A hegyek és a Comoi tó Colicoból nézveEz egy különleges utazás volt, mert az elmúlt sok év gyakorlatával ellentétben kettesben mentünk. Ráadásul az egész úgy indult, hogy Prágába szerettem volna eljutni, de annyira drgágán lehetett volna odautazni, hogy inkább hagytam. Aztán jött egy Ryan akció a Berlin – Köln járatra, amire le is csaptam. Ehhez jött egy Köln – Bergamo viszonylag jóárú jegy, illetve az, hogy húsvéti hétvégén csak irrealis áron lehetett volna Bergamoból visszarepülni Berlinbe, viszont Párizs csak 20 euró volt. Tehát már csak onnan kellett hazajutni olcsón. Néhány napig szenvedtem vele, de végül rájöttem, hogy a Wizzair repül „Párizsból” (Beauvais) Poznanba, ráadásul annyi beváltatlan Wizz pontunk van, hogy bőven marad még belőlük akkor is, ha egy fillért nem fizetünk a repjegyekért. A fenti körhöz már csak Luxexpress közreműködése kellett, de mázlink volt megint és 6 euróért hazahoztak minket. Egyszóval az útnak a közlekedéses része 50 euró alatt volt fejenként. Ehhez már csak a szállásokat kellett becserkészni, amivel szintén eltöltöttem egy napot (legalább).
A legtöbbet a párizsi szállással szenvedtem mert bár ott minden második lakás „hotel” -túlzás, de nem áll távol a valóságtól- viszont szerintem a rosszaságban és a drágaságban versenyeznek egymással. Úgyhogy kompromisszumot kötöttünk, és egy LÁTSZÓLAG nem annyira szart választottunk, középmezőnyös áron, de… rosszul választottunk. De nézzük sorban az eseményeket.
Az indulás előtti délután rájöttem, hogy Kölnről annyit tudok, hogy van egy gyönyörű temploma. A DW spanyol és angol adása amúgyis a „barátom”, így rákerestem a városra, ők mit mondanak. Kb. egy perc múlva kiderült, hogy ott van Németország egyik legjobb „termál” fürdője, úgyhogy rögtön tudtam mi a program, illetve hogy mit kell magunkkal vinni. Fürdőruhát!
Másrap reggel kivételesen nem hajnalra kellett kint lenni a reptéren, hanem kényelmesen, 6:30-ra (ez jó a hajnali 4-hez képest) így már reggel 9-10 körül Kölnben voltunk.
A kölni reptérről egy gyors tanakodás után az S-Bahn-t választottuk, ugyanis a Claudius Therme az egyik megállójától gyalog sincs messze. Pillanatok alatt ott is voltunk, már csak a fürdőhöz kellett eljutni.
A fürdő elég nagy területen helyezkedik el, van kinti és benti medencés része is, több jacuzzival, különféle hőfokú medencékkel. Nem csalódtunk benne, nagyon jó volt dagonyázni pár órát ott. Fontos különbség az átlagos magyar fürdőkhöz képest, hogy itt tényleg sokféle medence van, rengeteg programmal, nem csak fix időközönként, ráadásul amint összegyűlt a kellő számú jelentkező, indulnak is. Kedvencem a legmelegebb medence volt, ami barlangszerűre volt megcsinálva és a menyezeten „csillagok” ragyogtak.
De érdekes volt még a vízalatti zenés medence is, és a sodrás is tetszett az egyik kinti medencében. Az külön pozitívum, hogy a fürdő területére nem lehetett telefont és egyéb elektronikus kütyüket bevinni, hogy az emberek tényleg teljes nyugalomban lehessenek. Jó is volt!
A dagonyázás után mentünk is vissza a reptérre, ott pedig egy olyan biztonsági ellenőrzésen mentünk át, amilyenen még soha. Egésztestes szkennelés! Be kellett menni egy henger alakú szerkezetbe, terpeszállásba állni, karokat felemelni és ebben a pózban maradni néhány másodpercig, aztán kijönni. Persze minden második embernél vinnyogott a masina, ezért elég lassan haladt a sor, de mentségére szóljon a reptérnek, hogy sok-sok ilyen masina volt, tehát valószínűleg megbirkóznak nagyobb tömeggel is időben.
Aznapi második járatunk szintén Ryan volt, és bevált szokásával ellentétben, megint elfelejtette odab@szni a gépet leszálláskor, így mondhtjuk, hogy teljesen zökkenőmentes volt ez a repülés is.
Bergamo reptere egyre nagyobb és egyre szebb. A vasútállomásról nem is beszélve. Amikor ott jártam utoljára, akkor még csak kezdték az átalakítást, de mostanra végeztek vele, és az eredmény elég látványos lett, nekem tetszik az új üveg előtér, a lift, meg a sok dizájn elem.
A bergamoi reptéren kaptunk sms-t a szolgáltatónktól, hogy Olaszországban ugyanolyan feltételekkel telefonálhatunk, mint itthon (Németországban). Köszönjük Lycamobile!
A szállásunkat könnyen megtaláltuk, mivel a sikló mellett volt majdnem közvetlenül. A tulajdonostól megkérdeztük, hogy ő hova menne vacsizni. Ajánlott is egy jó éttermet, az Il Sole-t a felső városban, amit fel is kerestünk. Ittunk bort, ettünk levest, pizzát, husit és jól éreztük magnkat. Az érdekes volt, hogy az ő minestrone levesük egész más volt, mint amit máshol ettem eddig, például nem volt benne paradicsom, helyette viszont zellerszár és cukkíni volt jó sok.
Finom volt a leves, de inkább ahhoz az „ez-volt-itthon-leves”-hez hasonlít amit itthon szoktam előállítani az épp rendelkezésemre álló alapanygokból.
Másnap reggel a kilátásunkban gyönyörködtem egy sort, majd indultunk gyalog az állomásra. Bergamo mindig is az egyik kedvenc olasz városom volt, és imádok benne nézelődni mert nagyon érdekes épületei vannak, és a pékségek reggeli kínálata sem semmi 🙂
Csodálatos napsütéses tavasz volt Bergamoban, az az idő, amit az ember szeretne (majdnem) az összes utazásához. Az állomáson felszálltunk a vonatunkra, és nagyon ügyeltünk, hogy a bal oldalra üljünk, mert ott lesz majd a tó. Érdekes volt, hogy a vonaton szinte csak turisták utaztak, a többség Varennában szállt le, pedig szerintem simán belefér akár az egynapos útba is, hogy elmenjenek Colicoba, ami a tó északi csücske.
Mi így tettünk, nem is csalódtunk. Mindig arra pályáztam, hogy egyszer úgy legyek a Comoi tónál, hogy a hegyek teteje még havas, de a tóparton legyen napsütés és virágok. Ezt most másodszorra kaptam meg. Köszönöm!
Colico nagyon különbözik a zakatoló, turistás Bellagiotól, mert lényegesen kevesebben vannak ott, és az élet a tóparton összpontosul, nincsenek egymás hegyén-hátán a boltok. Egy nyugodt kis falu. 🙂
Colicoból hajóval mentünk Menaggioba, ahol a szállásunk volt. A szezon első sétahajójával mentünk, ráadásul munkanapon, így nem volt meglepő, hogy mi voltunk az egyetlen utas rajta. Nem bántuk. Hihetetlenül jó volt a fedélzeten ülni a napsütésben és nézni a havas hegycsúcsokat! „Állítsák meg az időt” érzés volt 🙂
Menaggio sem volt még igazán tele turistával szerencsénkre, így ott is viszonylag nyugalom fogadott, aki ott volt, az a hegyek mögött lenyugvó nap utolsó sugarait kihasználva épp a tóparti kávézó teraszán ücsörgött. Mi is beültünk, de miután lement a nap, beláttuk, hogy nem lesz kellemes időtöltés a továbbiakban.
Megkerestük a szállásinkat és lepihentünk. Este beültünk egy helyiek által látogatott étterembe ahol megvacsiztunk, majd hazamentünk aludni.
Másnap reggel a reggelinél kitaláltam, hogy menjünk el Varennába és Bellagioba hajóval, így kimentünk a kikötőbe és szerencsénkre hamarosan indult is a hajó.
Varennában épp kezdte sütni a tóparti éttermek és kávézók teraszait a nap, így beültünk.
Csodálatos volt pár órát ott ücsörögni és közben kreatívkodni! Így kellene mindig!
Miután ettünk, ittunk, dolgoztunk, elindultunk a nem túl messze lévő Villa Monasterohoz.
Ez a park maga a földi paradicsom, hihetetlen panorámával a tóra, az 5 eurós beugrót simán megéri!
Ilyen kilátásnál az ember szívesen ücsörög.
Sok gyönyörű növény van a parkban és a kilátásal párosítva nagy élményt nyújt.
Ott is üldögéltünk pár órát, majd amikor kezdtünk megéhezni, visszamentünk a kikötőbe és elmentünk Bellagioba.
Bellagioban van egy tuti bevált helyünk, egy szálloda étterme. Ez előtt kétszer ettünk ott, most sem csalódtunk, koktéloztunk, desszertet is ettünk, majd hazahajóztunk Menaggioba.
És persze a desszert:
Másnap a reggeli után fogtuk magunkat és áthajóztunk Bellagioba. Onnan mentünk volna tovább egy másik hajóval, de az épp nem járt, így buszra ültünk Lecco felé.
Az út sokkal szebb volt, mint vonattal, hiszen az Y alakú tó belső oldaláról nézhettük végig a csodát. A délelőtti fények hihetetlenül szépek voltak, ezüstösen csillogott a tó melletünk, és jobbra még két vízesést is láthattunnk, a dudálós hajtűkanyarokról nem is beszélve.
Leccoba érve a Grom fagyizóban ettünk egy fagyit, majd kiltünk a partra napozni.
A vonatunk gyorsan visszavitt minket Bergamoba, ahol még volt jópár óránk szabadon, így ott tovább napoztunk, és amikor megéheztünk, beültünk az egyik „törzshelyünkre”, a La Ciotola nevűbe ültünk be. Szeretem a vulkán pizzát ott.
Az este már Párizsban ért minket ahol vagy esett, vagy szakadt az eső. A szállásunk tragikusan pocsék volt. Igyekeztem racionális áron belül választani, figyelembe véve a véleményeket róluk, de be kellett látnom, hogy képtelenség. Összehasonlításként: egy nappal később a poznani Sheratonban 14 euróval kizettünk kevesebbet (!) és a kettő színvonalát nem lehet egy napon emlegetni.
Annyira alja volt ez a párizsi szállás, hogy ha nem szakadt volna az eső, nem tartom kizártnak, hogy fogjuk magunkat és otthagyjuk. Felhajtottam a takarót, és a lepedőn hajszálak voltak. UNDORÍTÓÓÓÓÓÓ!!! Aztán éjszaka arra ébredtem, hogy valami mászik rajtam. Borzasztó!
Nem csoda, hogy korán reggel már kint voltunk az utcán, valahogy nem volt kedvünk még egy kicsit sem heverészni ott. Soha ne legyen rosszabb szállásunk!
Bár Berlinben, Európa második legnagyobb városában lakunk de én nem szeretem a nagyvárosokat. (Berlin azért kivétel, mert teljesen élhető, és hihetetlenül sok a zöld terület)
Párizstól nem vártam sokat, de nyilván igyekeztem nem azelőtt „eltemetni” hogy megnéztük volna. Egy esélyt kapott.
Párizs gyönyörű, és ha majd nem lesz ekkora készültésg a városban, akkor vissza fogunk menni és egy pár napot majd eltöltünk ott. Nagyon hangulatos, és tetszett.
Másik, hogy a franciák nem is olyanok, mint amikor először volt szerencsém hozzájuk. Igenis beszélnek nyelveket és igenis segítőkészek. Cukorfalatok!
Szóval nagyon pozitív érzésekkel jöttünk el onnan.
Poznanban most voltunk másodszorra, így tudtuk mire számítsunk, mit merre találunk.
A szállodánk egy akcióban lett foglalva, az emeleteságyas elhelyezés és az ötcsillagos Sheraton között volt naponta, fejenként 2.500 Forint különbség. Nyilván a Sheratont választottuk, amit nem is bántunk meg.
A szobánk nagy volt, a fürdőszobánk gyönyörű, a felszereltségről meg ne is beszéljünk…
A szálloda éttermében este – megint kitett Poznan magáért!- olyan pasztinák krémlevest ettem, hogy az felkerült a legjobb levesek képzeletbeli listájára.
A reggelink pedig olyan svédasztalos volt, mint a mesében. Nem tudnám összeírni mennyi minden volt ott a pultokon, a gyümölcsöktől kezdve a sajtválasztékon át, a húsokig, hidegtálas készítményekig. Engem lenyűgözött, hogy őszinte legyek.
Poznanban a napot semmittevéssel, heverészéssel, és úszkálással töltöttük a szálloda legfelső emeletén, illetve bementünk ebédelni a belvárosba, ahol – és itt visszajön a Prágába mentem volna legszívesebben gondolat- találtunk egy szuper cseh éttermet. Sajnos nem tudtam sokat enni, de majd legközelebb.
Este tovább teszteltük a szálloda éttermét egy pisztránggal, és megint tökéletest kaptunk!
Sajnos másnap reggel már Berlinben kellett lennünk, de itt jött a következő jó tapasztalat: a luxexpress buszai tényleg jók és pontosak.
