2023 január közepén az első vagy a második Wizzair járattal érkeztünk az országba. Ezt azért fontos leírni mert ez az ország nagyon gyorsan változik és amit ma leírok, az nem biztos hogy igaz lesz 2 év múlva mert ha abból indulunk ki, hogy ma rengeteg nőt láttunk dolgozni, akik ráadásul még hozzá is értek az utasokhoz, akkor ez bizony hatalmas változás. Mármint ahhoz képest, hogy állítólag ilyen itt nem volt pár éve. De a Szaúd-Arábia élménybeszámoló nem itt fog kezdődni, hanem még a budapesti reptéren, ahol rengeteg meglepetés ért. (A Szaúd-Arábia élménybeszámoló előre láthatólag 10 részes lesz, itt találod az úti élményeinket az országból, itt pedig a következő rész olvasható, zenei aláfestésnek pedig ezt ajánlom.
Az indulás – a budapesti reptéren
Jó korán odaértünk de nem is volt baj mert az egyszerre induló dubaji és dzsiddai járat utasainak mind fel kellett sorakozniuk a pult előtt, hogy megkaphassák a beszállókártyát. Nekünk volt elsőbbségi beszállásunk, így csak fél órát sorakoztunk, tehát készülni kell türelemmel.
Amikor odamentünk a beszállókapuhoz még viszonylag kevesen voltak, de ahogy telt az idő, egyre több furcsa fazon jelent meg. Először csak két embert láttam fehér törölközőbe (!) csavarva, papucsban, aztán egyre többen lettek és mire indultunk, kiderült, hogy az utasok többsége, úgy 90% bizony zarándoklatra érkezett és jó részük miére megérkeztünk már fehér törölközőben pompázott.
Ezzel nekem semmi bajom nincs és nyilván annak sem, aki erre a gépre vett jegyet mert egy súlyosan iszlamofób embertársunknak valószínűleg eszébe sem jutna jegyet venni Szaúd-Arábiába. Az utasok többsége férfi volt, ha nőt láttam, azzal viszont volt gyerek.
A beszállás gyorsan megtörtént, bár látszott, hogy némelyik utas nincs hozzászokva a repüléshez meg ahhoz sem hogy ott bizony a légiutas kísérők intézkednek, így szegényeket fotózták, mint a fapados utazások hajnalán. Eszembe is jutott az akkori szlogen, hogy ne fotózd őket, nem majmok.
Ki kell még emelnem a cseh/szlovák/lengyel utasokat, kifejezetten a nőket, akik nem hajlandóak leülni és beállnak valaki helyére és csak nyomják a dumát. Nem tudom hogy van ez, de ha valami érdekesebb helyre megyünk, mindig ez van. Áll és dumál. Jelen pillanatban a mi székünkhöz állt be és pofázott a két sorral hátrébb állóval. Ja, igen. Külföldiül sem beszél így nem érti és nem is akarja érteni, hogy útban van és ha hajlandó lenne leülni, akkor talán a gép még akár el is indulhatna.
Az út 4 óra volt és érdekes.
Elrepültünk Horvátország fölött, a szigetek gyönyörűek voltak, majd megérkeztünk Egyiptom fölé. A sivatag vörös volt, a lemenő nap fényében pedig gyönyörűen kirajzolódtak a dűnék. Nem számítottam rá, hogy ilyen csodás lesz, aztán következett a Nílus, majd a Vörös-tenger, de ekkor már lement a nap és a levegőben a sivatagi por is felgyűlt, így nem sokat láttunk.
Rögtön Dzsidda partjainál jöttünk ki és …. hatalmas ez a város. Távolról és közelről is hatalmas, de a legérdekesebb az volt, hogy annyi de annyi az autó, hogy azt nem lehet elképzelni. Dubajban is rengeteg van és ott is sok sávosak az autópályák vagy utak, de itt…
Este 8 óra körül roppant nagy volt a forgalom, aztán kiderült mostanra, hogy egész nap ilyen. Hajnalban, mondjuk 5 órakor csak fele akkora. Szóval erre kell készülni.
Az utak nagyon sok sávosak, ha „csak” 2x 4 sáv, akkor az még nem is olyan szörnyen nagy.
Nehezíti a dolgot, hogy ez itt egy autóra épülő társadalom és nincs ám olyan, hogy akkor te megnyomod a gombot és a zebrán átbattyogsz a másik oldalra mert zebra sincs. És nincs gyalogos felüljáró sem, szóval ha te át akarsz menni a másik oldalra, akkor ahhoz autó kell.
De ne rohanjunk ennyire.
A leszállás előtt a zarándokok hosszú imába kezdtek és egészen addig mormogták, míg lent nem voltunk. Itt bevillant, hogy egy átlag tévénéző nyugdíjas most egész biztosan azt gondolná, hogy „na, most fognak mindenkit megmerényelni”.
A leszállás után beszálltunk a buszokba és a valóban hatalmas és tágas reptér épületében odaterelték a népet a vízumos pultokhoz. Nagyon sok ilyen pult volt, így lényegében 2-3 percet kellett csak várakozni.
Mi nem csináltattunk előre vízumot, így kipattant a fülkéből az ember és odakísért minket az e-vízumos masinához. Nem elmondta, hogy jobbra meg balra, hanem odakísért egészen a gépig.
A gépben ki kellett tölteni az igénylést, de már -ahhoz képest hogy 2 hete még mindent is megkérdeztek- például nem szerepet az a kérdés, hogy milyen a vallásunk. Semmi, a legextrémebb kérdés mindössze az volt, hogy házasok vagyunk-e. Ennyi.
A hajós utazási iroda kiküldött nekünk egy roppant részletes tájékoztatót arról, hogy mit kérdeznek és mit kell beírni, de sokkal egyszerűbb volt a dolog. Remélem jól csináltuk és a továbbiakba is rendben lesz minden.
Ennyi autó a világon nincs!
A reptér előtt kellemes idő fogadott és tágasság. Nagyon tágas ez az ország, főleg hogy 2 millió négyzetkilométernél is nagyobb, így nem kell mindent zsebkendőnyi területre összeszorítani.
Nem volt az arab országokban megszokott nyüzsgés, inkább béke volt és nyugalom. El is gondolkodtam azon, hogy ez itt olyan, mint Burma. Nem kapkodtak az emberek és nem siettek, de a mi a legfurcsább, hogy itt nincs mindenkinek a kezében a telefonja. Nem nyomkodja folyamatosan és nem bámulja. Konkrétan egyetlen telefont sem láttam.
A taxisok főnökével ledumáltuk az árat meg hogy hova megyünk, beültünk egy minibuszba és már indultunk is. A sofőrünk egy idősebb ember volt, aki jól eltévedt mert elvétett egy kanyart így kicsit megutaztatott minket, amit nem barátunk mert olyan volt mint Bangkokban. Érdekes. 🙂
Hozzáteszem, hogy a fizetett összeg ettől az összesen 20 fölösleges kilométertől nem több. Saját benzinét koptatta vele mi meg láttuk a várost este is. A további napokon az Uber szolgáltatásait fogjuk igénybe venni, az jobban tervezhető és átláthatóbb. Meg nem kell hozzá arabul tudni.
Szédületes, mennyi autó van itt. És mind nagy és valahol törött.
Van még ebből a napból, de most éhes vagyok és elmegyünk ebédelni.
A Szaúd-Arábia élménybeszámoló további részeit itt találod.
