Berlin tömegközlekedése

Berlin tömegközlekedése

Berlin egy hatalmas város. Lakosságát tekintve lassan 4 millióan lakunk itt, de mivel Berlin nem a magasban, hanem vízszintesen terjeszkedik, ezért nagyok a távolságok városon belül. Készülj fel előre, töltsd le a helyi közlekedési vállalat applikációját vagy vegyél Berlin Card-ot. 9 éve lakunk Berlinben, igyekszem időről időre frissíteni ezt a posztot mert bizony Berlin épült, épül és épülni fog.

Berlin tömegközlekedése – hasznos infók turistáknak

A reptérről Berlinbe?

Legkönnyebben úgy tudsz a városban közlekedni, ha letöltöd a helyi közlekedési vállalat applikációját. A helyiek is ezt használják az útvonal megtervezésére és a jegyvásárlására is, ráadásul mutatja, mikor érkezik a járműved. Ha nagyon későn ér Berlinbe a repülőd, a reptér kijáratánál több hotel is épült, érdemes egy éjszakára ott megszállni és reggel frissen kezdeni a napot.

Taxival Berlinbe

Az új reptér messzebb van a várostól, így a taxizás ára is jelentősen emelkedett. Autóval vagy taxival körülbelül 40 perc az út az Alexanderplatz-ig, és legalább 50 eurós viteldíjra számíts.

Autómegosztós cégek

A repülőtér mellett van egy elég nagy bérautós parkoló, ahol (2023 decembere) főleg a Miles és a Sixt autói közül választhatsz, (egy ideje egymást vásárolgatják fel az autómegosztós cégek a városban, épp a Milesnek van a legtöbb autója). Kis kuriózum, hogy Teslát is rendszeresen szoktam látni a parkolóban. Bérautóval olcsóbb bemenni a városba, mint taxival, de nem gyorsabb. Ezeket a bérautókat bárhol és bármikor ott lehet hagyni, de vigyázzatok, mert saját tapasztalat szerint a brandenburgi hatóságok nagyon figyelnek a gyorshajtókra. A bünti általában 20 euró szokott lenni.

Tömegközlekedés a reptérről Berlinbe

A Berlin – Brandenburg reptérről a a leggyorsabban a FEX nevű gyorsvonattal juttok be a városba, az út körülbelül 28 perc. Ezenkívül több regionális vonat (RE) és „HÉV” S-bahn közül is választhattok. Ha tömegközlekedtek a BVG Applikációja kincset ér!
A reptér a C zónában van, de az app eleve a neked megfelelő jegyet fogja felajánlani, miután beírtad a célállomást.

Mi az a Deutschland Ticket?

Ezt 2023 nyarán vezették be. 49 euróért az egész országban közlekedhetsz, de -ismerős tapasztalata- mivel a német bürokrácia szörnyen lassú, hiába mondod le a megvásárlása után 10 perccel, még hónapokig vonni fogják a kártyádról a pénzt, amit természetesen visszautalnak miután jelezted, hogy ez itt nem stimmel. Ezt számítsd hozzá. Amúgy jó találmány, de nem turistáknak találták ki, hanem helyieknek.

berlin utazás látivalók
Futóverseny Berlinben

Berlin tömegközlekedése általánosságban

Berlinben lényegesen több metró és úgy általában mindenféle tömegközlekedési eszköz van, mint mondjuk Budapesten, ezért elég nehezen átlátható elsőre Berlin tömegközlekedése.
Gyorsan fussuk át a számokat:  van 173 metrómegálló, 10 metróvonal, 15 S-Bahn vonal a városon belül (ez olyan, mint a HÉV Magyarországon) 147 kilométer hosszú metróhálózat amin 1266 kocsi közlekedik, nem számítva a 326 buszvonalat és a rengeteg villamost. Évente 500 millió (!) utast szállít a helyi tömegközlekedés.

Hogy működik a jegy Berlinben?

A papír alapú jegyeket le kell pecsételtetni a pici sárga-fehér (vagy piros-fehér) masinával: ráírja a dátumot, órát és a pecsételés helyét. Itt nincsenek okok a megállókban, de ne értsd félre a helyzetet, attól még kell jegy. A többség már elektronikus formában vásárolja a jegyet.
Az ellenőrök roppant kulturált emberek, a többség legalább 3 nyelven beszél és nem akar neked rosszat. Ha valami hülyeséget csináltál, akkor elmondja, hogy legközelebb ügyesebb legyél, de ha kötözködsz, megbírságol, de nem ez a fő cél.

A buszra az első ajtónál kell felszállni és felmutatni a jegyedet vagy bérletedet, ha érvényesíteni kell a jegyedet, akkor ott lesz a sárga masina.

FONTOS!

Ha nem töltöd le az appot (de ne szívasd magad, inkább töltsd le és azt használd!) készülj apróval mert nem mindegyik automata fogad el kártyát és nagyobb címleteket! A berlini nép imádja a készpénzt.

Mindig legyen nálad készpénz, Berlinben nem mindenhol lehet kártyával fizetni!

Ha automatából veszel jegyet vigyázz arra, hogy várd meg míg kiadja a jegyedet, ne siess, lassan dolgozik a masina. Távozás előtt nézd meg, mit kaptál, várd meg a saját blokkodat is!

Fontos!
Berlinben mindig, mindenhol építenek, felújítanak, elég gyakoriak a közlekedési változások, de minden ki van írva, viszont mivel sűrű Berlin közlekedési hálózata a belvárosban, nem mindig van pótló járat!

Berlin utazás tömegközlekedés
Forrás: intersteno2017

Berlin tömegközlekedése – JEGYEK, bérletek, árak, zónák

Berlinben 3 zóna van: A, B, C. A reptér a C zónában van.
A C zónába való kijutáshoz külön pótjegy vagy ABC jegy kell!

Itt találod a BVG jegyekről és bérletekről szóló információját angolul.

Mielőtt elvesznél a jegyek rengetegében elmondom, hogy ha mondjuk 3 napra jössz, valószínűleg jobban jársz a napijegyekkel vagy valamelyik turista jeggyel, mintha szorgosan megvennéd a 3 eurós jegyet naponta többször. Gondold át merre mennél, mit néznél meg, elmennél-e Potsdamba megnézni a palotákat (érdemes!) stb. Elég sokat lehet spórolni ha előre átgondolod a dolgot.

Berlin látnivalóiról itt olvashatsz. 

Jó utat!

Berlin tömegközlekedése első látásra igen bonyolult, viszont pontosan járnak a szerelvények.  Percben mérik az éves késést és a 2020-as évben rekordot döntött a BVG,  olyan pontosan jártak a szerelvények, de ehhez kellett a vírus is 🙁  A járművek tiszták, naponta többször kitakarítják őket, te se szemetelj! Enni, inni nem szokás, bár ez alól a sörözés erős kivétel, főleg nyáron.