A rossz környezethez nem kell alkalmazkodni. És nekem elegem van a mérgező környezetből. Elegem van abból, hogy beszólogatnak, és bár minden rossz szándék nélkül teszik, mára egészen világosan látható, hogy az a világ, amiben én élek, teljesen más, mint az ő világuk.
Valami olyan szűk, pici helyre szeretnének „betuszkolni”, ahova egyszerűen nem férek be. És nem is akarok. Kialakítottunk magunknak egy kényelmes életet, ahol igaz, hogy sok munkával, de jól érezzük magunkat, egy olyan életet, amit jó élni és lehetnek terveink, nem csak az, hogy „hát, legyen elég kajára meg arra, hogy a villanyszámlát kifizessük”. Itt most semmi lenézést ne érezz bele, nem erről van szó. A vidéki magyar környezetünkben rengeteg ember napról napra él, és ezt úgy értsd, hogy ha nem megy el dolgozni, akkor este már nem biztos, hogy lesz mit ennie.

„Há’ minek vetté’ annyi élesztőt?”

Kérdezte az egyik főhősünk. Egyrészt, kinek, mi köze van ahhoz, hogy egyszerre TÍZ zacskó szárított élesztőt veszek, ha egyszer megtehetem ezt a hatalmas anyagi befektetést, másrészt pedig hetente 2-3, néha 4 alkalommal is sütünk valamit. Miért ne tehetném meg? Miért szól bele, miből, mennyit veszek? Mi köze hozzá?

„Láttam, ma későn keltél”

Nem akarok pár év múlva én is arra jutni, hogy:
„-Hát, szomszéd, láttam, ma későn keltél.
-Ezt honnan szeded?
-Hát, 10-kor húztad fel a redőnyt.
-De 5 körül végignéztem a napkeltét a teraszról, néztem az ébredező természetet, hallgattam a hajnali madárdalt egy teával a kezemben. Tudod, nekünk a másik oldalra is van kilátásunk.
-Jaaa.”

Engem teljesen hidegen hagy, hogy ki mit csinál, mikor kel, miben megy el dolgozni. Semennyire sem érdekel mert van rengeteg fontosabb dolgom is. Van más is, amivel foglalkozhatok. A szomszédok figyelése, kukkolása semennyire sem segíti elő a közeli és távoli céljaimat.

„Kell nálad lennie 4500 Forintnak”

Nagyon várom már a napot, amikor nem lesz többé szükségünk semmilyen szakira. Amikor nem kell arra ügyelni, hogy ki, mit lát, mit képzel bele az életünkbe. Amikor a pénztárcámat úgy vehetem majd elő, hogy a mellettem álló szaki nem tudja nálam is jobban, mennyi pénz is van nálam.
„Tegnap a műszaki boltban visszaadtak neked 5500 forintot, ma meg vettél 1000 forintért csavart, tehát kell lennie nálad 4500 Forintnak készpénzben.”
Ezt így képzeld el.
Valós esemény!

„Dolgoztatok?!”

Minap ültünk a szomszéddal a konyhában és kérdezte, hogy a múltkor miért nem tudott átjönni, amire mi mondtuk, hogy dolgoztunk. Erre visszakérdezett elképedve, hogy: „DOLGOZTATOK?!”
Mégis, hogy van az a kis fejében, hogy „a német munkáltató kifizet egy valag pénzt havonta a nagy semmiért”?! Mert láthatóan a dolgozást és a pénzkeresetet nem bírja összekötni az agyában.

Hogy olyan dologért is adnak pénzt, amit az ember a fejével csinál. „Érhetetlen!”

Nem tudsz elszökni és nem tudsz elbújni a figyelő tekintetek elől

Ők, a mi nézőpontunk szerint siralmasan keveset dolgoznak, a napszámos csávó például (június közepén írom ezt a posztot) idén még csak 2 hetet dolgozott. Az 10 nap.

Persze ha végignézek a környék autóparkján, simán azt a teljesen téves következtetést vonhatnám le, hogy az ország egyik leggazdagabb települése ez. Viszont ha picit is belelát az ember az ilyen menő autókat birtokló emberek életébe, akkor körülbelül egy másodperc után lejön, hogy amúgy rohadtul nincs pénzük, és égető anyagi gondokkal küzdenek. Persze számukra még az életüknél is fontosabb az, hogy gazdagnak látszódjanak.
Itt hirtelen eszembe jutott az egyik közeli utcában lakó ember. Egy akkora nagy BMW terepjáróval jár, hogy az a csoda, hogy talál magának parkolót, közben a háza meg maximum másfél szobás vályog és a teteje roskadozik. „Vannak itt értékrendbeli érdekességek:”

A megoldás

Nagyon remélem, hogy jövőre a házas projektnek vége lesz, hogy addigra a „rémkastély” névre keresztelt fészert is újjáépítjük és akkor nem kell majd a nem túliskolázott és az illemóráról érezhetően hiányzó egyénekkel bármilyen kapcsolatban lenni. Nem, itt nem lenézésről van szó, csupán arról, hogy bántóan mindent is tudni akarnak, ha nem tudják, akkor meg tudni vélik.

A kukkoló

Bevallom, ez egy új műfaj és a fentiek után kifejezetten ideges lettem amikor megláttam.
A szomszéd kerítésén már akkora lett a luk, „természetesen egészen véletlenül”, hogy nem lehetett tovább tűrni.

Gondolom a kedves olvasó sem igazán tűrné, ha a szomszédja direkt a kukkolás kedvéért „véletlenül” egyre tágítaná a kémlelőnyílását a terasza felé, ahol rendszeresen pucéran jelenek meg.

Maradék anyaggal betömtük a nyílást, amin „megmagyarázhatatlan módon” egy nap alatt megint keletkezett egy luk. Egészen véletlenül pont szemmagasságban.
Erre mi fogtunk egy darab tetőanyagot és odatettük a luk elé. Ezen már tuti nem fog átlátni.
Persze a kíváncsiság előcsalogatta a szomszédot egy nap múlva, és mindenképp rövid látogatást akart tenni a kertünkben, így már közelebbről is látta, hogy mi az a kopácsolás mifelénk.
Kíváncsi leszek, mi lesz a következő lépése. Mert emelhetünk mi is a mi telkünkön egy falat, de ne kelljen már eddig eljutni.

Elzárkózás

Kisvárosomban valószínűleg nem csak engem zavar irtóra a kukkolás, bámulás, a beszólogatás, és a farokméregetés, mert gombamód szaporodnak az olyan kerítések, amin nem lehet belátni. Nyilván városképileg ez nem túl ideális, de legalább az embernek lesz vagy lehet magánélete, azt csinálhat a kertjében, amit akar, kritikus szemek nélkül. Ez már egy fél nyeremény.

Hát, itt tartunk, ennyire mérgező környezet ez itt Heves megyében.