bámultuk az állatot. Az fel sem tűnt, hogy mellettünk van egy őrbódé, de egyszer csak kijött onnan egy őr és közölte a fotózó utastársunkkal, hogy azt a fotót amit készített azonnal törölje ki. Kitörölte. Fogggggalmunk sincs kinek a házát, udvarát bámultuk, az nem derült ki, de biztos fontos ember lehetett.
Aztán megtaláltuk a templomot, a sétáló utcát, mindent.

Szent András templom Kijevben
Szent András templom Kijevben

Ez a kis csinos templomka a XVIII. századi orosz barokk gyöngyszeme, amellett, hogy remek a kilátás mellőle – belátni a Podil városrészt, de a Dnyeper folyót is jól látni innen.
Amikor ott voltunk, éppen keresztelő volt. Érdekes volt 🙂

Utána elindultunk a lejtőn lefelé, és találtunk egy csokimanufaktúra üzletet. Naná, hogy bementünk! 🙂 Kis cuki csokizó volt, kellemes hely, normális kiszolgálással, alacsony árakkal. (A következő látogatásainkkor ez a csokizó lett  az egyik törzshelyünk)
Aztán becserkésztük a világörökség részét képező valóban fantasztikusan szép templomegyüttest.

Egyszerűen rossz belegondolni, hogy egy ilyen csodát le akartak rombolni és csak jelentős közbenjárásra tudták azt elérni, hogy ne tegyék meg, hanem “csak” könyvtár, iskola vagy kórház legyen belőle. Szörnyűűűűű!!!!

  A barlangkolostorba feltétlen el kell menni!

A barlangkolostort is megnéztük. Először azt hittem, valami vallási megfontolásból kell gyertyát vinnünk magunkkal, de aztán kiderült, hogy azért, mert tényleg nincs világítás odalent. Szerintem ez tök érdekes volt, bár akkor és ott nem akartam belegondolni, hogy egy olyan szűk folyosón haladunk éppen, aminek mindkét oldalán múmiák vannak, sőt a múmiáktól 20-20 centi távolságban vagyunk egy vaksötét alagútban 😀
Lényeg az, hogy ha ott vagytok, feltétlen próbáljátok ki!
Képek a helyről:
kiev templom 1Bent pedig olyan gyönyörűt láttunk, amit még soha. Álltunk ott öten és csak bámultunk.

belolrol Mivel Kijevben nagyok a távolságok, mire ezt a kört bejártuk már a térdünket is lejártuk, így elvánszorogtunk a Puzata Hata-ba és ettünk valamit (mindent végigkostoltunk újra) majd hazatotyogtunk és bezuhantunk az ágyba.

Másnap reggel elmentünk a Majdan térre. Erről a térről az is hallott már, aki eddig még soha nem járt itt azt hiszem.

Most nem voltak harcok, de volt egy kisebb párfős tüntetés, illetve az nagyon megindító volt, hogy a tér felső része tele volt gyertyákkal, mécsesekkel, az ott elhunytak képével, nagy tablókkal amelyek magyarázták a történteket.

Beültünk ott egy kávézóba, de azt kell, hogy mondjam nem volt jó. Ez furi volt, mert a kijevi nép nagyon kávés, kb 100 méterenként van egy kávét áruló bódé, autó, vagy bármi ami alkalmas arra, hogy egy ember kávét állítson elő. De mindegy. Kell valami rossz is egy útba, nem?
Összegezve:
Nagyon olcsó volt az út, a 7.000 forintos retúr repjegy volt a legnagyobb kiadás, az ottlét, kaja, belépők, közlekedés árai nem voltak jelentősek, utóbbira azt kell, hogy mondja, hogy majdnem ingyenes a budapestihez képest, vicces összeg az a 60 forintos jegy.

Annyira tetszett a város nyugalma, az emberek kedvessége és a jó kaják, hogy amint hazaértünk, vettünk újra jegyeket, szóval megyünk vissza pár hét múlva megnézni a kimaradt dolgokat és hogy kipróbáljuk a Dnyeper folyó homokos strandjait.
Már várom!

kiev utcabejarat

One thought on “Kijevi élménybeszámoló – az első látogatás”

Comments are closed.