Június 14 – helyzetjelentés

Megint mindenféle események vannak. 2021 június 14 – én éppen Santorinin írom ezeket a sorokat, a hátamat erősen égeti a nap pedig még csak reggel 10 óra van.
Hogy hogy jutottam Santorinire már megint azt majd egy másik posztban elmesélem, de amikor elindultam, akkor még jó ötletnek tűnt. Azóta nem vagyok ebben annyira biztos, olyannyira, hogy pár nap múlva el is húzom a csíkot minden előzetes tervvel szemben, haza. 😱
Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar haza fogok menni. Hamar = 7 hét.

Az elmúlt pár hétben felgyorsultak az események, sikerült váratlanul hamar időpontot szereznem oltásra, így ha minden jól megy, akkor augusztus közepére már szabadon lófrálhatok a világban oltottként. Vagy majd kiderül. Addigra megkapom mind a két oltásomat és a 2 hét is letelik utána. 

Santorini és a védekezés

Mivel Santorini lakosságának jelentős része abból él, hogy elözönlik a szigetet a turisták, nagyon vastagon hallgatnak a helyzetről. Ha nem fektetek bele energiát, nem tudom kinyomozni, mi is a valós helyzet. Az pedig nem túl rózsás éppen.
Tegnap nem találtak egyetlen pozitív esetet sem, de ez sajnos nem volt igaz az előző napokra. Pillanatnyilag igen fertőzött hely Santorini (12 eset van most – ennyiről tudnak) ami nem tűnik soknak, de 17 ezer ember lakik itt, plusz a turisták. Ebből kijön, hogy Európa egyik legfertőzöttebb helye pillanatnyilag. Mert ugye a turisztok nem számítanak bele.

Hogyan védekeznek a szigeten?

Sehogy!

Néhány bolt ajtajában ki van téve, hogy vegyél fel maszkot de ez igen ritka eset. Az emberek többségén nincs maszk az utcán, viszont erre nem is hívják fel a figyelmet sehol. Márpedig elvileg országos szintű maszkhasználati kötelezettség van (vagy hogy mondják). Így meg ne csodálkozzunk, ha az emberek nem is sejtik, hogy “ja, azt fel kellene venni.”
Szerintem ez felelőtlenség.

Mindenesetre a helyi kormányzat roppantul büszke arra, hogy a tavalyi szezont (tavaly júliusban kezdődött és szeptember végig tartott körülbelül) 57 pozitív esettel átvészelték. Ez idén rosszabb lesz.

Húzom is el a csíkot!

És a helyiek, mit mondanak?

Tippelj! Vastagon hallgatnak. Pár napja beszélgettem a szállásom tulajdonosaival és elmondták, hogy ők aztán úgy vigyáznak, és annyira harcolnak a vírus ellen, hogy csak na. Tartják a távolságot, fertőtlenítenek, satöbbi. Na, ebből semmi nem igaz. Aztán amikor mondtam neki az adatokat, hogy itt biza’ naponta találnak nem is egy pozitív esetet, akkor hirtelen elállt a szava.
Mondta, hogy Kosztasz már oltott (ő a tulaj) öt teljes napja, a feleség meg nem akarja magát beoltatni. Amikor kiderült, hogy én sem vagyok oltott és szerintem nem okés a helyzet, akkor meg vadul bólogatott.
Vagyis előjött a tipikus görög viselkedés. Tragédia történik? Táncoljunk! Okunk van a boldogságra? Táncoljunk! Szarjunk bele mindenbe, majd megoldódik magától!


Mit csinálok egész nap?

Olyan apartmant béreltem, ahol elvileg lehetne főzni, de elég gagyi a felszerelés és a boltban még nem lehet semmi ehetőt kapni, így marad az étterem. Ezt persze nem sajnálom.
Reggel megnézem a napkeltét, igyekszem később is használható videót készíteni (jó lesz az még a hideg télen…) majd megreggelizek és kifekszem a teraszomra. Onnan csak hűsölni megyek be a házba, majd dél körül irány valamelyik étterem, aztán újabb adag sütkérezés, aztán meg már este van.
Igyekszem nem emberek közé menni, ami általában sikerül is.
Hát, ez van június 14-én.
Július 14-én szinte biztos, hogy megint Berlinben leszek.