Nyaralás 2013: Luganoi tó – Lago Maggiore – Mykonos – Santorini – Naxos- Comoi-tó körút 1. rész

Ez megint egy hosszasan tervezős, ám annál olcsóbb utazás volt. Az ára körülbelül egy egyhetes olcsó balatoni nyaralás ára, ezzel szemben az élmények és a látnivalók…. 🙂
Mert az úgy volt, hogy először olyan olcsón adta az Easyjet a Santorini –  Milánó repjegyeket, hogy nem lehetett otthagyni. 10-15 euró körül volt. Pár hét múlva leakciózta a Mykonos jegyeket is. Vettünk belőlük is. És akkor már csak Milánóba kellett eljutni, az meg sima ügy a Wizzairnek köszönhetően.
De jöttek a buktatók. Mykonoson nem szándékoztunk napokat tölteni, ezzel szemben Santorinin tervben volt a Fira-Oia túra, Akrotiri meglátogatása és még sorolhatnám.
Ám kiderült, hogy húsvét van a görögöknél, pont akkor amikor mi megyünk. Ennek önmagában nagyon örültünk, viszont nagyon megnehezítette a szervezést, ugyanis az utolsó hajó ami Mykonosról indult, pont 10 perccel azelőtt indult menetrend szerint a szigetről, mielőtt mi odaértünk volna. Szóval nem jött össze. A következő pedig csak 3 nap múlva ment. Így szép az élet!
Hónapokig szerveztem az utat, többször át kellett mindent variálni, sorrendet, szigetet változtatni, mire összejött a dolog. Gratulálok magamnak! 🙂

Május elején indultunk a szokásos, hajnali milánói járattal. Amikor odaértünk Malpensára az autókölcsönzőbe, megkaptuk a jármű kulcsát, megkerestük a kocsit a hatalmas parkolóban és beültünk. Havas eső esett éppen. Májusban!
Nem voltunk túlságosan elragadtatva a dologtól, mert a svájci Lugano városát céloztuk meg, de minek menjünk oda, ha szakad az eső? Tanakodtunk. Mivel egy Olaszország térkép lakik a fejemben, a bakancslistám meg végtelen, jöttek az ötletek: Cinque Terre, Genova, Torino, …
De aztán maradtunk a Luganoi tónál. Nem is bántuk meg!
Végül nem volt olyan rettenetes az idő. 🙂
Valahol út közben bementünk egy boltba és vettünk reggelit. Paradicsomot, mortadellát, sajtot, friss kenyeret, innivalót. Az olasz paradicsomba egyszerűen szerelmes vagyok mert annyira, de annyira finom! Amit itthon lehet kapni olasz paradicsom címkével, sehol sincs ahhoz képest.

Luganoban leparkoltuk az autót egy tóparti parkolóházban és rögtön kimentünk a tóhoz. Azt kell tudni a tóról, hogy roppantul szennyezett. Annyira hihetetlennek tűnik, hogy egy olyan ország, mint Svájc ilyen magasról sz@rt a környezetvédelemre! Annyira koszos a vize, hogy a 70-es években tilos volt benne fürdeni, de állítólag, ha ma valaki fürdik benne annak is lehet baja tőle. Lényeg az, hogy 100 méter mélyen már nincs oxigén a tóban, ezzel szemben rengeteg foszfort tartalmaz a vize mivel mindenféle szennyeződésmentesítés nélkül engedték évtizedeken keresztül az olaszok és a svájciak is a szennyvizüket a tóba. Speciális szennyvíztisztító növényeket telepítettek, aminek nyilván van és lesz is hatása, de további évtizedekig fog tartani mire kitisztul a vize.
A tónál nem esett az eső, így leültünk egy padra és megettük amit az előbb vettünk és megbeszéltük, hogy paradicsomból mindig dupla adagot veszünk, mert legszívesebben mindenki bevágott volna egy-egy dobozzal.
Aztán elindultunk felfedezni a helyet.

Luganoi tó
Luganoi tó

Mint minden rendes tóparti városnak, Luganonak is gyönyörű a tópartja, sétára hívogat. Ráadásul jó szépérzékkel a tópartra egy gyönyörű parkot is tettek szuper játszótérrel, szóval volt mit nézni szerencsére.

IMG_0123A játszótéren meg jót játszottunk, csúszdáztunk, nevettünk. Jó volt!
A tó partján gyönyörű és feltűnő szállodák vannak, ez is egy ilyen volt:

FullSizeRender(1)De nekünk nem ott volt a szállásunk, szóval csak mentünk tovább. A célunk a Monte Bré siklóval való „meghódítása” volt.
A hegy tetejéről jobban látszott, hogy az idő nem annyira tuti, de legalább nem esett, így ücsörögtünk egy darabig a büfénél, kommunikáltunk az itthoniakkal, (volt wifi)  és a kilátás is egész pofás volt:

IMG_0176Aztán amikor meguntuk a dolgot, elindultunk lefelé, de nagyon korán volt még. Jellemző a társaságra az, hogy szinte bármire kapható, készen áll a változásra és változtatásra, laza és kalandvágyó mindenki, szóval amikor a páromnak elhagyta a száját az a kérdés, hogy messze van-e a Maggiore tó, akkor fél percen belül megvolt az újratervezett út, az útvonal és az is, hogy majd ott a tóparton fogunk vacsizni valamit. Új lendület, új ötlet. Szeretek veletek utazni!

IMG_0127Miközben visszafelé mentünk a kocsihoz elkezdett esni az eső, de még így is szép volt ez a tó!

FullSizeRender(2) Lago Maggiore mindössze 40 kilométerre van Luganotól, de az út alagutakon és völgyeken megy keresztül. Egy „határ”menti városban sikerült egy akkora dugóba belefutni, hogy azt hittük ott fogunk éjszakázni, de aztán mégis beindult a forgalom.
A Lago Maggiore partján fekvő Lavenoból komppal átmentünk Intrába, majd onnan mentünk tovább Dél felé.
Untitled

Megálltunk egy városkában vacsizni, ettünk minden jót, pizzát, pastát, nem is akármilyet! Az olaszok nagyon tudnak főzni!

Másnap korán reggel indult a repülőnk Mykonosra.
A reptéren a szállásadónk várt, hogy hazafuvarozzon minket az autóján. A szállásunk a főváros mellett volt, egy csendes öblöcskére néző házban.
Untitled A szomszéd épületben volt egy medence, azt is használhattuk, de inkább megmásztuk a lépcsőket és a tengerben áztattuk vénülő csontjainkat.
Első nap rögtön egy régi ismerős, a Celebrity Silhouette üdvözölt minket. 🙂 Untitled

Ott, rögtön a parton találtunk egy éttermet, ahol nagyon jókat ettünk kétszer is az ottlétünk alatt. Untitled

Este elsétáltunk a városba, megnéztük a híres szélmalmokat, találkoztunk a híres pelikánnal, Petros-szal is. A Little Venice rész különösen  tetszett, nagyon szépek voltak a naplemente fényei akkor!
Untitled A szélmalmok is nagyon szépek voltak:Untitled

És Petrosz is köszöntött minket! (Azóta meghalt mert egy turista elgázolta 🙁 )
Hello Petros!A következő napokat strandolással, kajálással és sétálgatással töltöttük.

Untitled
a
Untitled

Nagyon tetszett a part, szuper homokos volt!

Untitled

A húsvéti kaja is jó volt!  A szomszéd utcában volt egy étterem, ahova főleg helyiek jártak. Ki is használtuk a dolgot, ettünk olyanokat, mint ők.

Untitled

A következő részben: utazás Santorinire, majd onnan Naxosra, és vissza Mikonosra és körben a Comoi tó körül.