A hajóutunk egyik megállója Antigua szigete volt. Amikor előzőleg itt jártunk, simogattunk ráját és tengerpartokat látogattunk. Akkor végigmentünk a hatalmasnak nem mondható sziget nagy részén, miközben bejártuk a tengerpartokat, így most ezt kihagytuk. Ez a fél Budapest nagyságú sziget nem tartogat annyi érdekességet, és még mindig nem egy világtörténelmet meghatározó hely, szóval maradtunk a tengerpartoknál.
Nem gondoltuk túl a dolgot, befizettünk egy egész napos szervezett henyélésre, amin kaját is adtak.
A kikötőben megvártuk egymást, majd becihelődtünk a mikrobuszokba. A szokásos kép fogadott: a sofőr a jobb oldalon, a közlekedés kaotikus, a házak színesek, igazi „mindenki az utcán van” érzés.
Most egy olyan tengerpartra mentünk, ami a kikötőtől nincs messze, de ezen a szigeten a „hatalmas kiterjedése ellenére” és a helyiek szerinti 365 tengerpartja miatt nyilván nem lett volna nehéz egy gyönyörű és tiszta tengerpartot találni. Ez nem annyira sikerült.
Szépnek szép volt, de az öböl egyik oldalán egy rejtélyes fekete cső vezetett a tengerbe. Ez láthatólag nem érdekelte a többséget, én viszont már láttam ilyen turpisságot, így kiderítettem, mi az. Mondjuk sokáig nem kellett nyomozni, mert a háttérben ott álltak a hatalmas tartályok, ráadásul a komplexum előtt haladtunk el autóval, így simán észrevehettük, hogy a kapura öles betűkkel van kiírva, hogy SZENNYVÍZTELEP.
Hát, köszi MSC!
Hozzáteszem, hogy bajunk nem lett, sem leprásak, sem semmilyenesek nem lettünk, és így (a poszt írásakor) lassan két hónappal az események után bátran ki is jelenthetem, hogy nem gebedtünk bele valami furcsa kórságba, de azé’… na…
Ha van egy szigeten 365 gyönyörű tengerpart – kicsi, nagy, közepes, óriási –, akkor a fizető utasokat miért éppen a leggagyibbra kellett vinni?! Mert ez a helyi cég vállalta a szállítást, kajáltatást és egyéb költségeket a legolcsóbban? Füstöl az agyam, na!
Az MSC-nél szóvá is tettük, hogy ezt nem kellett volna, erre visszafizettek 15%-ot a kirándulás árából, és kaptunk egy üveg proseccót is, de nem ez a megoldás hosszú távon.
Nem tudom, mennyire lehet megbízni egy pici karibi sziget szennyvízüzemében, de senkinek ne múljon ezen az élete vagy az egészsége. De térjünk vissza a nap jó oldalára.
A part gyönyörű volt, csakúgy, mint a többi, amin jártam a szigeten. Jobbra egy hatalmas birtok volt a dombokon, elszórtan karibi tehenek legelésztek a zöld fűben a pálmafák árnyékában, a másik oldalon pedig egy kellemes öböl volt köves résszel, fákkal, bokrokkal.
A mi részünk volt a kiépítettebb fajta: két sor napernyő, de nem az a fajta, ami ezer évre ott van, hanem simán a boltban is kapható vásznas, alatta műanyag napágyak.
A létesítményhez tartozott egy cölöpökön álló épület, amiben a vendéglátóipari rész volt, ide kellett menni kajálni.
Majdnem agyon volt szervezve a dolog. Mivel pici buszokkal vitték a társaságot, és csak öt darabba fértünk bele, a mi „vezetőnk” pedig egy fiatal srác volt, aki nem volt a helyzet magaslatán. Mindent is elmondott, csak azt nem, hogy hányra kell visszamenni, így mi egy órával kevesebbet henyéltünk a parton.
Persze addigra már bőven eleget napoztunk és aludtunk, olvastunk, mindent is megnéztünk, de jobb lett volna, ha elmondja a visszaindulás időpontját. Öreg hiba.
Henyélés
Gyönyörű felhők voltak az égen. Örültem, hogy ott vannak, mert ezzel csak szebbé tették az antiguai kalandunkat.
Akik tengerparti lovaglásra jöttek, azok is erre a partra érkeztek, de nem hiszem, hogy a lovakat megkérdezték volna, hogy akarnak-e éppen akkor a tengerben úszni, vagy csak sörényig merülni a sós habokban. Ez egész biztosan jó program azoknak, akik szeretik a lovakat, mert nyilván romantikus dolog egy ilyen gyönyörű, fehér homokos tengerparton lovagolni, de nem a világ teteje szerintem.
Elég sokáig elvoltam a mi partszakaszunktól, mert egészen az öböl másik oldaláig elmentem, ahol találkoztam egy kutyával. Szívesen hazahoztam volna, de a hajóra tutira nem engedték volna fel.
Ebédre tök jót kaptunk: robbantott csirkét babos rizzsel és salátával. A robbantott csirke egy viszonylagos dolog, mert mindenhol máshol robbantják a csirkét, még a németeknél is, tehát mi, magyarok lógunk ki a sorból. A csirke fantasztikusan finom karibi fűszerezéssel volt! Sajnáltam, hogy nem ehettem meg az egész tepsivel.
Az a sárga izé, ami a tányér szélén volt, ugyanaz a növény, amit Nevis szigetén ettem: egy tökféle, amit köretnek esznek, és butternut squash a neve, amit magyarul sonkatöknek vagy pézsmatöknek hívnak. Finom volt!
Az indulásunk valamiért késett, de valószínűleg azért, mert a kikötőből három nagy hajónak kellett volna egyszerre távoznia.
Antigua megint szép volt. Ha legközelebb megyek, akkor is tengerpartra mennék, de nem ide.
További képek Antiguáról
