Portugál kaland harmadik napja – Porto – Ovar – Sao Jacinto

A harmadik nap reggelén is jó korán ébredtem. Ez jó is mert a sirályokat akartam hallgatni az erkélyemről. Sirályból meg rengeteg van Portóban, némelyik még hatalmas és lopós is. Lecsap a gyanútlan  idegenre és ellopja az ételét a hatalmas csőrével. 

Miután kihallgatóztam magam, próbáltam írni valamit de nem ment, annyira sok volt az élmény az elmúlt napokban, viszont korán éhesek lettünk, így már reggel 8 körül ott voltunk a szomszéd Jeronymo-ban, ahol megreggeliztünk. 

Reggeli után visszamentünk a szállásra és összepakoltunk. A mostani kicsekkolós és becsdekkolós módszer nagyon jó a portugáloknál mert sehol nem kell emberrel találkozni, mindenhol automatizálva van a rendszer.
Szóval fogtuk a motyónkat és elindultunk a Lello könyvesboltba mert azt mindenképp meg akartam nézni.
10:30 kor nyitott, mi pont előtte értünk oda, így nem kellett a nagy sorban ácsorogni ami utána kialakult.
A könyvesboltba egy 5 eurós vócsert kellett vásárolni, ami akár le is vásárolható.
Míg várakoztunk, a szomszéd kávézóban rendeltünk egy karamellás sütit, amit egy kondorkeselyű méretű sirály majdnem ellopott. Egy méterre volt a sütitől, amikor elhessegettem.

harmadik nap sütije

A könyvesboltba a vírus miatt egyszerre csak néhány embert engedtek be és aki bement, az is maximum fél órát tartózkodhatott bent, amit még én is kihasználtam akkor is, ha nem vettem könyvet. Egyébként szinte kizárólag csak drága könyveket tartott de volt jegyzetfüzete is, bár a 25 eurót kicsit sokalltam érte. Nem is vettem meg.
A könyvesbolt gyönyörű. Nem csoda, hogy ilyen híres lett.

Szóval, ha valaki szereti a szép belső tereket, mindenképp nézze meg. Nem tudom, hogy működik a beengedés turista főszezonban pandémia mentes időben, de vélhetően rengetegen akarnak ide bejutni.

Miután kicsodálkoztam magam, mentünk tovább a reptérre. Erre azt a módot találtuk ki, hogy nem helyi BKV-val megyünk (a könyvesbolttól egy óra lett volna az út tömegközlekedve) hanem hívtunk egy Freenow taxit, ami picit drágábban mint a busz, de kihozott minket kb. 20 perc alatt.

A reptérre kellett jönnünk ahhoz, hogy a kocsit felvegyük, ami nem egy lehetetlen dolog, de több, mint egy órát kellett ott rostokolni, mire méltóztatott megérkezni a shuttle bus. Pedig már azt hittük, hogy nem is létezik a társaság és átvertek minket. Hozzáteszem, hogy hiába hívtuk őket telefonon, senki nem vette fel a telefont és mint végül kiderült, másik két társaság is így járt. Elég nagy volt a feszültség.
Persze végül majdnem másfél óra késéssel megjött az emberünk és felvehettük az autót.
Az autó egy gyönyörű, új Fiat 500-as, fehér színű csoda és majd lefotózom valami tuti helyen.

Így aztán elindultunk dél felé, de közben megéheztünk, ezért egy Ovar nevű faluban (kisvárosban) kerestünk egy helyet, ahol lehet enni valamit. Nem volt túl nagy választási lehetőség, de a vasútállomás melletti mineknevezzemben adtak enni, nem is akármit!


Ahogy a bal felső képen látod, a kaja kenyér, zöldségleves, főtt bacalao, ital és kávé volt összesen 7.5 euróért. Mi desszertet is ettünk, én nem is akármit. A pincérnő szerint zöld körtét, (középső jobb oldali kép) ami egy fahéjas, cukros, meggyes szirupban volt megfőzve. Vaj puha volt és nagyon finom. És milyen jó ötleteket ad nekem ez 🙂 A főételünk nagyon bőséges volt, nem is tudtuk megenni mind és a csicseriborsó valami isteni hagymás, zöldséges lében lett megfőzve, amitől egész más ízt kapott, mint amit megszoktam.

Miután megebédeltünk, bementünk az onnan pár kilométerre lévő mini plázába és beszereztünk néhány élelmiszert, amit majd a következő napokban fogunk enni. Mert hogy őszinte legyek, a portugál gasztronómia nem a kedvencem. Meglehetősen puritán, viszont tök jó alapanyagok vannak, amiket még nem főztem és mikor, ha nem most…
A fenti képen a pláza előtti esővédőt látod és azt, hogy milyen ügyesen vigyáznak a környezetre. Mer itt már kezdődik a természetvédelmi terület, ahova igyekeztünk.
Egy faluban foglaltunk szállást három hétre, ami Sao Jacinto névre hallgat. Vagyis annak is egy halászfalu nevű részén.
Végig kellett menni egy hosszú (40-50 kilométeres) földnyelven, ahol balra a ria volt (a ria egy olyan földrajzi izé, amit nem tanultunk föciből, de a lényege az, hogy ez nem egy folyótorkolat, hanem a tenger tölti fel vízzel a környéket. Van ezért itt mocsár, homokdűne, sólepárló, minden ilyesmi egy hatalmas területen. Néhol 11 kilométer széles ez a ria nevű dolog.
Először azt hittem, hogy van valami rohadtul nagy folyójuk, de aztán utánaolvastam a dolognak és megvilágosodtam.
A házunk a kompkikötő környékén van, az utca végén a másik oldalon meg az óceán.

Bepakoltunk a hűtőbe és hallgattuk a csöndet. Sehol semmi zaj, csak egy kutya ugatott néha valahol a távolban. Embert nem láttunk, így tényleg ez az egyik legjobb hely arra, hogy az ember kicsit békében és nyugalomban legyen, bár a tavalyi fuerteventurai házunk sokkal jobban tetszett mert az tényleg a semmi közepén volt és volt saját kertünk is. De attól még jól elleszünk itt pár hétig.
A faluban lényegében senki nincs, ami elég megnyugtató ebben a helyzetben.
Pihentünk két órát, majd elmentünk az óceánpartra. A part hatalmas. 50-60 kilométer hosszú és amikor ott jártunk, csak egy embert láttunk. Innen nézve hihetetlen, hogy az emberek képesek napernyődzsungelben nyaralni, de lehet, hogy ez jól van így mert ha egyenlően lennénk elosztva, nem lennének ilyen helyek.
A partra pont naplementére értünk.

Készítettem egy szeles videót is, amiben megmutatom a helyet:

Este már csak döglöttünk.
Így telt a portugál kaland harmadik napja.