Vendég volt nálunk mostanában, ráadásul több napig maradt. Ritkaságszámba megy az ilyem mert szaladgálunk az országok között, másrészt pedig éppen úgy esett, hogy több napos zajongási tilalom volt a magyar kisvárosomban, így semmi munka nem jöhetett szóba, arról nem is beszélve, hogy egy hónapja várunk egy alapanyagra és még további több hét mire megérkezik.
Szóval végre pihentünk három napot.
Belülről nézve nem volt feltűnő
Nem tűnt fel mert egyrészt Berlin egy nagyon nyugis hely, ahol rengeteg a zöld, sokféle ember él együtt ennek minden kellemes hozadékával együtt, kiszámítható az élet és a magyar stresszmennyiség töredékét kapjuk, ráadásul rohanás sincs.
Nem, ne érts félre, nem tökéletes Berlin sem, csak nagyon más. Miről beszélek?
Kiderült, hogy sugárzik belőlünk a nyugalom
Nekem nem tűnt fel, nyilván, mert ebben élek. Állítólag nem öregszünk, nem ráncosodunk.
Aztán körbenéztem a magyar kisvárosomban. A nálam 10 évvel fiatalabbak ráncosak, elgyötörtek és reménytelenek. Sokkal idősebbnek tűnnek.
Magyarországon sajnos roppant mérgező a környezet. Mindenki ugrásra készen várja a hamarosan és minden bizonnyal valóban bekövetkező sorscsapást.
Olyan leszel, amilyen a környezeted
Én a magyar kisvárosi mikrokörnyezetemből szeretnék szabadulni. Nem akarok pár év múlva én is arra jutni, hogy:
„-Hát, szomszéd, láttam, ma későn keltél.
-Ezt honnan sikerült megállapítani?
-Hát, 10-kor húztad fel a redőnyt.
-De 5 körül végignéztem a napkeltét, néztem az ébredező természetet, hallgattam a hajnali madárdalt a teraszon ülve. Tudod, nekünk a másik oldalra is van kilátásunk.
-Jaaa.”
Engem teljesen hidegen hagy, hogy ki mit csinál, mikor kel, miben megy el dolgozni. Semennyire sem érdekel mert van rengeteg fontosabb dolgom is. Van más is, amivel foglalkozhatok. A szomszédok figyelése, kukkolása semennyire sem segíti elő a közeli és távoli céljaimat.
Mondjuk, a másolós szomszédnak csak az a célja, hogy neki látszólag (!) legyen több tárgya. De a tárgyak ritkán boldogítanak.
Bántóan figyelő környezet
Nagyon várom már a napot, amikor nem lesz többé szükségünk semmilyen szakira. Amikor nem kell arra ügyelni, hogy ki, mit lát, mit képzel bele az életünkbe. Amikor a pénztárcámat úgy vehetem majd elő, hogy a mellettem álló szaki nem tudja nálam is jobban, mennyi pénz is van nálam.
„Tegnap a műszaki boltban visszaadtak neked 5500 forintot, ma meg vettél 1000 forintért csavart, tehát kell lennie nálad 4500 Forintnak készpénzben.”
Ezt így képzeld el.
Valós esemény!
Nem tudsz elszökni és nem tudsz elbújni a figyelő tekintetek elől
Mivel ennyire figyelnek és kukkolnak, meg persze beszólogatnak, nem élhetünk „normális” életet. Egy olyan életet, amilyet mi szeretnénk.
Ők, a mi nézőpontunk szerint siralmasan keveset dolgoznak, a napszámos csávó például idén (június közepén írom ezt a posztot) idén még csak 2 hetet dolgozott. Az 10 nap.
Egyik részről az jön, hogy még véletlenül se mutassuk, mennyi pénzünk van mert semmi közük hozzá, ahhoz sem, ha van és ahhoz sem, ha nincs. Másrészről viszont kvázi elvárás, hogy menjen a rongyrázás, miközben az emberek itt tényleg szegények.
Persze ha végignézek a környék autóparkján, simán azt a teljesen téves következtetést vonhatnám le, hogy az ország egyik leggazdagabb települése ez. Viszont ha picit is belelát az ember az ilyen menő autókat birtokló emberek életébe, akkor körülbelül egy perc után lejön, hogy amúgy rohadtul nincs pénzük, és égető anyagi gondokkal küzdenek. Persze számukra még az életüknél is fontosabb az, hogy gazdagnak látszódjanak.
Itt hirtelen eszembe jutott az egyik közeli utcában lakó ember. Egy akkora nagy BMW terepjáróval jár, hogy az a csoda, hogy talál magának parkolót, közben a háza meg maximum másfél szobás vályog és a teteje roskadozik. „Vannak itt értékrendbeli érdekességek:”
A megoldás
Nagyon remélem, hogy jövőre a házas projektnek vége lesz, hogy addigra a „rémkastély” névre keresztelt fészert is újjáépítjük és akkor nem kell majd a nem túliskolázott és az illemóráról érezhetően hiányzó egyénekkel bármilyen kapcsolatban lenni. Nem, itt nem lenézésről van szó, csupán arról, hogy bántóan mindent is tudni akarnak.
A kukkoló
Bevallom, ez egy új műfaj és a fentiek után kifejezetten ideges lettem amikor megláttam.
A szomszéd kerítésén már akkora lett a luk, „természetesen egészen véletlenül”, hogy nem lehetett tovább tűrni.
Gondolom a kedves olvasó sem igazán tűrné, ha a szomszédja direkt a kukkolás kedvéért „véletlenül” egyre tágítaná a kémlelőnyílást.
Szóval maradék anyaggal betömtük a nyílást, amin „megmagyarázhatatlan módon” egy nap alatt megint keletkezett egy luk. Egészen véletlenül pont szemmagasságban.
Erre mi fogtunk egy darab tetőanyagot és odatettük a luk elé. Ezen már tuti nem fog átlátni.
Persze a kíváncsiság csak előcsalogatta a szomszédot egy nap múlva, aki mindenképp rövid látogatást akart tenni a kertünkben, így már közelebbről is látta, hogy mi az a kopácsolás mifelénk.
Kíváncsi leszek, mi lesz a következő lépése. Mert emelhetünk mi is a mi telkünkön egy falat, de ne kelljen már eddig eljutni.
Elzárkózás
Kisvárosomban valószínűleg nem csak engem zavar irtóra a kukkolás, bámulás, a beszólogatás, és a farokméregetés, mert gombamód szaporodnak az olyan kerítések, amin nem lehet belátni. Nyilván városképileg ez nem túl ideális, de legalább az embernek lesz vagy lehet magánélete, azt csinálhat a kertjében, amit akar, kritikus szemek nélkül. Ez már egy fél nyeremény.
Hát, itt tartunk, ennyire mérgező környezet ez itt Heves megyében.
Lehet buborékot építeni, lehet falakat húzni, de én nem akarok életem végéig védekezésben élni. Inkább pár év múlva eladjuk a házat, és megyünk tovább – oda, ahol nem kell magyarázkodni a redőny miatt, ahol nem számolják a pénzemet, és ahol a kerítés nem háborús front, hanem egyszerűen csak kerítés.
Ott akarok élni, ahol van levegő.
