Bevallom, kezdett hiányozni Santorini. Mi lehet most itt? Mi történt az elmúlt két évben, amíg nem jártam erre? Pláne úgy, hogy tavasszal minden híroldal tele volt azzal, hogy 23 000 földrengés rázta meg a szigetet – és nem is a szolid, észrevétlen fajtából, hanem a keményebb verzióból. A helyiek többsége konkrétan elmenekült, és persze nagyon érdekelt, hogy mindez hogyan csapódott le az idényben.
Persze, nem ez volt a fő indok, amiért újra Santorinin esz a fene. Sokkal inkább kellett már egy döglős nyaralás. Tudod, az a fajta, amikor az ember úgy tesz, mint a „normális” emberek: vannak időszakok, amik tényleg csak a pihenésről szólnak.
Amikor nem kell százfelé rohangálni, megoldani ezt-azt, tűzoltani amazt. Persze, tudtuk, hogy nálunk ez most sem lesz teljesen kivitelezhető, de legalább a tengerparton sikerült dögleni – épp most is. Konkrétan Kamariban. Ott aszalódtam a napon, és azon agyaltam, hogy az elmúlt 31 évben mi is változott itt… és a világban.
Spoiler: sok minden.
Újra Santorinin – Amikor 30+ éve
Akkoriban még nem voltak napernyősorok, bolt is csak egy, ahol emlékszem, vettem egy spanyol napilapot meg valami apróságot. Azóta jött pár hullámnyi építkezés és átépítés, bővítés és újabb bővítés. 2025-re konkrétan tele van a part menti rész – meg már a távolabbi is. Ahol régen parkoló volt (nem is olyan régen, mert covid idején még mellette laktunk, és simán kiláttunk a partra a teraszról), ott ma már éttermek és szállodák sorakoznak egymás mögött.
Ahol szőlőt termesztettek, ott most parkoló. Pont. A falu megtelt. Ez az a falu, ahova anno a nagy földrengés után költöztek a lakosok, mert a magasabban fekvő részeket nem tartották biztonságosnak.
Az első szabadnapunk Santorinin
De ne szaladjunk ennyire előre. Inkább mesélem, hogyan telt az első szabadnapunk Santorinin. Gyors disclaimer: nem ide jöttünk nyaralni, ez most csak egy mellékállomás. A „letesszük a lantot” projekt helyszínét egyhangúan Iosra szavaztuk meg – ott viszont nincs reptér, csak hajó, szóval kézenfekvő volt Santorini érintése. Ráadásul innen megy egy olcsó hajó (5 euró!) másnap reggel. Csak remélni merem, hogy a lassabb fajta, nem az a szörnyű, zárt gyorshajó, amit manapság a társaságok beújítottak.
Amikor este 10-kor keresünk szállást
Az érkezésünk persze nem lett unalmas. Leszállás után, még a repülőben jöttünk rá: elfelejtettünk szállást foglalni. Én kinéztem egy helyet Kamariban, közvetlenül a parton, szuper kilátással, és szentül meg voltam győződve, hogy le is foglaltuk. Hát… nem.
Na, ez persze előfordul, de nem a legjobb este 10-kor szállás után kapkodni, amikor a tulaj sehol, a recepciós munkaideje meg lejárt. Most viszont szerencsénk volt: lett szoba, olcsóbb is volt a vártnál, és mivel étterem is működik benne, épp nyitva voltak. Win. Ettől függetlenül nem szeretnék ebből rendszert csinálni, mert egyszer tényleg nagyot fogunk szívni.
Taxi – mindenki fizeti a teljes vételárat
A reptér előtt persze már egyetlen taxi sem volt. Nem csoda, kereslet van, autó viszont egyre kevésbé fér el a sziget útjain (fizikailag is), annyi itt a turista. Vártunk pár percet, aztán befutott egy kisbusz. Kipattant belőle Szpiridon vagy Jorgosz (a fene se tudja), és kérdezte, hova megyünk. Mi mondtuk, hogy Kamari, ő meg rögtön nekiállt további utasokat vadászni Kamariba, hogy ne csak minket fuvarozzon. Jött is egy spanyol család, és indultunk az „új” úton (értsd: nem kellett kerülni Fira felé).
A család előbb szállt ki, fizettek, mi meg robogtunk tovább. És most kapaszkodj: a teljes díjat mindenki külön kifizeti, nincs felezés. Készpénzben, természetesen. A görög adóoptimalizálás virágzik: blokk, nyugta, számla – felejtős. Kezd gyanús lenni, hogy mi, magyarok ehhez képest szentek vagyunk.
Végül megérkeztünk a szálloda–étterem–medence kombóba, ahol a tulaj angolul, rutinosan ismertette a lényeget: reggeli 8-tól, három menü közül választhatsz. A szoba egyszerű, de kényelmes, a kilátás szuper, és ami mindennél jobb: a tenger morajlása egész éjjel.
Mondjuk, nem volt megnyugtató élmény hajnalban az Orion csillagképet bámulni. Az annyira téli, hogy nem fért össze a kellemes meleg éjszakával, a tenger látványával és a hullámok hangjával.
És ha már nosztalgia: az Enjoy nevű helyen szálltunk meg. Vagy húsz éve is rendszeresen jártunk ide, akkor még csak az étterem miatt. Tudtam, kik vezetik, hol vannak, szóval direkt ide foglaltam. Nem csúcsszuper, de korrekt: takaros, tiszta, közvetlenül a tengerparton. És ez most mindennél többet ért.
A folytatásban pedig jön az őszi henyélés sztorija Santorinin és Ioson… óriáscsótánnyal és hajnali 4-es kódorgással Firában és egy korrekt vacsorával.
