Irány AMERIKA!

Fogalmam sincs, miért nem írtam még erről az útról, vagyis aki szemfüles, az olvashatta az első részleteket, de elmesélem, azóta mi világosodott. Irány Amerika 2019 tavaszán! Onnan indultunk, hogy 400 euróért (128.000 Ft)  láttam egy utat, amiben a szállás és a repcsi is benne volt. Nem gagyi szállás és nem gagyi repülő, azt leszögezem. Nyilván…

Részletek
Átszeltük az óceánt

Átszeltük az óceánt, megint (742.)

Sokáig próbálkoztunk másfelé menni, de sorozatban nem jött össze Afrika megkerülése, a Sydney–Seattle út meg még mindig túl macerás a lelkemnek azzal a félnapnyi időkülönbséggel, szóval nem maradt más, mint hogy megint átszeljük az óceánt, és egyáltalán nem bántuk meg. Sokkal jobb volt, mint gondoltuk, és lényegesen többet pihentünk, mint az út előtt gondoltuk volna….

Részletek

Megint nem Southampton (741.)

Már meg sem lep, hogy megint nem szálltunk ki Southamptonban. Valahogy mindig kimarad ez a város: hiába állunk itt a kikötőben, egyszerűen hidegen hagy. Egyszer láttam itt egy fókát a hajók mellett — az tényleg meglepő volt — és az is hátborzongató érzés, hogy innen indult a Titanic, és mennyire nem ért oda, ahova tartott….

Részletek
Irány Ios

Irány Ios! (735.)

A busz jót tekergett velünk Santorinin egészen Athinios kikötőig, és nem azon az útvonalon jöttünk, amerre szoktunk, de legalább láthattam, hogy Santorinin már mindenhova is építenek. Azt hiszem, tavalyi hír, hogy korlátozzák már az építési engedélyek kiadását mindenhova és bárhova, mert ez már tényleg túlzás.Athinios kikötőben a hajó már ott állt és várta az utasokat,…

Részletek
áramszünet

Egy áramszünet margójára (729.)

Ebben a posztban a magyar kisvárosom igen ingatag lábakon álló elektromos ellátása és az abból fakadó kérdéseket járom körbe. Az áramszünetek itt ugyanis mindennaposak, noha általában csak 1-2 másodpercig tartanak, de néha beüt egy-egy nagyobb is. A legutóbbi viharban 6 órán át nem volt áram. Jó, tudom, vannak emberek, akik szerint ez említésre sem méltó,…

Részletek
Home office

Home office a kisvárosomban

Ne ess kétségbe, pontosan tudom, hogy nem minden „vidéki” gondolkodik úgy, mint a kisvárosom lakói. A home office, amit következetesen fonetikusan ejtenek: „home ofice”, és csak hogy nevess egy kicsit, az Euronics sem úgy ejtendő, ahogy a reklámban, hanem „cs”-vel a végén. Szóval szerintük a home office egy olyan foglalkoztatási forma, amikor valaki otthon b@ssza a rezet egész…

Részletek
ingatlanvásárlás az azori-szigeteken

Hogyan NEM vettünk házat az Azori-szigeteken? Ingatlanvásárlás az Azori-szigeteken

Az alábbiak a saját tapasztalataink. Lehet, hogy neked másik szigeten, másik időszakban, másik helyzetben egész mások lesznek vagy lehetnek a tapasztalataid. Tehát az alábbi csak annak az elmesélése, MI hogyan nem vettünk házat az Azori-szigeteken, hogyan küzdöttünk, mint disznó a jégen, teljesen fölöslegesen. Az alábbi szotorira másfél évem ment rá. Másfél év, amit valami sokkal…

Részletek
BARCELONA LÁTNIVALÓI

Barcelona látnivalói – a TOP 31+3 látnivaló Barcelonában

Barcelona számomra mindig is szerelem volt első látásra. Ez a pezsgő, mediterrán város valahogy mindig új arcát mutatja – akár a tengerparton sétál az ember, akár Gaudí szürreális épületei között bolyong, akár csak beül egy apró tapasbárba egy hűsítő sangríára. A több mint másfél millió lakosú metropoliszban tényleg lehetetlen unatkozni: minden utcasarkon történik valami, minden…

Részletek

Amikor lövése sincs

Egyre gyakrabban tapasztalom, hogy sok magyar azt hiszi, hogy jól ismeri Németországot, de valójában egyáltalán nem így van. Hallanak ezt-azt a hírekben, de mivel az alapvető ismereteik hiányosak – hiszen rég tanultak földrajzot, és a gazdaságpolitikai fogalmakat sem ismerik –, hamar kiderül, hogy halvány lila gőzük sincs Németországról. Általában az szokott történni, hogy egy rövid…

Részletek
Jackpot

Jackpot

Kicsit messziről kezdem. Amikor gyerek voltam, az emberek 55 éves korukban mentek nyugdíjba. Emlékszem, amikor valamelyik rokon nyugdíjba ment, mindig mondták nekem, hogy „neked már nem lesz nyugdíjad”, és ezt el is fogadtam. Most, hogy elmúltam 50, bár néhány év vagy esetleg másfél évtized múlva én is nyugdíjas lehetnék, már egyáltalán nem számítok arra, hogy…

Részletek
A Nápolyi pizza

A nápolyi pizza és a nyüzsgő nagyváros

Már csak egy olyan olasz nagyváros maradt, ahol nem jártam: Torino. Nem tudom, hogy maradhatott ki, de majd biztos úgy alakulnak a dolgok, hogy oda is eljussunk, de visszatérve a témához: pár hete Nápolyban jártunk, ahol nem akartunk nagyon elmélyülni a város ezer látnivalójában, sem vulkánt mászni, meg különben is elég pocsék volt az idő…

Részletek