Gallipoli

Gallipoli és a hangulatos, szigetre épült óvárosa

Emlékszem, amikor először jártam Gallipoli óvárosában meglepett, mennyire hangulatos. Nyár eleje volt, turisták még alig voltak és a keskeny utcácskákat belengte a végtelen nyugalom érzése. Ráadásul dél körül volt és a nyitott ablakokon és ajtókon kiszökött az ebéd illata. Másodszorra október végén-november elején jártunk itt, akkor az okozott nagy meglepetést, hogy az első este egy…

Részletek

Ezt főztem és sütöttem mostanában (2021 március – április)

Mióta rengeteg időm van viszont nem tudunk elmenni nemhogy külföldre, de még belföldre se, nincs más hátra, mint fejlesztem a főzőtudományom. „Éljen a pandémia!”Majdnem 40 éve főzök, amit elég durva így leírni, pedig ez az igazság. Még bőven alsó tagozatos voltam, amikor az első kreációim létrejöttek nagyanyám receptjei és tanácsai alapján. Gyorsan szögezzük le, hogy…

Részletek
bakancslista

Bakancslista – Hova fogunk elutazni?

Nem vagyok már mai darab és néhány év múlva szeretnék leállni az utazásokkal. Jó, igen, tudom, furcsán hangzik, de ez az igazság.A nem annyira távoli jövőben már nem szeretnék kéthetente útra kelni és elmenni külföldre, bárhol is lakjunk majd. (Oké, az elmúlt pandémiás évben nem valósulhatott meg a sok utazás, de …) Tegyük hozzá azt…

Részletek

Irány a Lipari-szigetek!

Azóta szeretnék elmenni ezekre a szigetekre, mióta körülbelül 40 éve megismerkedtem a Nagy világatlasszal. Már akkor feltűnt, hogy itt van egy vulkán, ami folyamatosan működik, amit tök jó lenne megnézni személyesen is. Akkoriban még úgy gondoltam, hogy a vulkánok egzotikus dolgok, amik jó messze vannak Európától. Sok dolog változott azóta 🙂  A terv Kemény 20…

Részletek
olasz pék Berlinben

Milánói pék Berlinben

Teljesen Olaszország hiányom van, elismerem. Hiányoznak az ízek, a hangulat, a táj. Rögtön le is szögezem, hogy nekem Olaszország nem a Rimini – Lido di Jesolo tengelyt jelenti, ezzel szemben Liguria, Puglia, Piemont vagy Szicília annál inkább szerelmeim., így aztán ne csodálkozzunk, hogy minden lehetőséget megragadok, hogy igazi olasz kajákat egyek és így jutottunk a…

Részletek