Egy csodálatos nap végén hirtelen rájöttünk, hogy későre jár és ideje lenne visszamenni a városunkba.
Ezzel annyi volt a probléma, hogy onnan párszáz kilométerre, délre feküdt.
Egy arab országban jártunk, az ezredforduló utáni békés, viszonylag kiszámítható időszakban, vagyis a turista ritka volt, mint a fehér holló…
Beszálltunk egy iránytaxiba, ami úgy működött, hogy (mivel jó messze mentünk) a sofőr megvárja azt, hogy tele legyen a kocsi, majd ha megtelt elindul és a lehető leggyorsabban lefuvarozza az utasokat a célállomásra.
Szóval beültünk a taxiba, amiben- bár 9 személyes volt, – rajtunk kívül csak a sofőr és valami ismerőse, barátja ült.
Indultunk azonnal, mire mi elkezdtünk kérdezősködni, hogy mégis merre, mennyiért, de a sofőr és a barátja csak annyit kérdeztek, hogy beszélünk-e arabul vagy franciául.
Nem.
Ők meg nem beszéltek angolul, spanyolul, olaszul, oroszul, de még magyarul sem. 😀
És innen kezdődött a rémálom
Nekünk az egész bűzlött, de nagyon, hogy ez itt nem békés irányzaxizás lesz párszáz kilométeren kereszül, hanem egy sima rablás, ezért magyaráztuk a sofőrnek, hogy álljon meg. De nem volt hajlandó.
Voltak hangos szavak is, nagyon nem akart minket megérteni. Mi meg összenéztünk, és megbeszéltük, hogy a követező lámpánál kiugrunk.
A taxi még mozgott amikor mi kiugrottunk, egyikünk jobbra, másikunk balra … és szélsebesen futásnak eredtünk egy forgalmasnak vélt és kivilágított utca felé.
A sofőr mellett ülő egyén arabul kiabálva futott utánunk, de mire kiértünk a széles útra már nem volt mögöttünk.
Megúsztuk.
