Last Updated on 2026-03-09 by Kis Mukk
Az előző részt ott hagytam abba, hogy megebédeltünk, és rettentően meleg volt. Aztán visszasétáltunk a parkolóba, és elmentünk a Deshaies-ben lévő botanikus kertbe, ami a kis öböltől már nem volt olyan messze.
Leparkoltuk a poros parkolóban az autót, és megvettük a masinában a belépőnket a kertbe. Előző látogatásunk óta rengeteg minden történt ott. Például üzembe helyezték ezeket a masinákat, ami tök jó, ha az ember nem akar semmilyen nyelven sem kommunikálni és a bejáratnál kialakítottak egy pihenős-leülős részt 2 WC-vel, ami jól is jött.
Na de a tó a hatalmas halakkal a bejáratnál már egészen katasztrofális állapotban volt. Előzőleg gyönyörű, tiszta volt a víz, semmi dzsuva, békanyál, alga és egyebek nem voltak a víz felszínén most viszont a halak kókadtan úszkáltak és levegőért könyörögtek. Rettentően kiábrándító volt az egész, de csak mert az undorító szót nem szeretném használni.
Az igazi hőguta itt kezdődött, mert a rengeteg párához szokott trópusi növény nyilván rosszul viselte a szárazabb levegőt, amiért viszont felszereltek egy csomó párakaput (vagy mit), ami ontotta magából a vizet és a párát. Emberként nagyon nem volt kellemes.
Annyira nem volt kellemes, hogy szó szerint elvonszoltuk magunkat az étterem-kávézóig, és ott lerogytunk az egyik asztalhoz. A kilátásunk sem volt olyan szupi, mert a vízesésre láttunk rá, ami szintén undorító volt. Erre már nem tudok más szavakat találni. Az előző látogatásunkkor még azon a részen voltak a flamingók is, és az egész nagyon kellemes helynek tűnt. Most a flamingók már a szomszédos tóhoz voltak terelve, és ott ácsorogtak szerencsétlenek. Egyáltalán nem volt romantikus látvány.
Az étteremben viszont jót ettünk. Mármint én, mert helyi gyümölcsökből készült fagyit kértem, rögtön két különbözőt is. Itt kiderült, hogy a kettő körülbelül azonos, de nem baj, mert nagyon finom volt. A vaníliás menta fagyi rögtön a kedvencem lett. Eddig nem jutott eszembe, hogy ilyet is lehetne csinálni.
A park további részei sem azt a wow élményt nyújtották, mint az előző látogatásomkor, meg tényleg pokoli volt a hőség is, így inkább elhatároztuk, hogy elmegyünk a szállásunkra, amit még az előző étteremből foglaltunk. A szállás megtalálása nem volt egyszerű.
Egy közeli településen volt, a nevére nem emlékszem, a szállásra annál inkább, meg hogy sehol nem volt kiírva, hogy igen, jó helyen járunk, így az éppen arra sétáló járókelőket kérdeztük meg, ők meg rögtön mondták, hogy hol van a bejárata.
Egy domb oldalában volt, mellette egy üres telek, ahol egy bika legelt egykedvűen, a másik oldalon viszont a dzsungel volt. Szeretem én a természetet, de jobban szeretek először megismerkedni az ott lakó lényekkel, itt meg ilyenre nem volt lehetőség.
Egy kunyhót béreltünk, egy domboldalban, kilátással a dzsungelre (2 méternyire az ajtótól) és a tengerre. A tengeri kilátás 3 hét hajózás után nyilván nem hozott lázba, viszont tudtam, hogy amint elkezd sötétedni, előjönnek az állatok.
Így is lett.
A legelső látogatónk egy barna béka volt. Sosem láttam még ilyet. Jól szemügyre is vettük egymást, majd jobbnak láttam behúzódni a fedezékbe.
Az éjszakai koncert sem maradt el, bár most nem kísérte szúnyoghad a zenekart, mert mindenhol volt szúnyogháló.
Ha kíváncsi vagy, milyen a dzsungel szélén aludni, csak indítsd el ezt a zenét, de ne halkan, hanem hangosan, mert az állatok ott tényleg túl akarják harsogni egymást.
Nagy vadállat a szigeten nincs, de szerintem valami majomféle mégis élhet, mert valami majomszerű hangot hallottam párszor.
Másnap reggel találtunk egy tök szép tengerpartot, de ezt majd legközelebb mesélem el.
Ha felmerül benned, mi a fene ez a tökéletesen kerek izé: ebből készítik a zenéléshez használt rumbatököt.
Ez pedig a szomszédos dzsungel.
