Last Updated on 2026-08-08 by Kis Mukk
Reggel arra ébredtünk, hogy szemerkél az eső. Akkor még nem sejtettük, hogy innentől elromlik az idő, és az utazásnak lesz több olyan momentuma is, amikor csak ülünk és pislogunk a katasztrófavédelem (!) veszélyre figyelmeztető üzenetein.
Másrészről a szemerkélés és a sűrű felhőzet miatt teljesen okafogyottá vált, hogy azon gondolkozzunk, felmegyünk-e a Lomnici-csúcsra. Nyilván nem lett volna értelme, és milyen jó, hogy előző nap nem vettük meg a jegyeket majdnem 100.000 forintért.
A szemerkélés ellenére útnak indultunk, de először megkérdeztük barátunkat, Google-t, hogy mégis mit érdemes megnézni a környéken, amíg eljutunk a jégbarlangba.
Nem lepett meg, hogy a faluban két viadukt is van, mindkettő igen látványos, illetve ha továbbhaladunk, ott van egy kilátópont az út mentén, a jégbarlang pedig csak tízpercnyire van kocsival.
Azt kifigyeltük, hogy a jégbarlang weboldalán öles betűkkel ki volt írva, hogy nem lehet kártyával fizetni, valószínűleg sokat kell várni, és vigyünk magunkkal meleg ruhát, mert lent hideg lesz.
Na, ezeket nem sikerült megvalósítani, de erről majd később.
Először megreggeliztünk. Finoman szólva nem volt bőséges a reggeli, mert a kávé mellé csak egy szelet sütit tudtunk találni, viszont az a süti nagyon finom volt.
A szakadó eső miatt nyilván nem gyalog mentünk el az amúgy pár perces sétára lévő viadukthoz, de jól is tettük, mert egyre jobban esett, ahogy közeledtünk.
Itt arra gondoltam, hogy bezzeg nálam, az én kertemben hónapokig nem esik az eső, pedig milyen jó lenne. De tudom, hogy a délről jövő esőket mostanában megfogja a Mátra, a nyugatról jövőket meg a Tátra, a délkeletről jövőket pedig a Bükk.
Maga a viadukt igen látványos darab, volt ízlése annak, aki megtervezte, valószínűleg marha régen. A vonat most is jár rajta, és nem is ritkán, mert míg ott jártunk, kettőt is láttunk elhaladni rajta.
Kicsit furcsa, hogy az amúgy régi kinézetű hídon modern motorvonat jár, de sebaj. A szlovákok jobban előre mennek.
A kilátónál nem volt túl sok értelme kiszállni a kocsiból, mert igencsak esett, de legalább megállapítottuk, hogy majd ha erre járunk újra – mert fogunk mi még itt járni –, akkor érdemes lesz jobb időben szétnézni onnan.
A jégbarlangnál nem arra számítottunk, amit kaptunk.
Leparkoltuk az autót, és meg akartuk nézni a jegypénztárat. Gondoltuk, biztos közel van az úthoz, ezért elindultunk fölfelé. Aztán kapcsoltunk, hogy ja, pénz az nincs nálunk, és kell keríteni egy automatát.
Amikor éppen erről beszélgettünk, elhaladt mellettünk egy magyar család, akik felajánlották, hogy megveszik nekünk a jegyet, mi pedig átutaljuk nekik a pénzt. Kedvesek voltak.
Innentől együtt caplattunk fölfelé, ami nem volt kellemes. Azt azért írhatták volna, hogy a barlang egy hegy tetején kezdődik, és hogy a hegy van vagy 300 méter magas, amit egy félórás meneteléssel lehet elérni.
Mindenesetre felértünk.
Akkor már éreztem, hogy hülye ötlet volt nem kimosni a másik cipőmet, és a szebbik Merrellben jönni, amiből viszont a kutyák kiették az egyedi talpbetétemet, az eredeti meg Berlinben van a szekrényben. Szóval konkrétan a belső varráson mentem.
A jegypénztárban végül lehetett fizetni kártyával. Nem is értem, miért szívatják az embert, miért nem javítják ki a weboldalon. Körülbelül fél perc frissíteni egy ilyen információt.
Nagy meglepetésemre az első csoportba befértünk, és csak tíz percet kellett várni az indulásig.
Ez a barlang maga a csoda!
Tényleg nem értem, miért nem híresebb, miért nem járnak oda többen. Ez az első világörökségi hely – vagy legalábbis a sok közül az egyik –, ahol egy pillanatig sem kérdőjeleztem meg, hogy tényleg egyedi, tényleg különleges, és valóban megérdemelte a neves elismerést.
Ennyi jeget még életemben nem láttam, és az sem zavart, hogy rengeteg volt a lépcső felfelé és lefelé is.
Nem akarok itt hosszasan ódákat zengeni a helyről, de ha még nem voltál itt, akkor vedd föl a bakancslistádra. Főleg, ha rohadtul meleg van Magyarországon, mert itt bizony lesz lehetőséged lehűlni.
Amúgy a vezetett barlangnézés nem tart sokáig, körülbelül 40 perc, de ez is elég ahhoz, hogy örök élmény legyen.
Elképzelem az első embereket, akik bementek a barlangba, és meglátták azt a rengeteg jeget.
Hihetetlen az egész!
Lőcse
Visszaültünk az autónkba, és elindultunk észak felé, teljesen céltalanul. Közben éhesek lettünk, ezért elmentünk Lőcsére.
Lőcse szép város, de elkövettük azt a „hibát”, hogy először a gyomrunkra hallgattunk.
Beültünk egy várfalban lévő étterembe, ahol remek volt a kaja és kellemes a környezet. Igen ám, de közben elkezdett szakadni az eső. Nem is kicsit.
Amikor jóllakottan kijöttünk, azt találtuk ki, hogy mi beülünk az autóba, a gyerek meg jól megnézi magának a várost esőkabátban.
Ennek az lett az eredménye, hogy elaludtunk a kocsiban, ő pedig körülbelül semmit nem látott, mert annyira szakadt az eső. A mellékelt fotókat is csak nehezen tudta elkészíteni.
Szóval ennyit láttunk a városból.
Lengyelország
Aztán mentünk tovább észak felé.
Még életemben nem jártam errefelé, ezért meglepett, hogy Zakopanéhez közeledve a házak meglehetősen hasonlítottak egymáshoz. Mind ugyanolyan volt, egy kis változtatással.
Eleinte tetszett, mert különlegesen magasak voltak, fából épültek, de hamar ráuntam, és egy idő után inkább mentálisan terhelő volt a sok egyforma.
A szlovák–lengyel határ sem hozott túl nagy változást, hacsak azt nem, hogy a lengyelek láthatóan jól élnek.
Elég sokat járunk Lengyelországba, de mindig csak a Berlinhez közel eső részeken, és már ott is feltűnt, hogy kedvenc kisvárosomban, Poznańban is felhőkarcolók vannak, pezseg a város, jól látható a fejlődés.
Eddig úgy voltam vele, hogy biztos csak arra a régióra igaz.
Hát, nem.
Annyira feltűnő volt a jóllét, hogy megkérdeztem új barátunkat, az AI-t, hogy ugyan mesélje már el, mire fel ez a nagy gazdasági sietség.
Mire elmondta, hogy az egyik fontos különbség az, hogy Lengyelországban az elmúlt évtizedekben rengeteg pénzt fordítottak infrastruktúrára, épületkorszerűsítésre és olyan beruházásokra, amelyek az ország egészének fejlődését szolgálták.
Żabka
A Żabka mindig is nagy kedvencünk volt. Nem tudom, mi a cuki benne, de hogy ott minden van, ami hirtelen kellhet, az tény.
Egy olyan településen foglaltunk szállást, ami Zakopanétól körülbelül tízperces autóútra van. Ott is szinte minden épület fából épült, masszív szerkezetű volt.
Kajánk viszont nem volt, és természetesen szakadt az eső, így berohantunk egy Żabkába, és vettünk pár szendvicset.
Finom volt. 🙂
A szállásunk tök jól nézett ki. Be is teszek róla néhány fotót, de hozzá kell fűznöm, hogy élőben sokkal jobban tetszett.
Az ágy kényelmes volt, volt parkoló, előtte egy kis kiülős rész, és egy Żabka is körülbelül 50 méterre.
Másnap sem javult az idő, de erről a következő részben.
