Pekingi élménybeszámolónk, 3. nap

A pokoli hőség napja.

Reggel felkeltünk és elhagytuk a szállásunkat, ami a hutongban volt.

Még nem is meséltem, hogy Pekingben az állatoknak nincsenek jogai. (Vélhetően sok embernek sincsenek, szóval ezen nincs is mit csodálkozni.) A szállásunkon volt ketrecben egy galamb, akinek akkora volt a ketrece, hogy szerintem megfordulni sem tudott szerencsétlen. Kedvem lett volna kiereszteni, de aztán arra gondoltam, hogy egyetlen állatot sem láttunk Pekingben szabadon, nyilván ekkora szennyezettséggel esélyük sincs túlélni. Viszont élet-e egy ekkora ketrecben élni?
Volt még a szálláson hal is, meg valami kisebb madár ami hajnalban csiripelt igen hangosan.

Tudjátok mit tartanak még Kínában?
Medúzát!
Teljes boltok vannak, ahol különböző medúzákat lehet vásárolni.
Kazahsztánban is inkább a medúza volt népszerűbb, mint a sima hal, több plázában is láttuk őket hatalmas akváriumokban.

Persze az is lehet, hogy kínában megeszik a medúzát, fene sem tudja.

 

Étlapon nem találkoztunk medúzával.

Akkora volt aznap reggel a szmog, hogy 5 méteren is látható volt az, hogy nem látunk. A hutongban a sarkig nem lehetett ellátni reggel  9 körül, ami nagyon durva, akárhogy is nézzük, mindez kiegészült minimum 42 fokkal.
A napsütésről azért nem tudok beszámolni mert egy ilyen sűrű szmogban esélytelen a Napot látni, de még a felhőket sem. Szörnyű!

Szóval ilyen körülmények között indultunk el.
A tervben az volt, hogy egy reggeli után becserkésszük az Ég templomát (ez egy nagy parkban lévő templomegyüttes) és lehetőség szerint a Tiltott Várost is meg akartuk nézni, aztán meg irány a repér.

Hogy ebből mi lett? Árnyékból árnyékba menekülés, hűsölés és túlélés. Persze történtek érdekes dolgok és láttunk furcsaságokat is, szóval van mit mesélnem megint.

Egy pékségben reggeliztünk, ahol nem épp európai ízvilágú cuccokat ettünk. Volt ehetetlen is meg volt jó is, de a többség a furcsa kategóriába esett.

 

A legfurcsább az a sajtos kinézetű izé volt, amiről kiderült, hogy tökre nem sajt, hanem valami citromos izé. Nem tudjuk mi. Díjnyertes pocsék volt. A fánk az még okés volt, a melegszendva is.
Persze árultak mást is a pékségben:

 

Ha valamelyiket meg kellett volna kóstolni, nehezen tudtam volna válsztani. Amúgy nagyon jellemző a cukikra arrafelé, hogy gyönyörű tortákat készítenek és kilóra adják őket. Mivel a társaságból csak nekem van nagy (NAGY) vonzalmam a torták iránt, sajnos csak néhányszor ettem sütit az út alatt, pont azért mert bár meg tudnék enni egyszerre egy kiló tortát, de talán mégsem kéne…

Reggeli utánbecserkésztük a metrót. Nem kellett sokat gyalogolni, csak 500 métert, de a fenti időjárásban és tűző napon ez nagyon nem jó ötlet ám!

 

Ehhez tudni kellett azt, hova akarunk menni és megvenni a jegyet a masinából, ami egyébként beszét angolul, így nem volt akkora ördöngősség.

Oké, itt direkt a kínai verziót fotóztam le. Egyébként Kuala Lumpurban is pont így kellett kiválasztani a célállomást és aszerint fizetni.

Amit itt látsz, az a fal, ami elválasztja a peront és a síneket, hogy elkerüljék a baleseteket.

 

Ez egyébként egy tök jó rendszer, de kínaiakra van szabva, akik sokkal kisebbek, elférnek egyszerre hárman az ajtóban, de ez európai méretű embereknél nem feltétlen működik és lökdösődéshez vezet.
Amúgy elég furi volt az ilyen „türelmetlenség” pedig csak más a rendszerük.
A nyilakat annyira betartották, hogy sorban álltak egymás után, szóval nem láttunk olyan jelenetet, amikre most midnenki gondol.
És emberbenyomó alkalmazott sem volt, hogy bepasszírozzon utasokat a kocsiba.

Azt hiszem Pekingben most 24 metró van és többet építenek egyszerre.

24!

Durva!

Érdekes élmény volt Pekingben metrózni, főleg a gyereknek.
Nagyon bámulták, titokban fotózták, mintha valami híresség lenne inkognitóban 🙂

Fönti kép: Itt nekem az a furcsa „szerkezet” nem volt egyértelmű, ami az ember lába körül van, de aztán rájöttem, hogy mit akar. 😀

A metró gyrosan közlekedik és nagy előnye, hogy légkondicionált.
Iszonyat nagy hátránya, hogy nem a bejáratnál teszi ki az embert, így gyalogolni kell, amit ebben a tragikusan szörnyű időben nem volt olyan könnyű megtenni.

Az Ég Temploma egy gyönyörű templom, egyetlen „hibája” csak az volt, hogy a hőmérsékleti viszonyok szerint az ember a hűtőszekrényben ücsörgött volna egy légtisztítós maszkkal a fején naphosszat.

 

A fönti képet azért lőttem, hogy megmutassam milyen tuti a szmog, de a fotón már megint nem látszik. Amúgy a főbejárat látható a képen, ahol némi tanakodás után megvettük a jegyeket.

A bejáraton túl egy másik világ fogadott minket. Béke volt, nyugalom, és rengeteg zöld.

Nagyon helyesen gondolatak arra is, ha esetleg valaki nem szeret a napon sétálni kilométereket vagy esik az eső és olyan folyosókat építettek, mint amit előző nap a Nyári Palotánál láttunk, csak itt nyilván szerényebb kivitelben, és nem olyan hosszúságban.

Ez a folyosó viszont árnyat adott a helyieknek, akik ott játszottak. Dominóztak, kártyáztak vagy épp „csak” kötögettek az árnyékban, de főleg hűsöltek ők is.

Legalább egy órát pihentünk mi is, közben egyre többen fotóztak minket, néhányan még a bátroságot is vették és odajöttek szelfit készíteni.
Nyilván a gyerek volt a nagy szenzáció.

Amúgy tök aranyosak a kínaiak, nagyon barátságosak, de közös nyelv hiányában nehézkes a kommunikáció.

Amúgy… mennyire jó már az, hogy ilyen sokan járnak kártyázni?! Értelmes időtöltés, legalább nem otthon bámulják naphosszat a tévét.

Persze ez a folyosó sem volt teljesen dísztelen:

Kószáltunk egy darabig a parkban, ahol a legnagyobb szenzáció – méltán- az Ég temploma.

Azt is vegyétek észre, hogy tényleg napernyővel (esernyővel) védik magukat a naptól – persze a szmogtól nem látszik…
Ez a templomegyüttes régen arra szolgált, hogy a Ming, – és Csing-dinasztia császárai ide jöttek el évente kétszer, hogy jó termésért imádkozzanak.

Ebben a kerek templomban imádkoztak a császárok. Ez is szögek felhasználása nélkül épült, főleg fából, márvány talapzatra.
Azt viszont nem tudom, hogy az uralkodók hogyan jutottak ide a Tiltott Városból anélkül, hogy bárki láthatta volna.

 

Időnk legnagyobb része a túlélésre fordítódott, nem a kincsek és érdekességek felfedezésére. Pokoli idő volt!

Meglehetősen nehezünkre esett eljutni a kijáratig is, de végül sikerült.
Aztán amikor kimentünk, kiderült, hogy.. aham… valahogy el kellene jutni a metróhoz.
A buszmegálló az rögtön ott volt, de nagyon jól tudtuk tájkozódni a kiírtak alapján:

Kommunikálni nem igen sikerült, ezért úgy döntöttünk, fasza gyerekek vagyunk, mit nekünk az az egy kilométer, elgyalogolunk a metróig.

Ez most innen, a fotelból tök hihetetlennek tűnik, hogy ezer méter megtétele kihívás volt, de hidd el, tényleg az volt.
40+ fok, a levegőben alig volt oxigén, ragadsz az izzadtáságtól, a nap süt, de nem közvetlenül, hanem a szmogon keresztül, a levegő meg egyáltalán nem mozdul, árnyék nincs sehol…. Cserében viszont méterenként izzadsz két litert, amit pótolni is kell valahonnan. PO KI LI volt!

Azt hiszem addigra már letettünk a Tiltott Város megnézéséről mert fizikailag képtelenség lett volna, mert az egy NAGY területen van és nagyon sok dolgot lehet látni.

Viszont a Tienanmen teret mindenképp meg akartuk nézni. Ha már az onnan nyíló Tiltott Várost nem nézzük meg…

Szóval gyalogoltunk vagy 600 métert, amikor megláttunk az út másik oldalán egy plázának látszó épületet, amiről kiderőlt, hogy egyáltalán nem az, viszont volt az aljában egy légkondicionált kávézó. Megmenekültünk!

Körülbelül egy órát ültünk ott, én kitettem egy posztot is mert micsoda luxus, volt wifi 🙂

A jobb oldaon lévő akváriumban békák laktak.

Miután helyreállt a testhőmérsékletünk és ittunk egy csomót, elindultunk becserkészni a metrót.

Így néz ki a jegy:

És itt végre lőttem fotót is arról, ahogy szépen sorakoznak a nyílnál:

Apropó mobilozás: mindenki azt nyomkodja, többen hangosan hallgatják amit épp hallgatnak, és tökre nem zavarja őket, hogy más nem szívesen hallgat lövöldözős akciófilmet, hagyományos kínai zenét vagy bármit metrózás közben.
Amúgy ugyanez vonatkozik a malájokra is. A legnagyobb természerességgel kihangosítva hallgatnak mindent.

Sosem gondoltam volna, hogy egyszer itt fogok állni, aztán mégis. 🙂

Ez a világ legnagyobb tere és ahhoz, hogy bemenj, komoly biztonsági ellenőrzésen kell átesned, még az útleveledet is megnézik!

Én igazság szerint megelégedtem volna azzal, hogy idáig eljutok, de mentünk tovább. Bejutottunk egészen a Tiltott Város előteréig, ahol hosszas pihenés után kiderült, hogy nem tudunk visszamenni, csak egy fél Pekinget megkerülő úton.

Persze mire ide elértünk addigra a gyerek akkora népszerűségnek örvendett, hogy alig bírt elszakadni onnan. Folyamatosan jöttek és fotózkodtak vele! Hihetetlen volt.

Valószínűleg azért mert elvileg a Tiltott Várost egyszer minden kínainak látnia kell ezért nem feltétlenül csak pekingiek voltak ott, hanem esetleg olyan vidékekről is, ahol nem általános a turiszt, főleg ha fehér a bőre és szőke a haja.

De csak elszakadtunk a tértől és elindultunk – akkor még nem sejtettük – egy több kilométeres kerülőre, hogy kijussunk ugyanoda, ahonnan elindultunk.

Persze láttunk érdekeset is, például, hogy ez a csapat katona megy leváltani az őrséget. (Azt hiszem ezért mentek)

Szerintem embereket nem láttam még ilyen pontosan egyszerre menetelni. Mindegyiknél vot egy fém „atomrakéta indító táska” fene se tudja mi lehetett benne.

Amikor legközelebb Pekingben járunk, majd jól megnézzük a Tiltott Várost!

Metróval eljutottunk oda, ahonnan indul a metró, ami kivisz minket a reptérre, de még előtte akartunk enni egy jót.
Emlékszel arra, hogy pár éve mekkora balhé volt abból, hogy egy kínai büfében találtak egy csomó csirkelábat?

Akkor senki nem gondolta, hogy ez tök átlag kaja, de itt az „utasellátóban”  is volt egy csomó.

Elég nehezen eszeltük ki mit is együnk, így négyen négyfélét ettünk. Van, aki jót választott, én nem annyira.

Ráadásul hatalmas adag volt, szerintem egy hétre jól lehetett volna lakni vele, ha a szám azbesztből lett volna.

Ez a palacsinta jó volt, sajnos nem én ettem meg.

De a péktől vettünk tortát, így túléltem gyomorlukadás vélkül is a vacsit (ebédet vagy mit)

A reptéren kifelé volt egy adag szivatás. Midnenkit szívattak valamivel, hátha befelé nem kaptunk eleget.
Tényleg nem értem miért kell KIFELÉ szivatni az embert. D-t például azért szedték ki mert volt nála pénz, de amikor látták, hogy elenyésző mennyiségű helyi pénz van nála, akkor lenyugodtak, engem meg a nevem miatt szivattak. Nem is értem.

De a reptér…

Ne felejtsük el, hogy Ázsiában vagyunk, ezért mi volt a reptéren? Na mi???

Nem segített a how to play felirat után következő kínai szöveg gondolom… 😀

Na, így sem megy?

Mondom, Ázsiában járunk…

Ebben a hangszigetelt dobozban töltöttünk egy fél órát.
De előtte meg kellett oldani azt a feladatot, hogy kellett valakit szerezni, akinek adunk készpénzt, ő feltölti V pay-jel a gépbe, elindítja nekünk (miden kínaiul volt). De a gyereknek ez nem okozott nehézséget, 1 perc alatt hozta a segítséget, így nagy röhögések közben D. és a gyerek énekeltek fél órát.
Az viszont érdekes, hogy elvileg annak, aki kifizette a díjat,  elküldte a linket amin meghallgathatta a produktumot. 😀

Legalább volt nekik is egy jó délutánjuk, amint magyar turisztok énekelnek kínaiul mindenfélét, jó, oké, angolul is.

🙂

Hát, ez volt az utolsó kínai napunk. Legközelebb hosszabb időre megyünk és nagyon remélem, hogy nem fogunk ki egy hőhullámot.