Kanári kalandok 4. Vulkánok, Lago Verde, stb.

A Kanári kalandok 4. napján sok érdekeset láttunk. 🙂 Reggel lassan indultunk. Szép komótosan megreggeliztünk a két nappal korábban vásárolt cuccokból, kicsit összepakoltuk a lakást, majd elindultunk.

 

Kanári kalandok 4.

Az ajtóban találkoztunk a tulajjal, aki nagy vidáman újságolta, hogy “milyen jó időt fogtuk ki mert nem fúj a szél.” Kérdeztem is, hogy ugyan meddig nem fúj, mire azt mondta, hogy szombatig.
Hiszem, ha látom, gondoltam magamban. Aztán igazam lett, mert szerintem pont annyira fúj a szél, mint eddig.

Az első utunk a Tías belvárosában lévő pékségig vezetett, ahol ittunk egy kávét és pár falat spanyol finomságot is bekaptunk.

A cél mára a Timanfaya nemzeti park volt. Ehhez nem kellett sokat tekeregnünk, mert tőlünk pár kilométerre van csak a hely.

De addig is a hegyek, vulkánok, lávamezők egyszerűen hihetetlenek!

Az első hely, amit megtaláltunk a látogatóközpont volt, ahol azt mutatják be, hogyan “működik” a vulkán, hogy jött létre, milyen volt a vulkánkitörés előtt az élet, és milyen lett utána.
Kiegészítve némi információval a vulkánok működéséről.

A bejáratnál a jegypénztáros bácsi megmérte a hőmérsékletünket és megkérdezte, hogy szeretnénk-e megnézni a vulkánkitörés-szimulációt. Mi igent mondtunk.

Maga a látogatóközpont megtekintése nem vett túl sok időt igénybe, így még várnunk is kellett pár percet a bemutatóra.

A szimuláció rémesen béna volt. Nincs mit szépíteni rajta. Betessékeltek egy terembe, ahol volt egy lávafal. A lávafal mellett kijelzőkből építettek egy részt, ahol “láva” folyt, mindehhez dörgések és villámlások, meg egy kis füst társult. 4 perces a bemutató. Unalmas és az ember azt várja végig, hogy na majd most jön a lényeg, végre történik valami, de aztán semmi nem történt. Még jó, hogy ingyenes volt.

A látogatóközpont után elmentünk a tevés részhez, de ahhoz képest, hogy járvány van és nincs elég turista, tele volt a parkoló.

Mivel egy dromedárra ketten lehet felülni (egy családból, nyilván) és mi mind nagyon “kicsik” vagyunk, így ezt a murit kihagytuk. Nehogymá’ szegény teve alattunk lehelje ki a lelkét. Mekkora gáz lenne már!
Egyszer úgyis volt már egy kalandom tevével, az elég volt egész életemre ilyen kipróbálásokból.
(Nem, a tevegelés, beduin tábor, egy hétig menés a Szaharában még nincs elfeljtve. Az bakancslistás még.)

Mentünk tovább, majd a távolból egy igen hosszú kocsisort láttunk meg, mindenki a nemzeti parkba akart bemenni.
Aham… ugyan van egy hetünk erre a szigetre, de ha van, amit utálok, az a sorakozás, ami jól láthatóan ebben az esetben több kilométeres (!) volt. Ennyit nem szándékoztunk ácsorogni.
Inkább mentünk tovább és mivel már 1 óra körül járt, beültünk az El Campo nevű teraszos étterembe, ahol Don Pepe szolgált minket ki.

Az étel meglepően jó volt, és kellemes árnyékban lehetett ücsörögni. Egészen addig henyéltük itt, ameddig egy busznyi turista érkezett. Ekkor sietősre fogtuk mert szegény Don Pepe egyedül volt a 80 emberre.

Míg a teraszon ücsörögtünk, rájöttünk, hogy elhagytuk az egyik bankkártyánkat. Eleinte próbáltuk megtalálni, hátha valamelyik zsebbe vagy ki tudja hova tettük, de nem lett meg. Mivel olyan fizetésre volt állítva, hogy nem kér PIN kódot, így rögtön kikapcsoltuk ezt a funkcióját és egyebeket, hátha…

A terasszal szemben van egy szép park (locsolják, nyilván) amiben egy üvegfa virított éppen. Mondták, hogy szép a virágja, de erre nem számítottam. (Bal oldali kép)

Aztán mentünk tovább és megnéztük a Lago Verde-t ingyen, és pont olyan szép volt, ha nem egy kicsit szebb, mint a képeken.
Egyszerűen hihetetlen, mennyire gyönyörű a természet!
A képeken jól nézd meg a háttérben lévő hegyeket, és különösen azt figyeld meg, ahogy a szél lecsiszolta, kivájta a hegy oldalát. Szenzációs szerintem.

A Lago Verde után következett a Los Hervideros. Ez egy olyan tengerpartot takar, ahol az óceán kivájta a bazaltot és ha elég magas a vízszint, akkor olyan hangot adnak ki a hullámok, mintha forrna a víz.

De összességében az egész sziget egy csoda.
Nincs ezen mit magyarázni.
Olyan színek és olyan formák vannak mindenhol, hogy az ember minden percben visít, hogy “wow”, meg “de széééép” és venné elő a fényképezőgépét, de nem lehet hazavinni az egész szigetet. A fotón meg nem olyan monumentális, mint élőben.

Miután kitekeregtük magunkat, elindultunk egy lakóhelyünkhöz közeli tengerpartra. A Puerto Calero-t néztük ki magunkak, ami tényleg nagyon szép. Bár a tengerpartját nem láttuk, de a vitorláskikötő (Marina) nagyon klassz hely.

Ahhoz, hogy a Marinába jussunk, végigjöttünk egy tengerparti sétányon, majd beültünk egy indiai étterembe. (Tudtam, hogy nem fog kimaradni :D)

Így ezeket a sorokat a Mumbai Masala nevű étterem teraszán írom, jobbra tőlem a vitorláskikötő, a hátam mögött a spanyol étteremben épp az evőeszközöket pakolják csörömpölve, balra pedig a pincér álmosan várja a betérő vendégeket.

Meleg van, gyilkos napsütéssel, enyhe széllel. Majd megyünk haza egy óra múlva.
Jó sokáig ücsörögtünk itt 🙂

Otthon lezuhanyoztunk, majd elindultunk egy szélvédett padot keresni a faluba. Nem találtunk, így hazajöttünk.

Kanári kalandok 4. napjának estéje
itt ücsörögtünk este

Ennyi volt ma. Sok szépet láttunk megint.

Így telt a Kanári kalandok 4. napja 🙂