4 meseszép görög sziget összehasonlítása: Santorini, Mykonos, Naxos, Paros

4 meseszép görög sziget öszehasonlítása

Nehéz eldönteni melyik sziget a legszebb és legmegfelelőbb a vakációnk számára. Santorini, Mykonos, Naxos vagy Paros?

Naxos
Ha van egy hetünk arra, hogy azt valahol, valamelyik görög szigeten eltültsük, bizony nehéz választani. A bőség zavara, amit még tetéz az is, hogy a szigetek bár igen közel vannak egymáshoz, mégis nagyon mások.

Hogyan juss el a görög szigetekre? 

Szerintem a legegyszerűbb a hajózás. Pireuszból évszaktól függően napi rendszerességgel indulnak hajók az apróbb és picit nagyobb sziegetekre nyáron, tavasszal és ősszel már ritkítják a járatokat. A gtp.gr oldalon találsz menetrendet.
A görögök kedvenc társasága a BlueStar, ő nagy hajókkal közlekedik, míg a Hellenic Seaways inkább gyorshajókat üzelemtet.  De van az Amorgos és környéke között közlekedő Scopelitis Express is, ami az év hajóstársasága volt 2013-ban Európában (és sajnos 2018-ban megszűnik)
Santorini

Repülővel is lehet menni, a görögöknek több társaságuk is van, az Aegean pedig már nem is annyira helyi, mert például Budapestről is lehet repülni velük, igaz nem közvetlen járattal mondjuk Santorinire (óh, régi szép idők…) hanem athéni átszállással, de még mindig jobban jövünk ki időben, mint kocsival  megtéve az utat.

Árak: a hajó Santorinire 5-7 óra alatt ér el, körülbelül 40-70 euróba kerül az út irányonként.

Hotel perivolas oia santorini szállás
Medence a szakadék szélén. További képekért katt a képre!

Szállásárak

A nagy verseny miatt Santorinin aludhatunk a legolcsóbban, de itt rögtön több kategória is van.

Szállások Santorinin
Hotel Katikies – Katt a képre, nézd meg a többi gyönyörű képet is!

A kalderaparti szuper kilátásos luxushotelek nyilván megkérik a kilátás árát. Vannak “egyszerű” luxusszállodák, mint például a Katikies, ami híresen jó, vannak az exclusive hotelek, ahol a teljes szálloda egyetlen vendéggel foglalkozik.
Santorini
Aztán például Perissában vagy Kamariban (tehát nem a szép kilátásos oldalon) rögtön kevesebbe kerülnek a vendégéjszakák. Kamariban ezt a szállást ajánlom mert jó volt, Perissában pedig ez olcsó volt és jó, ez pedig drágább, de jobb.

jó szálloda kamariban szantorinin
Acqua Vatos – Nézd meg a többit is – katt a képre!

Naxoson és Paroson a legolcsóbb kategória egy kicsit drgább, mint Santorini, Mykonoson pedig szerintem nem is találni igazán olcsó szállást komoly lemondások nélkül.
A Kis-kikládokon nagy a kereslet és alacsony a kínálat, szóval ott megint egy picit magasabbak az árak.

Minél kisebb és minél kevesebb a turista a szigeten, annál drágább a szállás.
A golden moment in "Little Venice", Mykonos

Közlekedés Görögországban, a  szigetek között:

Hajóval, más nincs. Ha utazást szervezel oda, akkor a hajómenetrenddel kell kezdened, mert hiába találod ki, hogy kedden te mondjuk Naxoson leszel, ha aznap nincs is hajó a szigetre… (Ezen az oldalon tudod megnézni a menetredet, árakat)

Közlekedés a szigeteken:

Ferries
– busz: minden sziget (ez nem csak az ebben a posztban említett sziget buszaira jellemző) menetrendjét megtalálod a KTEL + hely neve oldalon.
Naxos menetrend, Mykonos menetrend, Paros menetrend, Santorini menetrend
– bérelhetsz autót: szezontól függően körülbelül 20 és 60 euró között kapsz egy járművet, ehhez még az üzemagyagot kell hozzászámolnod. (A szigeteken nem kérnek többszáz vagy ezer eurós kauciót!) Itthonról nem érdemes foglalni autót, mert drágábban fogod kapni, választék meg mindig van…
– motor/quad/bicikli bérlés: olcsóbb, mint az autó, de vigyázz magadra, nagyon gyakoriak a balesetek a szigeteken.

Mykonos a csodálatos

Mikor utazzunk Görögországba?

Június közepétől augusztus végéig rengeteg a turista Mykonoson és Santorini. Július és augusztus az a két hónap, amikor nem tanácsos erre a két szigetre menni. Egyrészt túl meleg van, másrészt nem fogod látni a tengert a többi turistától.
2017-es újdonság, hogy Santorinin a helyieknek elegük lett a napi többezer oda látogató és továbbrohanó turistábló, így a napi fogadható turistaáradat nagyságát 8.000 főben határozták meg. Azt hiszem ez mindenkinek jó.
Bármelyik szigetre inkább májusban vagy június legelején menj, vagy ősszel. Az őszi utazás további előnye, hogy akkor a tenger még meleg, (melegebb, mint júniusban) és minden bolt/taverna nyitva van.


A szigetekről dióhéjban
(végül pedig egy összefoglaló táblázat a lap alján)

Mykonos windmills

Mykonos

Mykonos Little Venice
Mykonos egy gyönyörű sziget. Az a baj, hogy ezt mások is tudják. A repterére sok fapados repül Európa nagyvárosaiból, főleg tőlünk nyugatabbról. A hely igen felkapott, egy hatalmas bulisziget lett a régen csendes, nyugodt, a halászatából élő szigetből. Steiner Kristóf tavaly igen jól összefoglalta a tudnivalókat, olvassátok ő mit írt.
Mykonos windmills

 Mykonos szép!

Naxos

Naxos reflections
Naxos a Kikládok legnagyobb tagja, magas hegyekkel -a legmagasabb akkora, mint a mi Kékestetőnk- bővízű folyókkal és patakokkal. (Olyannyira van itt víz, hogy a saját forrásokkal nem rendelkező Santorinire innen viszik a vizet tartályhajókban, ha nem éppen a szárazföldről vagy Krétáról)

Naxos a Kikládok éléskamrája, sok zöldség és gyümölcs megterem a bőveb csapadékellátásnak köszönhetően. Nagyon híres a krumplija, ha teheted egyél ott egy adag sültkrumplit, szerintem extra finom! De a zöldségek mellett nagyon sokféle sajtot is készítenek a hegyekben.
Coastal taverna
Híres a Naxos Kitron, ami egy kitron nevű óriáscitrom(szerű) gyümölcsből lepárolt erős citrusos ízű alkohol -a helyi pálinka 🙂

Hopping to Naxos: View from the Portara Monument (the gate to an ancient temple for Apollo)
A görög sziget fővárosában található egy vár, kacskaringós szűk utcácskákkal, fehérre meszelt házakkal. Sok a bár arrafelé, de még mindig megtartotta az eredeti hangulatát a város. Utóbbi valljuk be kész csoda, mivel a Tripadvisor évek óta Naxos partjait mint a legjobb európai partok egyikét emlegeti. Nem véletlen:

Naxos, Plaka

A szemben lévő görög sziget: Paros

A fenti és az alsó kép a Plaka beach-en készült, évekig jártunk a Plaka Beach hotelbe. (A plaka 1-ben és a 2-ben is laktunk)

fotó 5(3)

Paros

Untitled

A bemutatott görög szigetek közül talán Paros az, amelyik a legjobban megtartotta eredeti mivoltát.

Ez a görög sziget Naxos mellett helyezkedik el, hajóval egy óra körülbelül átjutni, így aki az egyik szigetet meglátogatja, ne hagyja ki a másikat sem. Megéri!

Paroson többségben vannak a helyiek még nyáron is. A helyi pici vár stílusa ugyanolyan, mint a szomszédos Naxosé, de mégis, szerintem picit emberibb.

IMG_2926

A főváros tengerparti főútja a sok bolttal és tavernákkal:

IMG_2965

Parikiában több tengerpart is van, ez az egyik legnépszerűbb. Előnyére szolgál, hogy vannak árnyékot adó fák is.

IMG_2903

Santorini

Blue hour at Oia,Santorini
Az utolsó görög sziget Santorini, ami régi nagy szerelmem. A sziget a mai napig is egy csoda számomra, gyönyörű, utánozhatatlan, csak az a sok turista ne lenne. 🙁

Santorini, Thira

A kilátás fantasztikus a kaldera széléről.  Bővebben itt írok a szigetről.

Santorini, Thira

Rengeteg tavernát találsz a szigeten, mindenhol jól főznek. Az árukat az is befolyásolja, hogy a kalderához mennyire vannak közel.

Zafora

 

Sziget neve turisták száma  árak  érdekesség tengerpartok 
Mykonos ***** ***** ** ***
Naxos *** *** * *****
Paros ** *** * ****
Santorini ***** **** ***** **


Tanács a görög szigetekre utazóknak:

Ha van egy heted nyaralni:
Én valahogy eljutnék Santorinire, Mykonosra vagy Parosra, (ide van minden nap repülő Athénből) -ebben a posztban szedtem össze azt, hogy hogyan lehet eljutni Santorinire, és úgy osztanám fel az egy hetemet, hogy Santorinire jusson 3-4 nap, és valamelyik másik szigetre a többi nap. És mivel megoldható, hogy ne az érkezési reptérről utazzunk vissza, még ezen is elgondolkoznék.
Tehát mondjuk megérkezel Mykonosra valamelyik európai reptérről (Milánó például) a szigeten töltesz pár napot, aztán áthajózol Santorinire vagy egy másik szigetre és onnan repülsz vissza a szárazföldre.

Két vagy több hét esetén már lazábbra is veheted a figurát, és Naxosról indulva megnézheted a Kis Kikládokat, több szigetet. A görög szigetek csodálatosak!

Szállások tekintetében pedig, ha Santorinire is mész, akkor érdemes legalább egy éjszakát valami szuper kilátásos helyen tölteni, erre itt vannak ötletek. Nem mind csillagászati összeg! Nézd meg!


Booking.com