Nemrég megint volt egy érdekes beszélgetésem a szomszéddal a pénz és idő kapcsolatáról, amúgy meg arról, hogy mi mindent tervezünk idén a ház körül. Beszélgettünk egy darabig, aztán egyszer csak elkezdett nekünk magyarázni egy munkafolyamatot – hogy ezt így kéne csinálni, meg aztán úgy kéne megoldani. Eleinte nem értettem, miért magyarázza nekünk a számunkra teljesen egyértelműt, aztán szép lassan leesett: ő azt hiszi, azért hívunk segédmunkást, mert nem tudnánk megcsinálni egyedül. Az meg sem fordult a fejében, hogy azért kell valaki, hogy helyettünk dolgozzon. „Étterembe az megy, aki nem tud főzni!”
Úgyhogy szépen elmagyaráztam neki. Nézd, amikor annyi a dolgunk, hogy azt sem tudjuk, melyik munkába kapjunk bele előbb, de közben befigyel egy „kis” kerítésépítés, terasztető készítés és teljesen mellesleg a nem kicsi kertünk parkosítása is – mindez egyszerre –, akkor ez a három dolog már önmagában is felemészti a szabadidőnket. Már ha lenne olyanunk. Mivel az időnk véges, és amúgy is lenne jobb dolgunk, mint lapátot lóbálni és kalapálni egész nap, kell valaki, aki leveszi a vállunkról a terhet. Akinek az ideje olcsóbb, mint a miénk.
Itt jött az első homlokráncolás:
„Az időnek ára van?
Kérdezte értetlenül. Na, itt jött a matekóra. Mondtam neki, hogy a segédmunkás egy nap alatt 12-15.000 forintot keres mifelénk. Ha ezt szépen leosztom percre, akkor kijön, hogy mennyibe kerül az ő ideje. (32 forintot keres percenként.) Aztán megnézem, hogy mi ketten mennyit tudnánk keresni ugyanennyi idő alatt, ha a saját szakmánkkal foglalkoznánk, nem a ház körül építgetnénk. A végeredmény: a segédmunkás ideje olcsóbb. Tehát mi konkrétan az ő idejét vásároljuk meg, hogy a „felszabaduló” idő alatt azzal foglalkozhassunk, amivel nagyobb értéket tudunk teremteni.
De ezt már nem sikerült átadni. Kerek szemekkel nézett rám, majd levonta a végső következtetést: „Étterembe is csak az megy, aki nem tud főzni!”
Pénz vagy idő?
És itt van a kutya elásva. Alapvető hozzáállásbeli különbség: neki eszébe sem jut mást hívni, mert azt az embert meg is kellene fizetni, arra pedig – szerinte – „nincs pénz”. És addig nem is lesz, amíg mindent maga akar csinálni, és nem jön rá, hogy néha más ideje olcsóbb, mint a sajátja.
Pedig igazából ez az egyik alapja annak, hogy az ember pénzügyileg előrébb jusson: megtanulni, hogy az idődnek van értéke.
Sokan azt hiszik, hogy ha mindent maguk csinálnak meg, akkor pénzt spórolnak. Pedig ez nem mindig igaz. Ha olyan munkával töltöd az idődet, amit más olcsóbban is el tudna végezni helyetted, akkor valójában nem spórolsz, hanem veszítesz. Mert közben nem tudsz azzal foglalkozni, ami igazán értékes – amivel többet kereshetnél, vagy ami hosszú távon előrébb vinne.
Itt nem az a kérdés, hogy meg tudod-e csinálni a feladatot. Nyilván meg tudnád. Hanem az, hogy érdemes-e az idődet erre pazarolni.
Mert az idődnek is van ára. És ha azt olyan munkára költöd, amihez mást is hívhatnál jóval kevesebbért, akkor te fizeted meg a különbözetet – csak éppen nem látod rögtön.
Röviden: nem mindig az az okos, aki mindent maga csinál meg. Hanem az, aki tudja, mikor éri meg más kezébe adni a lapátot.
Amikor ezt megérti, már egészen máshogy tekint majd a pénzére, az idejére, meg arra is, kit hív el kerítést építeni.
És akkor kezdődhet az igazi építkezés — nemcsak a kertben, hanem a saját életében is.
