Gdansk gyönyörű!Nagyon jó érzés, amikor minden úgy sikerül, ahogy eltervezi az ember. Ez volt a harmadik lengyel utunk és az első kettő időjárási szempontból nem volt az igazi. (Lásd a hófúvásos esetet.)
De most… végre ideális volt a hőmérséklet egy-két órát leszámítva, főleg úgy, hogy itthon 40+ fokok voltak.
Érkezés után felszálltunk a 175-ös buszra, mely szervezésileg szerintem szuper ötlet a helyiektől, nagyon jó, hogy a reptérről egyenesen bevisz a belváros belvárosába.
Mivel zabás a társaság, megcéloztuk a Zapiecek nevű étterem egyik belvárosi részlegét. Megint nem bántuk meg a dolgot.
Mivel négyen voltunk, megint végig tudtuk enni az étlapot. Most (is) ettünk érdekeseket, és megint érik egy gasztro rész. Csak ki kell várni.
A szállásunk ugyanabban a felhőkarcolóban volt, ahol 2-3 éve laktunk, de most láttuk is a csodálatos panorámát.
Érdekes érzés látni, hogy a 20-30 éve enyhén lesajnált lengyelek hogy fejlődnek. Mióta legutóbb ott jártunk, emeltek elég sok felhőkarcolót, metrót építettek, az éttermek száma és kiterjedése is megduplázódott, mindezt úgy, hogy nem turistákkal vannak tele, hanem helyiekkel.
Itthon mikor látsz olyat, hogy mondjuk a Vörösmarty téren egy étterem teraszán csak magyarok vannak? Soha.
Az árak viszont szerintem 30-50%-kal lettek magasabbak az elmúlt 2-3 évben, ami elég brutális. Amikor legelőször jártunk ott, meglepően olcsó volt minden, most már nem annyira.
A közlekedés ára viszont majdnem megduplázódott. Az ottani új metró, a 2-es vonal elég szerény dizájnú, nincs is olyan mélyen, mint az itteni M4. Mondjuk a folyó alatt sem megy át… (még)
Este még külön feladat volt, hogy megvegyünk a körúthoz szükséges vonatjegyeket. Ugyanis előre meg kell őket venni, és ez nem vicc. Mi napokig próbálkoztunk az online rendszerükkel, mire sikerült megvenni a Varsó – Poznan jegyeket. Négyet. Aztán a többit sehogy nem sikerült, azt írta a rendszer, hogy nincs jegy.
Ez is milyen furcsa, nem?
Lényeg az, hogy a helyi automatából sem tudtuk megvenni, így elsétáltunk a kisablakhoz, kivártuk a sorunkat. Ott kiderült, hogy az volt a probléma, hogy 4 jegyet egymás mellé (közel egymáshoz) nem tudott adni, illetve másik probléma volt, hogy ülőhelyet sem tudott garantálni az egyik útszakaszra.
Ez persze a jegyről nem derült ki, mert az lengyelül volt 😀 de ezt majd később.
Szóval másnap odabattyogtunk az állomásra (nem volt húgyszag és kosz sem, szép tiszta, világos, rendezett állomást képzelj el, ne egy hazait) és megvártuk a vonatunkat.
Az út Varsó és Poznan között 3 óra, a táj pedig unalmas. Lapos, mindenhol ugyanaz, mező, rét, erdő, mező, rét, erdő, szántó, és ugyanez váltakozva, néha néhány tehén. Néha egy tó. Ennyi.
Poznanban volt csak kötött programunk: délben megnézni a toronyóra kecskéit, utána 1:45-től pedig a croissant bemutatót. Ennyi.
Poznanról azt írták az okosok, hogy tök ésszerűtlen a közlekedése. Én nem értettem mi lehet egy közlekedésen ésszerűtlen, de ott megértettem.
Amikor kijöttünk a pályaudvarról volt egy tábla a turisztoknak, mi merre van. Egy pont hiányzott róla: az itt vagy most. Ez innen nézve hülyén hangzik, de ott tök jó lett volna, ha odatesznek egy piros pöttyöt, hogy „hé, te marha, itt vagy”. Sikerült eltévednünk, de nem volt baj, – szerintem – mert így láttuk milyen a külváros. Hát, az nem annyira fejlett, sőt Varsóhoz képest igencsak lepukkant volt.
Persze aztán odataláltunk, átküzdve magunkat a zebra nélküli majdnem mindenhol aluljárós kereszteződéseken. Az milyen, hogy ott van a vasútállomás mellett egy villamosmegálló és nem tudsz csak marhanagy kerülővel odajutni?! Érdekes…. Mire odaértünk, a főtéren már gyülekeztek az emberek, rengeteg gyerek volt. Aranyosak voltak, ahogy visszaszámoltak a kecskéknek 🙂 Maga a produkció csak 2-3 perces, de mindenesetre aranyosak a kecskék. 🙂 A következő feladat utána a croissant bemutató megtalálása volt. Nem egyszerű feladat, ugyanis a hely a főtéren van, pont a kecskés toronnyal szemben, de a bejárat egy másik utcáról nyílik. A turista információban mondták, hogy igen, itt van, forduljak erre meg arra, sőt térképet is adtak, de egy szűkutcás, lengyel utcaneves helyen.. na, szóval lényeg az, hogy megtaláltuk. Sőt tőle pár méterrel egy kis utcában találtunk egy helyeik által látogatott ebédelő helyet. 20 zlotyi körül volt egy ebéd, ebben leves, főfogás és ital vagy bor volt benne. Finom volt minden. (Képek, kaják egy másik posztban lesz)
A croissant bemutató majdnem egy órás volt, vicces, közönséget bevonós móka. (Angolul és lengyelül volt.) Amikor megérkeztünk, kérdezték, hogy ki akar szerepelni. Persze az ilyet szerintem nem lehet kihagyni, úgyhogy naná, hogy benne voltam a dologban! Adtak is minden szerepelni vágyónak kötényt, sapkát 🙂 Aztán kezdődött az előadás néhány helyi lengyel kifejezés gyakorlásával. Valamiért az az érzésem, hogy minden második lengyel meg akarja téríteni az utazókat, mert kimondatják az emberrel a szavakat. Persze megjegyezhetetlen az összes, de vicces az biztos. 
A bemutató után volt kóstoló és vásárlási lehetőség is. Nagyon finom, fehér mákos, cukros, összességében marcipánízű tölteléket képzeljetek el.
Persze az előadáson elmondták a süti történetét, és azt is, hogy ki, hol és hogyan készítheti, mekkorának kell lennie. Egyébként az egész „croissant” a franciás kollégáival szemben nem egy pillekönnyű cucc, mert bár méretre körülbelül akkora, tömegre inkább negyed kiló. Rengeteg tölteléket tesznek bele! Plusz másik érdekesség, hogy sima kelt tésztából készítik, 81 rétegű hajtogatással.
Délután felkerekedtünk, elindultunk a városba sétálni. Poznanban van mit nézni, az óvároson kívül is sok érdekes dolgot, furcsa templomot látni. Viszont… sétáltunk a főúton, amikor ránktört az éhség. Gondoltuk, beülünk vacsizni valahova. Kerestük a megfelelő helyeket, és végül találtunk is egyet. A cégérén egy tacskó volt. Nem véletlen! Mint kiderült, amellett, hogy jól főznek ott, ráadásul még megtaláltuk Lengyelország első kutyabarát éttermét is. Családi vállalkozás, az anya a pincér, a fia a szakács, a lánya pedig a másik pincér. Itt kitérnék arra a remek levesre amit ott ettünk, de majd a gasztro posztban..
Viszont az étteremnek van egy csodálatos udvara is, sok növénnyel, pici tóval, hidacskával. Nagyon kellemes meglepetés volt.
Másnap reggel várt minket Gdansk, de még menet közben megkerestük a poznani vár előtt pár évvel ezelőtt felállított Enigma szobrot. (Köszönöm Dr. Chuck!)
Aztán a vasútállomáson várt a meglepetés. Begördült a szerelvény, de mivel nem volt világos hova is kell szállnunk, megkérdeztem a kalauztól, hova üljünk. A pasi nem beszélt angolul, csak lengyelül (a vonatjegy is lengyelül volt), mondott valamit, amit nem értettünk, így néztünk rá bambán. Ekkor a faszi vigyázzba vágta magát, jelezve, hogy nincs ülőhely foglalásunk, tehát ha tele van a vonat, akkor állni kell. 3 és fél óra az út 😀
Erre persze mind meglepetten néztünk, kicsit rémülten is, mert milyen már, hogy ekkora távolságon állnod kell?!
De aztán felszálltunk, leültünk egy szeparéba, és csak reménykedtünk, hogy nem száll fel senki. 😀 Nagy mákunk volt mert csak egy nő szállt fel hozzánk a nyolcszemélyes kocsiba és csak Gdansk előtt 10 perccel jött még valaki.
A táj itt sem volt változatos, talán egy picit több tó volt meg több tehén.
Gdansk elsőre is nagyon kellemes városnak tűnt. A hőmérséklet a máshol tomboló 40 fok helyett csak 20-22 fok volt 🙂
A város pedig maga a csoda!
Az óvárosi rész elég nagy, több utcányi gyönyörű épülettel, ezeréves templomokkal, festett homlokzattal.Gyönyörű! Igazi szerelem első látásra!
Annyira nem tudok itt lelkendezni, mint amilyen szép a város 🙂 másrészt meglepő, hogy ennyire nem ismert. Nem sok külföldivel találkoztunk kint.
Mivel nem egy hatalmas városról van szó, így körülbelül 10 perc után már az óvárosban voltunk. Csak kapkodtuk a fejünket, olyan szépeket láttunk!
Szépen lassan elsétáltunk a szállásunkra, amiről tudtuk, hogy jó lesz, ráadásul a folyópartra foglaltunk egy apartmant, tehát még könnyen meg is találtuk.
Előttünk volt a hajókikötő, így volt mit nézni föntről is. Elég nehezen tudtunk elszakadni az ablaktól. Mindig történt valami 🙂
Szemben velünk, pedig egy óriáskerék volt. 🙂
Egy idő után sikerült leválni az ablakról, elindultunk vacsizni. Igyekszünk mindig olyan helyet keresni, ahol helyiek esznek és nem turisztok. Találtunk is egy jót. Egy krumplis éttermet. Mi mást. A lengyelek bámulatos mennyiségű burgonyát képesek fogyasztani. 🙂
Egyszóval Gdanskban enni és látni is lehet jókat, de még a gyerekek szórakozásáról is gondoskodnak egy interaktív szökőkút formájában:
Másnap reggel a szokásosnál kicsit később indultunk vissza Varsóba.
A vonatunk egy Prémium InterCity volt, végig padlószőnyeges, gyors, szép és tiszta is volt. A pontosság pedig alap.
Amikor megérkeztünk Varsóba, ott kereken 20 fokkal volt több, mint 3 órával azelőtt Gdanskban, így a társaság igencsak lepukkant rövid időn belül.
Először bementünk az állomás melletti plázába, mert még mindig hátizsákot keresek magamnak, csak túl magasak az igényeim. Szóval nem találtunk. De a pláza! Gyönyörűűűű!!!
A plázalátogatás után megpróbáltunk felmenni a szomszédos torony kilátójába, de egyrészt ezer fok volt az épületben, másrészt meg igen sokat kellett volna várni, így inkább átsétáltunk helyi kedvenc indiai éttermünkbe. Megint nem csalódtunk 🙂
Utána már csak arra maradt erőnk, hogy hazavonszoljuk magunkat és várjuk a hőség csillapodását. Meg is történt, ugyanis elég ronda felhők jöttek hamarosan. De eső nem esett, viszont hidegebb lett 🙂
Úgyhogy este bementünk a belvárosba, felmásztunk a főtér melletti harangtoronyba és onnan néztük a naplementét. 🙂
Másnap délelőtt belecsöppentünk egy ingyenes idegenvezetésbe, ahol nagyon sok érdekeset hallottunk a városról, jókat mondott a vezetőnk és rengeteg érdekes helyre elvitt minket.
Utána felültünk a buszra és kimentünk a reptérre. És itt kezdődött a kaland, mert a gépünk késett, nem is keveset. Sose késett még Wizz ennyit, sőt, igazán sosem késett még. Úgyhogy tiszta érdekes volt a helyzet. Végül vihar is volt, átstartolás, meg minden ínyencség út közben, de szerencsésen landoltunk Budapesten az eredeti időponthoz képest 6 órás késéssel.