A busz jót tekergett velünk Santorinin egészen Athinios kikötőig, és nem azon az útvonalon jöttünk, amerre szoktunk, de legalább láthattam, hogy Santorinin már mindenhova is építenek. Azt hiszem, tavalyi hír, hogy korlátozzák már az építési engedélyek kiadását mindenhova és bárhova, mert ez már tényleg túlzás.
Athinios kikötőben a hajó már ott állt és várta az utasokat, így gyorsan leszálltunk és felszálltunk a hajóra, ahol elfoglaltam az egyik külső széket, ha már van ilyen menőségre lehetőség. (Az előző részt itt találod: Firai kalandok.)
Valamiért ez a hajó olcsó volt (5 vagy 6 euró), noha nem volt rosszabb, mint a többi. A piros hajóval jöttünk át ide a szomszéd szigetre elég gyorsan, persze eközben láthattuk a kalderát és a teljes szigetet is. Santorini szép.
Ios olyan, mintha egy nyugis falu lenne nagy kiterjedésben. A szigeten 2000 ember lakik, de a házak nem egy településre összpontosulnak, hanem mindenfelé. Talán a legmagasabb hegyeken nincsenek házak, de a kellemesebb tengerpartokon mindig lakik valaki.
Itt nyugalom van. A turisták sem özönlik el annyira, mint a szomszéd tesót, Santorinit. Olyan, mintha szabadságra ment volna a nagy nyüzsgés. Itt lassabban telik az idő, eszébe jut az embernek, hogy amúgy van élet az internet nélkül is.
Esélyünk van elgondolkodni azon, hogy itt 50 éve is nagyobb nyugi volt, és az emberek nem nagyon éltek másból akkor sem. Hogy pontosan miből élhettek, az rejtély, mert amúgy a sziget több nagy hegy egymás mellett, és a termőföldet már rég elhordta a szél. Itt fák sincsenek igazán, csak a sziklák között növő száraz kórók. Néhol van egy-egy zöldebb folt, de leginkább kopár a sziget.
Láttam menet közben néhány renitens növényt, például ezt a leandert, amit szeretnék bemutatni a sajátjaimnak a miheztartás végett, mert ők állandóan sztrájkolnak valamiért. Túl sok víz, túl kevés víz, túl sok napfény vagy túl kevés napfény. Ez a példány meg itt lakik egy kupac szikla között, tuti, hogy hónapok óta nem kapott esőt – itt ugyanis nem szokott esni nyáron –, emellett meg nagyon meleg szokott lenni, (a tulaj mondta, hogy egy hónapig 40 fok fölött volt és még a szél sem fújt és meg lehetett rohadni) ez a leander meg szép zöld, viszonylag egészséges növény. Látszik rajta, hogy edzett. Felháborító, na!
Miután kiszálltunk a hajóból, beültünk a Thai Me Up nevű helyre. A szigeten rengeteg a fúziós étterem, ebben az esetben a thai és a görög + angol konyhát egyesítik főként, de van itt izraeli fogás is. Meg rengeteg angol és amerikai.
Már a múltkor is feltűnt, hogy itt mennyi az „angol”. Mint később kiderült, a szállásunkon is főleg ők vannak, és imádnak éjszakába nyúlóan vihorászni, de nagyon hangosan.
(Rasszista megjegyzés tőlem: figyeld meg a nagy gyarmatosító országokat, hogy a polgáraik úgy viselkednek, mintha ők szarták volna a világot. Ez alól kivétel Portugália, mert bár ők voltak a legnagyobb földrajzi felfedezők, majd gyarmatosítók, de nekik volt egy királyuk, aki imádta szórni a pénzt – de annyira, hogy végül egy-két csicsás palotán kívül más nem maradt, csak a portugál mélabú.)
Na, de vissza a reggelire. A reggeli tépett húsos, avokádós pirítós volt. Rémületes (van ilyen szó?), hogy az avokádóimádat így terjed a világban, hogy már itt is ebből van minden is. De ilyen a globalizáció.
Ios szigetén változatlanul rengeteg a macska. Azok meg nem a mifelénk ismert „átlag macska” méret, hanem a hatalmas, túlméretes állatok, és ha a magyar szomszédom kutyáját is mellé tennénk, akkor látható lenne, hogy egy itteni macska négyszer nagyobb, mint a szomszédom kutyája. Igazán megehetné egy ekkora macska a kutyáját! Bármennyire is kutyás vagyok, de a kertbe zárt szobakutya nagyon nem tud mit kezdeni a helyzettel, hogy ha esik, ha fúj, ő ki van zárva, és nem is szólnak hozzá. Annyiban szerencsés, hogy legalább láncra nincs verve, szerencsétlen.
Na, elkalandoztam, bocsánat.
A macska csak onnan jutott eszembe, hogy megismerkedtünk A Macskával. Egy étterem macskája, és láthatóan mindent megtettek azért, hogy felhizlalják, és a macska meg nem mondott nemet minden finom falatra. Konkrétan egy nagy tacskónál is nagyobb ez a példány, és látszik rajta, hogy ő az úr a háznál, vagy inkább az utcában. Jó lenne, ha lenne egy ekkora saját macskánk.
A szállásunk (a Seabreeze) egy nagyon tudatos választás volt. Ott szálltunk meg, amit a múltkor kinéztem. Jelentem, a hely valóban gyönyörű és kényelmes is. Erről teszek be több képet is, mert van mit nézni itt.
Egyetlen hátránya a vihorászó angol öregasszonyok, meg a tulaj, aki láthatólag örül annak, hogy végre van kivel trécselni, és ki is használja a lehetőséget: velük röhög éjfélig a medence mellett.
Ez az egyetlen hátrány, amit fel tudok sorolni.
A szállás 1800 méterre van a kikötőtől, de tegyük hozzá, hogy egy nagy U betűt kell „leküzdeni” tengerpart és öböl formájában. Egyszóval tökéletes helyen van.
A következő részben mesélek szélről és arról, mit is csináltunk Ioson 2025-ben. Mert nagyon jó volt! 🙂
Egyetlen probléma az volt a szállásunkkal, hogy nem volt helyük végig, így az utolsó napra át kellett költözni egy szomszédos helyre, az az is jó volt, az is jó választásnak tűnt. De erről majd legközelebb.
