Mindenki tapasztalta már, hogy bizonyos emberekkel nehéz arról beszélni, hogy jól érezzük magunkat vagy örülünk annak, hogy valami jól sikerült, mert ezt valahogy nem tudják értelmezni. Olyan nem is létezhet, hogy valaki jól van! Sokaknak ismerős az a helyzet, amikor a találkozás után úgy érzed magad, mint egy kifacsart és penészes citrom, amit kilapított egy úthenger és már csak vegetálsz a nap további részében, mert elvették az erődet.
Amikor saját jó eredményeinkről vagy sikereinkről beszélünk, a másik fél lekezelő.
Az érdemeinket kisebbíti, arra hivatkozva, hogy „nem illik magunkat dicsérni.” Sőt, ha bármilyen negatívumot felhozhat rólad, azt gondolkodás nélkül meg is teszi. Mindeközben szerintük másokat dicsérni sem helyénvaló, ami végső soron egy lehangoló, motivációhiányos légkört teremt.
A nagyanyám
Emlékszem, a nagyanyám teljesen más szemléletet képviselt. Ő mindig örült a családtagok sikereinek és büszkén mesélt róluk másoknak. Akár előléptetésről, fizetésemelésről, akár egy kisebb örömről volt szó, mindig örült a jó híreknek. Ha valamelyik családtagról írtak az újságok, a lapot megőrizte, nagyapám kitüntetéseit és díjait gondosan elrakta és büszkén mutogatta később a látogatóknak. Végtelenül örült minden jónak és szépnek.
Ez a támogató légkör rengeteget adott nekem, hiszen arra ösztönzött, hogy merjek előre lépni, fejlődni.
A mai idősek
Úgy tűnik, ma sok idős ember nehezen fogadja a jó híreket, mintha azok ellentétesek lennének az ő világlátásukkal. A beszélgetések középpontjában inkább a negatívumok, a problémák állnak, és ezekről hajlandók nagyon-nagyon hosszasan beszélgetni.
Ha azonban valaki a sikereit, örömét osztaná meg, az gyakran süket fülekre talál. Egyik fülén be, a másikon ki. Tojáshéjon kell járni, nehogy jó hírt osszunk meg. Maradjunk csak a panaszkodás területén.
A panaszkultúra oka lehet az önértékelési problémákból fakadó védekezés, de az is, hogy nem érzik, milyen kárt okoznak ezzel maguknak és másoknak.
Szóra érdemes csak a rossz, a keserű, és a negatív lehet. Arról lehet beszélni hosszasan, lehet dagonyázni a pöcegödörben, lehet a körülményeket és a másikat hibáztatni.
Az ilyen találkozások hosszú távon rendkívül megterhelők, menekülünk is előlük, mint a pestisestől.
