Karácsony Poznanban

Nem volt kérdés, hogy nem akarunk otthon karácsonyozni. Otthon megszokottak a dolgok, az ember tudja mit, hol talál, és főleg otthon megszokott, hogy tök mindegy milyen nap van és milyen évszak, dolgozunk.
Kell a kikapcsolódás, amikor az embert kiszolgálják.

A választásunk is megingathatatlan volt, mert ha már Karácsony, akkor legyen szuper. Mi nem ajándékozunk ilyenkor, az egyetelen ajándék, hogy elutazunk valahova. Lett a Sheraton Poznanban, ami eddig bejött, nem találtunk rajta kifogást. 

De elmesélem az elejétől.

Reggel 7-kor indult a buszunk a ZOB-ról, Berlinből.
Azért busszal jöttünk, mert a vonat nem ér ide jelentősen rövidebb idő alatt, viszont a jegy a többszörösébe kerül, repcsi meg nincs a két város között, lévén tök közel van egymáshoz a két város, mindössze 270 km-re.  (Oké, van olyan repülőjárat is a világon, ami 53 másodpercig tart)

Poznan főpályaudvara olyan, hogy egy pláza, egy vasútállomás és egy buszpályaudvar együtt. Elég nagy és sok ember megfordul ott.

Amikor megérkeztünk, kellett pénzt váltanunk, dobni egy pisit és gyorsan bekapni valamit mert már az éhenhalás kerülgetett 11 körül. Erre pont jól jött egy poznani rogal, ami még midnig a világ egyik legjobb péksütije.  
A rogal amellett, hogy finom, még eléggé munkaigényes és anyagigényes is, lévén tele van mandulával meg ezerszer kell hajtogatni. Ezt pár éve megtnultuk, amikor részt vettünk a városban egy regal készítő “tanfolyamon”. 

A rogal felfalása után viszont gondoltuk elmegyünk és megebédelünk rendesen, de a kedvenc helyünkről kiderült, hogy amennyiben nyitva van, akkor is 1-kor nyit és addig esélytelen lett volna, hogy kibírom. 

Bementünk az óvárosba villamossal, sétáltunk egy kicsit, közben találtunk egy pierogizót. 
A pierogi egy lengyel kaja, tésztabatyuba csomagolt hús, zöldség, túró és bármi. Frissen főzik és nagyon finom. Nyilván nem az egészségesebb kaják egyike, de arra pont jó volt, hogy ne haljunk éhen. 

Aztán elmentünk a szállásra.
Utoljára tavaly húsvátkor jártunk itt, azóta sok minden történt ezzel a szállodával és nem az előnyére változott.
A kiszolgálás változatlanul szuper, nagyon kedves a személyzet, segítőkészek (néhány kivétellel) de maga az épület kezd lepukkanni.
Ez mégiscsak egy Sheraton, egy ötcsillagos szálloda.
Semmiféle renoválás nem történt sem kívül sem belül. Vagy csak nem vettem észre.

Lepakoltunk és lementünk a Someplace Else nevű éttermébe enni. Épp csak az volt nyitva. Egyedül voltunk az étteremben és tökre sajnáltam a pincér srácot mert karácsony délután 2 órakor itt bent kell rohadnia és még munka sincs, tehát teljesen fölösleges az ottléte. Egy ötcsillagosban meg előírás, hogy lehessen kajálni bármikor, tehát kell nyitva tartó étterem és bár is.

Nagyon finom volt amit ettünk és a srácot külön borravalóval honoráltuk miután megkérdeztük tőle, hogy hogyan jutalmazhatnánk úgy, hogy el is jut hozzá a pénz. Megtettük.
Mondjuk érdekes volt a srác kicsit körmönfont magyarázata, de megértem a dolgot 🙂
Boldog Karácsonyt neki, megérdemli.

Ebéd után átmentünk a fő étterembe, nézelődni. Nagyon dolgoztak már azon, hogy minden szép legyen estére amikor a Nagy Karácsnyi Vacsit tartották.
Kiderült közben, hogy semmiféle asztaluk nincs estére csak másnapra.
Hát, oké, köszi. Nem fogok karácsonykor hamburgert kajálni a másik étteremben. Oldják meg, hogy ne haljunk éhen!


Este megéheztünk és lementünk az étterembe. Persze először mondták, hogy bocsi, nincs asztal, mire feltettem a kérdést, hogy oké, de mégis mit ehetnénk, hozzák fel a szobába, csináljanak amit akarnak, de kajálni akarunk és törzsvendégek vagyunk, satöbbi.
A fiatal lányka leültetett minket a kávézó részbe és mondta, hogy megkérdi a menedzsert mégis mi a tököt lehetne tenni két éhes törzsvendéggel.
A menedzser azt mondta, hogy akkor együnk ott, ahol akarunk, akár a kávézóban is, ha ott akarunk kajálni.

Kiderült, hogy büfévacsi van. Első hallásra ez tök jó, de basszus… nehogymá’ ne legyen flancos kaja szuperül tálalva karácsonykor…
Mindegy, éhesek voltunk, nem firtattuk a dolgot. Hozzáteszem, hogy 20 euró volt fejenként a kaja és ebben az összegben az ital is benne volt, mint kiderült korlátlanul.
Az ügyesebbik pincérlánynak eszébe jutott az, ami a menedzsernek nem: van egy “díszasztaluk” a bejáratnál és oda is leülhetünk. Úgyhogy oda ültünk. Köszi neki!
A vacsiban semmi extra nem volt. Nem Sheratonhoz illő, azt leszögezem. Nem azért mert finnyás dög vagyok, hanem azért mert ennél sokkal jobb színvonalat is produkált már a konyha itt. Sokkal de sokkal jobbat is!
Az meg mégis ciki, amikor a főétteremnél a mellékesen jelen lévő sportétterem jobbat produkál. De ez a szomorú helyezet.

Összesen három meleg étel volt a hozzá tartozó köretekkel, az összes többi hideg cucc volt.
Nem mondom, hogy nem érte meg, de jobbra számítottam. 2 évvel ezelőtt sokkal kreatívabb volt itt a konyha és ezerszer jobb minőségben ontotta magából a kajákat.
Sajnos elkövették azt a hibát, hogy túl olcsón adták magukat mert a 20 eurós büfévacsiban benne volt a korlátlan italfogyasztás is. Én csak forró teát iszom, de a kedves szomszádaink alaposan a pohár aljára néztek nem csak egyszer, aminek az lett a következménye, hogy hajnali 1-kor arra ébredtem, hogy randalíroznak a folyosón, üvöltöznek, ajtót csapkodnak.
Míg az étteremben voltunk, addig háromszor töltöttek nekik bort és akkor kezdték a vodkázást, amikor eljöttünk. Ez volt este fél 8 körül. Hajnali 1-ig még tekintélyes mennyiségű alkoholt magukba önthettek az amerikai fiatalok.
Másnap reggel szomorúan tapasztaltam, hogy a két liftből csak az egyik működik, az is teltőtől talpig össze van karcolva, firkálva, a károkat enyhítve A3-as méretű sima fehér lapokkal volt letakarva a cikisebb rész.
Nem a luxus csúcsa egy Sheraton, de … ez azért gáz szerintem.

A reggeli a korábbiakhoz képest kicsit szolidabb volt.
A Sheratonos reggelik nagyon jók szoktak lenni, igazi terülj, terülj asztalkám minden földi jóval, de ez most hiányzott.

De a fő probléma nem a kajaválaszték volt mert így is volt vagy négyféle tojás, húsok, halak, mindenféle amit az ember ki tud találni, és az is, amit nem, hanem a szemlyzet figyelmetlensége.

Elvileg amikor elviszi a tányérodat az evőeszközöddel, pótolnia kellene a késedet, villádat, hogy legyen mivel enned.
Ez nem történt meg. Körbejártam az éttermet és nem volt kitéve sehol evőeszköz. Miért nem?
Így kényetelen voltam más asztalról lelopni a becses darabokat.
A másik, hogy – ez már este is feltűnt – az amúgy extra jól kinéző kenyerek mellett nem volt kés, amivel vághattál volna magadnak egy szeletet, de még a kenyereket beborító rongy is hiányzott. Így meg olyan izé mert ha még szerzel kést, akkor is ki tudja hányan fogák meg előtted a kenyeret és aki hasmenésre hajlamos (én) az ilyen esetben nem eszik inkább.
Reggelinél volt egy vicces eset.
Jött a reggeliztető srác, kérdezte, hogy milyen italt hozhat, én meg mondtam, hogy teát szeretnék, de a dobozos szálas teából innék mert kíváncsi vagyok rá mert még a márkát sem ismertem, nemhogy azt a bizonyos ízesítést.
Erre … jön a srác, hozza a teát de a teának 30 másodperc ázás után is olyan brutál sötét színe volt, hogy beillett volna kávénak.
Nézem mi van… mi a tök lehet a teámmal, erre kiderült, hogy semmi baja, csak kicsit túladagolta a teafüvet merő jószándékból.
Gyorsan kiöntöttem a méregerős teát a csészékbe és mentem felönteni forró vízzel a kancsót.
Kiderült a srácról, hogy egyáltalán nincs képben a szálas tea készítésben, így felhomályosítottam, hogy egy ekkora 2 decis kancsóba ha tesz 2 teáskanál füvet az is elég, erre kiderüt, hogy ő tök jószándékkal legalább tíz púpos kanállal tett bele. 😀
Nagyon nevetett a srác, gyorsan el is tűnt a konyhában vagy negyed órára.
Legalább megjegyezte a dolgot remélhetőleg.
Még háromszor töltöttem után vízzel a kancsót és még akkor is jó volt a tea.

A következő napok henyéléssel teltek, semmi extra nem volt. Pihentünk.

Egyik reggel valami magasrangú lengyel valaki volt a szállodában. Volt testőre, volt bombakereső kutya és minden, ami kell. Kék villogós autókkal mentek el.