2021 második felében olvastam

Fúha, jó rég nem írtam az olvasmányaimról, de most összefoglalom, mit olvastam 2021 második felében. (A többi olvasós posztot itt olvashatod.)

Milyen egyszerű lenne az élet, ha vámpíros könyveket vagy kalandregényeket olvasnék 🙂 Tuti meglett volna a 100 elolvasott könyv idénre. Mármint 2021-re, de ez a hetven könyv szerintem nem rossz teljesítmény, főleg lényegében hat hónap alatt. 
Nem, nem sajnálom, hogy nem lett idén 100 elolvasott könyv mert jó volt így is. De inkább nézzük, mit olvastam 2021 második felében 🤩

A sorrend nem számít, úgy írom őket, ahogy elő tudom vakarni az emlékezetemből, másrészt a lista magamnak íródik, hogy később is emlékezzek arra, hogy egyes könyvek tetszettek-e vagy sem és hogy szeretném-e újra elolvasni valamelyiket. Harmadrészt pedig így könnyebben számon tudom tudom tartani az elolvasott könyveket. Gyarló ember… 

És ha ez már a mennyország?

Ha jól emlékszem 2020-ban olvastam Anita Moorjani első könyvét, ami nagyon tetszett. Mondhatjuk úgy is, hogy számomra meghatározó könyv volt, főleg a táplálkozásos része és amikor arról beszél, hogy kultúrától függ, mit tartunk jónak, egészségesnek, elfogadhatónak.
Nem volt kérdés, hogy ezt az új könyvet is el fogom olvasni és mint ahogy az lenni szokott, az eredeti könyv továbbgondolása már nem annyira jó. Ez most engem nem fogott meg annyira, ami nem azt jelenti, hogy nem jó a könyv, de olvastam már jobbat is tőle. Mindenesetre frissítésként jó volt 🙂

A békés harcos útja

Láttam filmen pár éve és azt hittem, hogy … aztán kiderült, hogy mint oly’ sokszor, itt sincs túl sok köze a filmnek a könyvhöz.
(Erre emlékezetes eset kedvenc tudományos -sajnos már rég elhunyt- szerzőm, Carl Sagan Kapcsolat című könyve és az az „alapján” készült film, ami finoman fogalmazva is teljesen más módon ér véget. Tök jó lenne, ha ilyen régi könyveket is kiadnának ebookban valamilyen nyelven és akkor újra el tudnám olvasni.)
Na, de vissza a Békés harcosra: ez bizony az a könyv, amit jó lenne majd újra és újra elolvasni mert olyan jó. Tetszik. 🙂

A békés harcos szent utazása

Ezerszer jobb, mint az első rész. De annyira, hogy szinte összehasonlíthatatlan a két könyv, hiába „elvileg” a következő részről van szó.
Szuper történet, fordulatos, érdekes, elgondolkodtató. Körülbelül olyan, mintha Sharmát olvasnék.

Kalmárköztársaság

Nem túl meglepő módon sokkal szívesebben olvastam volna a genovaiakról, de az nem olyan népszerű téma, viszont a rivális Velence sokkal több elmét megmozgatott, így kerültem Velence tündökléséhez és bukásához.
Az író, Crowley Roger szuper stílusban ír, olyannyira, hogy a többi könyve is felkerült a képzeletbeli listámra. Főleg a Portugáliás mert magyar fejjel … most gondolj bele, hol van Trianon ahhoz képest, hogy a ma Magyarország területű Portugáliához tartozott egykor Brazília, Afrika, Óceánia, Amerika jókora területe. Itt a lista róla és túlélik. 🙂
Visszatérve a könyvre: tök érdekes és nagyon sajnálom, hogy nem mélyültem el régen jobban a történelemben.

Ördögi jóslatok – Egy tudós előrejelzései és…

Olvasmányos, a szerző humora jó, egyszóval szuper könyv. Több ilyen könyvre lenne szükség. Egyetlen probléma az egésszel csak az, hogy az ilyen könyvek pont azokhoz nem jutnak el, akik az összeesküvés-elméleteket kitalálják, terjesztik, fogyasztják.
Mindenesetre szívesen olvasnék a szerzőtől mást is.

Hogyan éljük túl a járványokat?

Ez a második Greger könyv, ami a kezembe kerül. Az elsőnek még azt a szakácskönyvét is beszereztem, amiben guszta és egészséges ételek vannak. Ez az új (amúgy régi) járványokkal foglalkozó könyve is oda jut ki, hogy ne együnk állati eredetű dolgokat mert ezzel magunknak és a bolygónak is jót teszünk.
Viszont… a könyv 90%-a azzal foglalkozik, hogy eddig milyen járványok (pandémiák) voltak a földön, mekkora pusztítást okoztak stb, szóval a könyv első 90%-a annyira lebilincselően érdekes, hogy szerintem újra elő fogom venni.

Az univerzum mindenben támogat

Szokásos Gabrielle Bernstein könyv. Cuki, szeretnivaló. 

Pénzmágnes energia

🙂 valamelyik utazás alatt hallgattam a Voizon. Szuper történetek vannak benne, így egyrészt szórakoztató, másrészt hasznos és tanulságos.

Szerencseiskola

Én nem gondolom úgy, hogy nekem sosincs szerencsém, viszont most legalább megértettem, hogy a többi ember mégis hogy gondolja a dolgot. 🙂 Még gyakorlatok is vannak a könyvben, amivel segít rávilágítani, hogy igenis mindenkinek szokott szerencséje, jó napja lenni.

Mary Poppins

Olyan jók ezek a régi klasszikusok 🙂 Igyekszem jövőre több ilyet olvasni.

Durrell – A legszebb kutyatörténetek

Olyan ez, mint Az erőleves a léleknek könyvsorozat, csak kutyás verzióban. Szóval szuper. Meg Gerald Durrell eleve jó, szóval nem volt meglepő, hogy tetszik.

Eleget olvastam idén?

Összességében a heti egy könyv megvolt, szóval ezzel nincs probléma. Igazság szerint azzal sem, hogy nem olvastam el idén 100 könyvet, mint ahogy terveztem, de majd jövőre.
Meg vagyok magammal elégedve? Meg! Azért mert ezt a a 70 könyvet hat hónap alatt sikerült elolvasni tehát ha nem „lazsálok,” simán összejött volna több is. Majd jövőre. 🙂